1651

Melegítő színek, hangok és illatok a nyári múltidézésben

Aranypor térségi irodalmi folyóirat 2014/2. szám

VII. évfolyamának második számaként 2014 nyarán jelent meg az Aranypor térségi irodalmi folyóirat meleg színekbe és írásokba öltözött lapszáma. A Kisalföld szűkebb, illetve a szerves összetartozás és együttműködés érdekében szélesített tágabb, nagytérségi környezetének (Csallóköz, Fertő-tó vidéke) szerzői által képviselt versek, novellák, regényrészletek, valamint egyéb írásművek sorain keresztül egyszerre jelenik meg ennek a varázslatos szépségű vidéknek az életérzése és az egyéni lelkek őszintesége.

Az önerőből, valamint erkölcsi és anyagi támogatásokból fenntartott kiadvány célja mindazon szerzők felkutatása és bemutatása, akik ezen a tájegységen élnek, különös tekintettel azokra, akiknek nincsen lehetőségük a publikálásra, vagy egy költséges magánkiadásra. Az Aranypor szerkesztői rendkívül fontosnak tartják az irodalom ápolását, mely nemcsak az egyik elengedhetetlen záloga a nemzet fennmaradásának és megújulásának, de az igazi emberség megőrzésének is. A folyóirat az – irodalmi értékeken túlmenően – szólni szándékozik a közösség életéről, múltjáról, a szeretett táj szépségeiről; közkinccsé téve azt minden érdeklődő és befogadó számára.

A 2014-es második lapszám a megszokott 30 oldalas, színes borítóba zárt terjedelemmel folytatja a hetedik éve tartó, antológiaszerű koncepciót. A Kempis Tamás mottójával felvezetett tartalom a bensőséges lelkivilág teljes, átfogó skáláján végigjátszik, ahol a meleg nyári érzelmek, színek, illatok és hangulatok hőségébe olykor-olykor a temetői hűvös, a búcsúzás didergetése, az ősz közeledtének komorulása csempész dinamikát. A vallás és hit, valamint a világháborús évforduló a legtágabb értelemben beszél a szerzők meggyőződéseiből, emlékeiből, betűkunkorokba itatott emócióiból. Mert érezni kell, érezni emberi, még akkor is, ha nem minden iránya a mosoly(gás) felé mutat.

Szekeres Mária a Temetés (el)emelkedett gyászának intimitásával adja meg a kezdőhangot, hogy rögtön utána figyelmeztessen, „mondtad: az örömről írjak…”. Az első versoldalon Gulyás János szomorúan szól hiányzó testvéréhez: „Látod bátyám / már nem fütyülök…”, míg Vitéz Vilmos mementóként Verduni katonasírt hantol lírájával. Nagy István a Nyárvégen és szülőtáján mereng pársorosaiban, s miután a két utóbbi versben a remény és a kiteljesedés évszakai játsszák a főszerepet, a következő oldalon Reisinger Attila készülő regényének részletével a Téli nap vibráló fenyegetését hordozza szavaiban. „…Eljárt fölöttem az idő… És az időnek hatalma van az ember fölött.” Vitéz Vilmos újra Franciaországba hív a versével, ezúttal azonban sok színnel és hanggal idéz vészjósló csattanóval fellebbentett tájrajzot Bretagne-ról. Mészely József a Csíksomlyói búcsúsok előtt költ realista tisztelgést, majd „varázslatos képeket delejez a lelkünkbe” A vers-ével.

A (el)következő lapokon a prózai művek kerülnek túlsúlyba: Vizsy Ferenc gyömörei gyerekkort idéz fel, amely könnyen lehetett volna az utolsó, de az isteni újjászületés miatt az emlék szerencsére nem lett számára légvétel nélkül leeresztett sorompó. Mezei Istvánné Emlékeim címmel anyák napi történetet ad elő, Karácsony István a szigetközi aratásokról és szokásokról beszél, Jéga Szabó Ibolya halványuló emlékein tűnődik. A prózai írások között L. Burda Zsuzsanna két verse olvasható: Tükör az egész világ és Amit feledni oly nagy kár. Móroczné Nagy Mária Az öregember sorsáról költött lírát, valamint A költemény csodáját énekelte meg. Medgyesi Imre tesz arról, Hogy szebb legyen a Föld, míg a 13 éves Széll Veronika kétsoros rímekbe szedett Vitéz Imát dalol. Borosné Nagy Mária Klári néniről szóló prózája nem más, mint A hűséges hadiözvegy, majd ismét a múlt felé pillanthatunk, ahová Nagy Pál elfutott, L. Burda Zsuzsa pedig kerekeket csattogtat a régi síneken, miután beleszeretett a versbe.

Az Aranyporos Mesetarisznya ezúttal is a gyerekekhez beszél: Kádár Sára Hajnalka Gólya-gólya, gilice… mesével vidít, Mészely József Rezesbandát fúj versében, Mészely Adél meserészlete Bodobács előérzetéről szól, M. Simon Katalin pedig hol a Tarka nyár szójátékkal költött hangjait csendíti fel, hol a rét muzsikáját dalolja. A rovat befejezéseként Jó játék a nyelvi játék: Mészely József rokon értelmű szavakat fűz egy hangra, valamint T-végű főnevekkel cselekedtet.

A lapszám utolsó harmada a Kitekintésé. Nyelvezetében és témájában rendkívül színes, nívós és érzelemgazdag versek, valamint prózai írások követik egymást, 13 oldalon keresztül mélyedhetünk el a különböző lelkekből szóló örömök, bánatok és emlékek felszólalásaiban. A költemények szerzői verseik megjelenési rendjében, a teljesség maximális igényével: Paraszkeva, Baka Györgyi, B. Tóth Klára, Nyíri Erzsébet, M. Simon Katalin, Kozma László, Streéb Mária, Tálos Csegő, Böröczki Mihály, Bősze Balázs, Józsa Attila, Boór András, Para Olga, Onody Márton, Onody Gyula, Varga Csaba, Bartha Ildikó, Sasváry Erzsébet, Koi Gyula, Kovács Béla. Maurer Teodóra Védőszentünk Szent Kristóf című prózai írásában értekezik Szántód község „templomtalanságáról”, Száraz Pál pedig A festőművésznő nehezen elfogadott természetéről beszél. „Mert nem kényeskedő, piros körmű dáma ő, hanem céltudatos, alkotásra vágyó művész, izmos karral, kopott ruhában, félcipőben is.”

A hátsó borító belső oldalán a lapszám illusztrátora, B. Tóth Klára festőművész-restaurátor bemutatkozása olvasható, akinek grafikái még fekete-fehérben is jólesően színesítik a verseket, novellákat, rövid írásokat. Az Aranypor 2014-es második száma a Baráti Kör Újrónafőért és a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület kiadásában jelent meg Nagy Sándor felelős kiadó, Szekeres Mária főszerkesztő, valamint Mészely József és Sághy Kálmán szerkesztői munkájával. Az irodalmi folyóirat nyári kiadványa ezúttal is a hagyományokhoz és a megszokott magas színvonalhoz hűen gyűjtötte egybe a térség íróinak és költőinek szerzeményeit.

Szilvási Krisztián

2014.08.20