1069

Színezd át! - Győr

Családi programsorozat az elfogadásról

Szeptember 11-én (pénteken) 10.30-kor kezdődik a Színezd át! című programsorozat Győrben, a színház előtti II. János Pál téren. Ez az országos programsorozat 2015. májusától októberig 11 megyeszékhely főterén egész napos, ingyenes gyerek-, illetve családi program keretében hívja fel a figyelmet egymás elfogadásának fontosságára. A sorozat hatodik állomása Győr városa lesz.

10.30-tól kezdődően a kicsikre és nagyokra közös történetírás, játékkészítés, várépítés és egyéb játékos feladatok várnak, kipróbálhatnak nemzetiségi hangszereket, és részt vehetnek a közös ének-és tánctanításban. 16 órakor a gyerekszínpadon a Makám együttes ad koncertet.
A rendezvényt 19 órakor a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán a Somnakaj című roma musical esti előadása zárja. A főbb szerepekben Falusi Mariannt, Oláh Gergőt, Papadimitriu Athinát láthatjuk. A zenész közreműködők között pedig olyan neves művészeket találunk, mint Szakcsi Lakatos Béla vagy Kathy Horváth Lajos. Az előadásra jegyek elővételben válthatók.
A programokat eső esetén a Napóleon-házban rendezik meg.

 

2015.09.01