A Black Sabbath Budapesten kezdi európai búcsúturnéját
Erről álmodni sem mert senki. A Black Sabbath ugye búcsúzik. Mondták, hogy októberben jelentik majd be az európai dátumokat. És mi figyel ott, az első helyen? Hát a Sportaréna. Szóval 2016, június elsején Magyarországon lép fel a Black Sabbath, akik most trióban nyomják, Bill Ward dobos nélkül, de ettől még kötelező.
Így szól a sajtóanyag:
„A Black Sabbath bejelenti a The End elnevezésű búcsúturnéja európai állomásait. Ez A VÉG kezdete.
Közel öt évtizede egy mennydörgéssel és távoli harangzúgással indult, majd belekezdtek abba az irtózatos riffbe, amely megrengette a világot. A valaha volt legkeményebb rock hangzás csendült fel. Abban a pillanatban megszületett a heavy metal egy birmingham-i fiatal csapattól, akik éppen csak kinőttek a tinédzserkorból.
Most itt a VÉG, minden idők legnagyobb metál bandája, a Black Sabbath búcsúzik. Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Geezer Butler lezárja a hihetetlen Black Sabbath történet utolsó kötetének utolsó fejezetét is.
A Black Sabbath búcsúturnéjának európai része Magyarországon indul 2016. június 1-én, a Budapest Arénában, az ígéretek szerint felülmúlva minden korábbi turnét egy új, hipnotikus erejű produkcióval!
Amint a turné befejeződik, az már valóban A VÉG lesz, a rock ’n roll történetének egyik legnagyobb legendája befejezi... a Black Sabbath.
Az európai turnéra október 2-án, 10 órától vásárolhatók belépők. A budapesti koncertre limitált számban közvetlenül színpad elé szóló kiemelt állójegyek is elérhetők a 3 különböző árú ülőjegy és a normál állójegyek mellett a www.livenation.hu oldalon keresztül.”
Ja, itt a nagy örömömben nem is írtam le, hogy egy angol dátum nincs még meg, szóval az még valószínű külön jön, a legvégén, mivel nehezen képzelhető el, hogy ne hazai pályán, Birminghamben búcsúzzon a zenekar végleg.
Dankó Gábor
Forrás: langologitarok.blog.hu
A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.