945

Soproni és szaranszki együttműködés

Újra találkozott a magyar és az orosz balett

Együttműködési megállapodást kötött a Soproni Petőfi Színház és az oroszországi Szaranszkban található Jausev Állami Zenés Színház a leghűségesebb városban. A partnerség többek között vendégszereplések szervezéséről, koreográfusok, balettmesterek és rendezők kölcsönös cseréjéről, koprodukciók létrehozásáról szól.

Az oroszországi Mordvin Köztársaság állami költségvetésű kulturális intézményének ez az első magyar színházi együttműködése. A kapcsolatfelvételt Alexey Dolbilov, a Győri Balett táncosa segítette. Ő a Sopron Balett Végtelen Európa című produkciójában vendégszerepel. Moszkvában tanul művészeti menedzserként, és meghívta a legutóbbi előadásra Tatyjana Vlagyimirovna Pervovát, a Jausev Állami Zenés Színház igazgatóját és Batrakov Alexey-t, a Saransk City Balett igazgatóját, akik ennek kapcsán megköthették a soproniakkal az együttműködési megállapodást.

Az aláíráskor az orosz teátrum igazgatónője arról beszélt, hogy önálló balettegyüttessel rendelkező 80 éves zenés színházként nagy örömmel bővítik a kapcsolataikat egy olyan magyar intézménnyel, amelyben szintén fontos szerepe van a táncművészetnek. Ezért az együttműködés első lépéseként balett-táncosok, koreográfusok, karmesterek, énekművészek kölcsönös cseréjében gondolkodnak. Ők részt vehetnének a készülő darabokban, és vezethetnének mesterkurzusokat is. Mindemellett a direktornő támogatja az előadáscseréket és a koprodukcióban készülő darabok közös megvalósítását. Hozzáfűzte, 2018-ban Oroszországban rendezik a labdarúgó világbajnokságot, annak egyik helyszíne Szaranszk lesz. Ebből az alkalomból is készülhetnének együttes kulturális produkciók.

Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója kiemelte: az együttműködés megkötése remek lehetőség arra, hogy az egyre jobban erősödő Sopron Balett nemzetközi kapcsolatait bővítsék. Hangsúlyozta, az eddig megkötött Kárpát-medencei kulturális együttműködéseik a bécsi Europa Clubbal, a vajdasági Zentai Magyar Kamaraszínházzal, az erdélyi mikházi Csűrszínházzal és a felvidéki Komáromi Jókai Színházzal élőek, és tartalommal töltötték meg azokat. Erre törekszenek most is. Tervei között szerepel, hogy meghívják a Diótörő című táncművet Szarankszból. A két balett együttes kapcsolatának alapjait azzal is erősítenék, hogy mesterkurzusokra hívnának egymástól koreográfusokat, táncosokat. Ezenkívül előadáscserékben is gondolkodnak. A távolság miatt ennek az előkészítése azonban hosszabb időt vesz igénybe.

Ami már eldőlt: Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője a közeljövőben Szaranszkba utazik, hogy meglátogassa új partnerük színházát, és megismerhesse az ottani munkát. Pataki Andrást pedig rendezni hívták meg egy később közösen kiválasztott előadásra.

Az együttműködési megállapodás aláírását megörökítő fotón Pataki András, Tatyana Vlagyimorovna Pervova, Demcsák Ottó és Batrakov Alexey láthatók.

Varga Róbert
Soproni Petőfi Színház

2015.08.25