905

Nagy Mária: Mosonmagyaróvár képekben egy alföldi fotós szemével

Kiállítás a Fehér Ló Közösségi Házban

Augusztus 19-én, szerdán 17 órakor Mosonmagyaróváron, a Fehér Ló Közösségi Házban (Szent István király út 140.) Nagy Mária fotós kiállítása nyílik „Mosonmagyaróvár képekben egy alföldi fotós szemével” címmel. A tárlat szeptember 14-ig látogatható.

A vendégeket Csiszár Péter, a Flesch Károly Nonprofit Kft. igazgatója köszönti, a kiállítást Vizsy Ferenc író, újságíró nyitja meg. A megnyitón közreműködik az En l’ air tánccsoport Csonka Réka Orsolya vezetésével.

A fotósról, Nagy Máriáról néhány szó: „1989-ben egy kis alföldi faluban születtem, Földesen, mely mostanság az évente megrendezésre kerülő nemzetközi Vőfélyfesztiválokkal próbál kitűnni az ismeretlenségből. Gyermekkoromat itt töltöttem két testvéremmel és szüleimmel. Középiskolai tanulmányaimat Debrecenben folytattam. A Kós Károly Szakközépiskolában elektronikus grafikus és fotós szakon végeztem. Miután megkaptam első fényképezőgépemet, szinte beleszerettem a fotózásba. Minden szabadidőmben a természetet jártam, emberek pillanatait lestem, rendezvényeken készítettem – akkor még – amatőrnek mondható képeket. Folyamatosan törekedtem és törekedek a mai napig is a tökéletességre, igyekszem minden fotós nagy álmát, a soha vissza nem térő pillanatot megörökíteni. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert sikerült Mosonmagyaróváron olyan állást találnom, ahol egyszerre szakmámnak és hobbimnak is élhetek. A város és környéke összes rendezvényén – legyen az sport, kulturális, politikai – készítem a fotókat, és teszem fel cégem honlapjára és kiadványaira. Munkaeszközömet mindig magamnál tartom és egyetlen lehetőséget sem hagyok ki az exponálásra. …”

2015.08.09