1381

Elysium – Zárt világ

Filmkritika

Újra és újra felbukkan egy film, amely a nézők elé tárja az alkotók vízióját az emberiség jövőjéről. A látványos mozik mondanivalóját gyakran egyetlen mondatban össze lehet foglalni. Ez igaz az Elysium című 2013-as Neill Blomkamp filmre is, mely a menekülthullám kapcsán nagyon aktuális társadalmi igazságosság kérdését feszegeti, sajnos a felszínen maradva.

Azt, hogy a Földet mennyire kizsigereljük, már az óvodások is tudják. Hogy ennek milyen következményei lehetnek, arról is rengeteget hallhattunk már. Talán a legijesztőbb kérdés az, hogy az egyre katasztrofálisabb helyzetre miként fog reagálni az emberiség.
Az Elysium egy olyan jövőképet mutat meg, melyben kiéleződik az ellentét a szegények és a gazdagok világa között, s ez utóbbiakat már az emberség látszatának fenntartása sem érdekli. Létrehoznak egy zárt világot, egy hatalmas mesterséges holdat, melyre csak a jómódú kiváltságosok nyerhetnek belépést, míg a többiek az agyonszennyezett és túlzsúfolt Földön próbálnak túlélni. Nyomor, betegségek, bűnözés, munkanélküliség közepette tengetik életüket. Virul az embercsempészet, hiszen sokan szeretnének eljutni a jobb élet reményével kecsegtető Elysiumba, ám az illetéktelen behatolókat kegyetlen sors várja.

Max (Matt Damon), a történet főhőse próbál becsületesen élni a háborús övezetre emlékeztető Los Angeles-ben. A megalázó körülmények ellenére kitartóan dolgozik, ám egy napon súlyos baleset éri, napjai vannak hátra. Az embertelen gépezet kitaszítja, mint egy meghibásodott alkatrészt. Egyetlen esélye eljutni Elysiumba, ahol mindenkit képesek meggyógyítani. Ezért kénytelen alkut kötni az embercsempészekkel, akik egy életveszélyes műtétet hajtanak végre rajta, hogy emberfeletti képességekkel ruházzák fel. Ezután pedig egy még életveszélyesebb akciót kell végrehajtania.

Egy sci-fi-től nem várja el a néző, hogy a realitás talaján mozogjon, de ami ennél a műfajnál is alapvető volna: a következetes vezérfonal és mondanivaló. Végig izgulunk Max-ért és felbukkant gyermekkori szerelméért (Alice Braga), akinek szintén létfontosságú eljutnia Elysiumba, hogy halálos beteg kislányát megmentse. De amikor rájövünk, hogy a számítógépes játékokat idéző animációk nagyobb fontosságot kaptak a filmben, mint hogy komolyan elgondolkodtasson az emberiség sorsáról, akkor csalódottak leszünk. Ha nincs mély mondanivaló, minek súlyos témát választani? Igaz, ez általános jelenség, és nemcsak az álomgyár esetében. De ha egy rendező már letett valamit az asztalra, akkor a nézők bízni kezdenek benne...

Blomkamp annak idején District 9 című filmjével kivívta mind a kritikusok, mind a közönség elismerését. Ezért nehezebb elfogadni tőle, hogy feláldozza a szórakoztatásért a gondolatiságot. Ez akkor sem megbocsátható, ha tudjuk, hogy a Dél-Afrikában született alkotó rajong a technikáért, hiszen 3D animátorként indult filmes karrierje.
Ha nem engedi, hogy a szórakoztatóipar teljesen beszippantsa, ha visszanyeri eredetiségét és igényességét, izgalmas filmeket várhatunk tőle, melyekben a technikai bravúrok, szakmai tudás és kreativitás a mondanivalót szolgálja.

Szabados Éva

2015.09.23