1395

125 éve született a magyar képzőművészet különleges ikerpárja

Ferenczy Béni és Ferenczy Noémi

125 éve született a magyar képzőművészet különleges ikerpárja: Ferenczy Béni szobrász, grafikus és testvére, Ferenczy Noémi, a magyar gobelinművészet megteremtője 1890. június 18-án látták meg a napvilágot Szentendrén. Édesapjuk Ferenczy Károly, a nagybányai iskola egyik vezéralakja volt, édesanyja Fialka Olga festőművész, aki a család kedvéért hagyott fel a művészi munkával.

A család 1896-ban Nagybányán telepedett le. Ferenczy Béni első művészi impulzusait édesapjától nyerte. 1907-1910-ig a nagybányai szabadiskolában Iványi Grünwald Bélától és Réti Istvántól rajzot és anatómiai ismerteket tanult, közben 1908-1909-ben a firenzei Scuola Libera növendéke volt. 1910-ben a müncheni képzőművészeti akadémián B. Scmidt, 1911-12-ben Párizsban Bourdelle és Archipenko irányításával szobrászati tanulmányokat folytatott. 1912-ben mutatkozott be a művésztelep jubileumi kiállításán, 1916-ban és 1918-ban pedig már a budapesti közönség is megismerhette a Ferenczy család Ernst Múzeumbeli tárlatán.

A Tanácsköztársaság idején a Szobrász Direktórium tagjaként tevékenyen részt vett a művészeti közéletben, ezért a proletárdiktatúra bukása után emigrálni kényszerült. 1919 őszétől Pozsonyban, 1920-tól rövid megszakítással Berlinben, Bécsben, 1932-35-ig Moszkvában élt, ahol főként érmeket készített, és írt egy könyvet Bécs építészetéről. 1936-ban tért vissza Magyarországra, és Budapesten telepedett le. Az 1940-es évektől több gyűjteményes kiállítása volt, műveit az 1942-es Velencei Biennálén is bemutatták. Budapest ostroma idején leégett a műterme, és számos műve odaveszett.

1945 után több magas állami elismerést kapott, de szilárd elvei miatt szembekerült a hivatalos kultúrpolitikával. 1945-ben tagja lett a Kodály Zoltán vezette Művészeti Tanácsnak. 1947-1948-ban svájci és olaszországi utazásokat tett, ekkor kapta meg első Kossuth-díját. 1945 és 1950 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára volt, 1950-ben azonban kényszernyugdíjazták. Az 1950-es években könyvillusztrálásból élt. 1956-ban szélütés érte, elvesztette beszélőképességét, és lebénult a jobboldala. Hihetetlen akaraterővel azonban megtanult bal kézzel rajzolni és mintázni, 1967. június 2-án tért örök nyugovóra.

Karakteres portréinak többségén művészbarátait örökítette meg. Érmei, plakettjei a műfaj legkiválóbb teljesítményei közé tartoznak, de egyházi megrendelésekre készült darabjai is számottevőek. Köztéri alkotásai közül kiemelkedik Petőfi-szobra, amelyet 1960-ban Gyulán állítottak fel. Nevéhez fűződik a Pro Urbe-díj megalkotása is. Műveit a Magyar Nemzeti Galéria, a szentendrei Ferenczy Múzeum és a székesfehérvári István Király Múzeum őrzi.

Ferenczy Noémi Ferenczy Béni ikertestvéreként született. A legenda szerint apjuk, Ferenczy Károly elsősorban Valér fiában látta művészi örökösét, Bénit mérnöknek szánta, leánya jövőjét viszont háziasszonyként képzelte el, és kezdetben úgy tűnt, ez így is lesz. Noémit ugyanis eleinte nem vonzotta a művészet mint hivatás, bár attól nem zárkózott el, hogy divattervezést tanuljon. Erre lehetősége is nyílt Bécs, Firenze, München és Párizs divatszalonjaiban. 1911-ben egy párizsi utazás során megnézte a Musée des Arts Décoratifs gyűjteményét, és szinte villámcsapásszerűen beleszeretett az arras-i műhely gobelinjeibe. Beiratkozott a párizsi Manufacture des Gobelins-be, a világ akkori egyik leghíresebb szövőműhelyébe, és hihetetlen gyorsasággal, valamint elszántsággal egy év alatt kitanulta a szövés mesterségét. Ebben segítségére volt egy öreg francia szövőmester, akitől magánórákat is vett.

1912-ben érkezett haza Nagybányára, és nemsokára elkészült első gobelinje: A Teremtés. Önállóan alakította ki sajátos, teljesen egyéni formavilágát, stílusát. Gobelinjei kiemelkedő minőségű és színvonalú egyedi műalkotások, sem hazánkban, sem külföldön nem lehet hozzá hasonló kvalitású alkotót találni. 21 éves korától örökre elkötelezte magát a gobelin mellett, amelyről naplója is tanúskodik: „Az én számomra a gobelin annyi, mint szónoknak a beszéd, az írónak a betű, a szobrásznak az agyag; én gobelinben tudom csak elmondani a mondanivalómat”.

Napi nyolc-tíz órát töltött a szövőszék előtt. Családi öröksége volt a munka mélységes tisztelete, a következetes szorgalom, ráadásul zseniális tehetséggel is bírt. Munkáit mindig maga tervezte, nagyszámú vázlatot, kartont festett és rajzolt, kárpitjait maga szőtte növényi festékekkel saját kezűleg színezett gyapjúfonalakból. Munkássága és művei következtében vált a huszadik század gobelinművészete önálló műfajjá, és emelkedhetett fel a grand art kategóriájába. Korai műveinek növénymotívumai francia, flamand hatásra vallanak, bibliai figuráit dús mintázat fogja körül.

1916-tól rendszeresen kiállított: családi tárlatokon, a nagybányaiak bemutatkozásain, testvérével, Bénivel, majd önálló hazai és külföldi bemutatókon folyamatosan szerepeltek munkái, amelyeknek jelentős része külföldi köz- és magángyűjteményekbe került. 1924-ben a bécsi Nemzetközi Kiállításra egyedüli magyarként hívták meg. 1932-ben Budapesten telepedett le, Párizsban az 1937-es világkiállításon szerepelt, nemzetközi sikerei révén művei Európa számos múzeumába eljutottak. Munkásmozgalmi kötődése egész pályáján érződött, más iparművészeti ágakkal, kerámiával, üvegfestéssel, hímzéssel is kísérletezett. 1945-től tanított az Iparművészeti Főiskolán, 1948-ban Kossuth-díjat, 1952-ben érdemes művész címet kapott.

Hatalmas és egyedi tudását, művészi világnézetét tanárként is megpróbálta továbbadni – bátran kijelenthetjük, hogy új textilművész-nemzedéket nevelt fel. Tragikus hirtelenséggel, alkotóereje teljében, váratlanul ragadta el a halál a szövőszék mellől, 1957. december 20-án.

Nagy Mária


Források: Wikipédia.hu, www.stpo.hu, Új magyar Életrajzi lexikon. 2. köt. D-Gy. Budapest : Magyar Könyvklub, 2001.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2015.06.18