1132

Vízparti nyáresték klasszikusokkal

Komolyzenei koncertsorozat

Június 28-tól indul a Klassz a pARTon! elnevezésű nyáresti komolyzenei koncertsorozat, amelynek keretében neves előadóművészek és zenekarok, valamint a MOL Tehetségtámogató Program nyertesei lépnek fel a Balaton és a Duna partján. Balatonfüred, Balatonakarattya, Keszthely, Szigliget, Zánka, Csopak és Balatonföldvár után a zárókoncertre Budapesten a Várkert Bazárban kerül majd sor.

Klassz a pARTon! címmel koncertsorozatot hirdetett hét balatoni városban és Budapesten a Cimbora Alapítvány és az Óbudai Danubia Zenekar. Mint az a június 8-án, a Várkert Bazárban rendezett sajtótájékoztatón elhangzott, a gyönyörű helyszíneken helyet kapó, gyertyafényes koncerteken a Cimbora című televíziós műsorból kinőtt művészeti táborok egykori résztvevői, ma már neves zenészek és muzsikusbarátaik lépnek fel. Balatonfüred, Balatonakarattya, Keszthely, Szigliget, Zánka, Csopak és Balatonföldvár után a zárókoncertre Budapesten a Várkert Bazárban kerül majd sor augusztus 23-án.

„Ezen a nyáron kicsiknek és nagyoknak egyaránt lehetőségük lesz a Balaton partján ismét feleleveníteni, hogyan lehet igényes kultúrát kapni, és a fiatalokat igényes kultúrára nevelni” – mondta a sajtótájékoztatón Dr. Latorcai Csaba, a miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára. Mint azt kifejtette, szeretné, ha a sorozat folytatása a jövőben is magától értetődő lenne, ennek érdekében terveik szerint a Cimbora Alapítvány és az Óbudai Danubia Zenekar több tízmillió forint értékben részesülhet költségvetési támogatásban.

„A ritmus és a harmónia hatol be leginkább a lelkünkbe” – mondta Gyutai Csaba, a Várkert Bazár igazgatója. Véleménye szerint erre van most leginkább szükségünk, hiszen a mai világban kevés a lélek és kevés a harmónia is. Kiemelte: a hasonló programok befogadása szerves részét képezi a Várkert Bazár által kialakított céloknak. Belefogtak egy zenei programba is: példaképpen többek között a vasárnap esti nagy sikerű Virtuózok-koncertet, illetve a nyári Zenélő Budapest koncertsorozatot említette, amelynek egyik helyszíne a Várkert Bazár Triton-kútja mellett található. Mint azt Haáz Andrea, a MOL Új Európa Alapítvány képviselője kifejtette, korábban a Cimbora volt az, amely a fiatal tehetségeket össze kívánta gyűjteni – most a MOL Tehetségtámogató Program és az Új Európa Alapítvány szeretné elérni ugyanezt. A Klassz a pARTon! kamaraestjein öt fiatal támogatottuk is lehetőséget kap a fellépésre. A Cimbora jelentőségéről és hatásáról beszélt Oláh Vilmos hegedűművész is, hiszen a cimborás táborok sok tehetséges zenész későbbi pályáját meghatározták. Mint mondta, a tábor sok egykori résztvevője ma már vezető magyar szimfonikus zenekarokban zenél.

A Klassz a pARTon! koncertsorozat során fellép többek között Érdi Tamás Prima Primissima-díjas zongoraművész, Kertesi Ingrid operaénekes, Oláh Vilmos és Szabadi Vilmos hegedűművészek, Győri Noémi fuvolaművész, valamint a világszerte keresett tajvani-amerikai koncertzongorista, Ching Yun Hu is. Az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője, Hámori Máté, valamint a jelenleg a Szombathelyi Szimfonikusok élén álló vezető karmester, Madaras Gergely vezényli. A főszervező Danubia zenekar mellett fellép a Demel Eszter által vezényelt veszprémi Gárdonyi Zoltán Kamarazenekar, valamint a Bolla Milán dirigálta budapesti Solti György Zeneiskola Vonószenekara is. Szabadkáról érkeznek Görög Noémi és Görög Enikő zongoraművészek, akik a Cimbora nyári táborainak rendszeres szólistái voltak. A koncerteken fellép az Ewald Rézfúvós Együttes is. „A művészetnek és a tehetségnek semmi köze nincs ahhoz, ki honnan jött” – mondta Hámori Máté, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője. A zenén keresztül a korlátok eltörlése, a klasszikus zene megszerettetése a célja a zenekarnak is: már második éve adnak ezért koncerteket ifjúsági sorozatok keretében általános iskolákban is. Bár a Klassz a pARTon! műsorának összeállítása során is kiemelten gondoltak a gyerekekre, így műsorra tűztek például egy Britten-gyerekművet is, a felnőttek is színvonalas koncertekre számíthatnak. Felcsendül többek között egy Mendelssohn-hegedűverseny, valamint Chopin több műve is, Érdi Tamás Carl Maria von Weber F-moll Konzertstück című darabjában és Chopin egy polonézének zenekari változatában működik majd közre.

Kolonics Réka
Fotó: Csákvári Zsigmond
Forrás: kultura.hu

2015.06.14