1512

Emberrablás – Kapringen

1 perces filmkritika

250 ezer amerikai dollár. 900 ezer amerikai dollár. 1 pont 5 millió amerikai dollár. Lehet-e alsó határa az emberi életnek, vagy egyszerűen minden pénzt megér? És egyáltalán: szabad-e alkudozni az emberi életért, amikor a pénz – elvileg – nem akadály? A Phillips kapitány 2013-ban majdnem mindent besöpört és elsöpört, a modern kori kalózkodás drámai mintapéldáját állítván fel, holott őt egy évvel megelőzően Dániában már feladták a leckét a témában.

Tobias Lindholm (itt már rendező is, nemcsak író) nem szokott a levegőbe lődözni, akár mérgeket durrogtat a szervezetbe és az idegrendszerbe (Submarino), akár erkölcstelen vádakat a szociokörnyezetbe (A vadászat), akár pedig kalózok géppisztoly golyóit megfélemlítésként a levegőbe. Ez utóbbi az Emberrablás váltott nézőpontú drámája, mert amikor a szomáliai kalózok megszállnak egy dán teherszállító hajót, egyfelől a legénység tragédiáját figyelhetjük testközelből, másrészt pedig a hajózási-szállítási társaság igazgatóságának tárgyalási törekvéseit bennfentes távlatból. A kettős szemszög eleve remek dinamikai eszközt jelent, ám helyenként mégsem teljesen sikerül feszesre íjazott testet adnia a filmnek, az ellentétpárba való átmenet időnként kissé kizökkent, mint még jobban belevon a történtekbe.

Szerencsére ez inkább csomó a kákán, mert a Kapringen dramaturgiai feszültségkeltése azért jól működik, s ahogyan a kierőszakolandó váltságdíj tétje növekszik, úgy fogy a levegő is a néző tüdejéből. Borzalmasan hatásos, hogy míg a hajón raboskodó legénység élelmezési és higiéniai körülményei az idő múltával egyre romlanak, addig a Dániában székelő igazgató akkor vált friss inget, amikor akar. Az Emberrablás atmoszférateremtése kiváló: az igazgatói tanács és a külső tárgyaló-szakértő merev, rideg légkörével teljesen szemben áll a hajó felfokozott hangulati aurája, ez utóbbi esetében a kalózok és a legénység formálódó viszonya (egymásra utaltsága) elképesztően reális és autentikus. Lindholm filmjében nincsenek katonák, túszmentő akció, csakis a látványra hajazó panelek, van helyette zseniálisan naturalisztikus színészi játék, ahol mind a szakács Mikkel (Pilou Asbæk – lenyűgöző), mind az igazgató Peter (Søren Malling – bravúros) elképesztő érzelmi és fizikai kiterjesztést ad a másik félnek.

A Kapringen „mikrodrámája” egy tekintetben vet fel hitelességi kérdéseket, ez pedig pont a „beszűkültség”: egy ilyen horderejű ügy hogyan maradhat egy szimpla vállalkozás falain belül 4 hónapon át, a dán kormány (a külügyminisztérium), vagy a sajtó kimaradása nélkül? Hm. Mindenesetre 127 nappal és 3 pont 3 millió amerikai dollárral később minden jóra fordulhatna, ha… Nos, ez az utolsó csavar már nem kellett volna a filmbe, de sajnos – mint ahogyan az élet – sokszor a fikció sem habostorta. Egyszóval remek dráma egy majdnem remek lezárással.

2012, dán, 103 perc
rendező: Tobias Lindholm
forgatókönyvíró: Tobias Lindholm
szereplők: Johan Philip Asbaek, Soren Malling, Dar Salim, Abdihakin Asgar,
Roland Moller, Linda Laursen, Amalie Ihle Alstrup, Amalie Vulff Anderse

Szilvási Krisztián

2015.08.14