1118

Alma és a fája

Közel a gyökerekhez – Horányi Juli és Horányi László a soproni színházban

Egymásért szorítanak a világot jelentő deszkák és a reflektorok fényében. Horányi László színművészt legutóbb a Soproni Petőfi Színházban – ahol A revizor című darab egyik főszerepét játssza – látogatta meg a lánya, Horányi Juli énekesnő, jelmeztervező, aki az X- Faktor című tehetségkutatón második lett, és ez számára meghozta az országos hírnevet.

Horányi László mostanában ritkán látja a lányát, aki hosszú ideig stúdióban dolgozott első dalán és klipjén, ezért is örült annak, hogy most tudtak találkozni, és Juli megtekintette az előadást. „Ha tehetjük, mindig megnézzük egymást a színpadon, és természetesen izgulunk a másikért. Hozzá mindig is közel állt a színpad világa, sokoldalú tehetség, hiszen remekül énekel, rajzol, dalszövegeket ír, jó érzéke van a vizualitáshoz, tele van kreatív energiával, ezért visszatartani sem lehetett attól, hogy ne ezen a területen keresse a boldogulását. Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem színész, hanem diplomás jelmeztervező lett, mert a komédiás élet nagyon kiszámíthatatlan. Igyekeztem elmondani neki, hogy ezen a pályán síkos a talaj, a jég bármikor beszakadhat bárki alatt, és a víz fagyosan hideg.” – mondta Horányi László, aki az Esztergomi Várszínház igazgatója is egyben. Majd hozzáfűzte: azért büszke lányára, mert át tudta adni számára, hogy hit nélkül semmit nem érdemes tenni a világban, és bármilyen nehézség is kerül elé, soha ne adja fel az álmait.

Mindezek mellett, amikor meglátta a tehetségkutató műsorban, először nem akarta elhinni, hogy Julit látja, annyira a hatása alá került, amikor jelbeszéddel is tolmácsolta a dalát. Horányi László úgy érezte ekkor, hogy végeláthatatlan pozitív energia áradt a színpadról, amely mindenkire hatott. Rá nagyon, mert könnyezni kezdett. Horányi Juli mosolyogva mondta erre, jól emlékszik, hogy édesapja a színfalak mögött jobban izgult, mint ő. Majdnem minden fordulót élőben nézett végig, hatalmas lámpaláz közepette. Ez azért is volt jó érzés számára, mert gyermekkorában apukája – aki egyébként gitáros és énekes is volt zenekarokban – eleinte kevésbé figyelte az énekesi törekvéseit.

„Jártam énektanárhoz, folyamatosan képeztem és képzem a hangom, apu mégis akkor kezdett énekesként rám figyelni, amikor négy éve megalakítottuk a Mius zenekart. A dalok szövegét is én írtam. Eljött megnézni, és éreztem, hogy büszke arra, amit lát. A színháztól nem tiltott, jelentkeztem is egyszer a színművészetire, a musical szakra, de nem vettek fel. A vizuális művészet és a zene mindig párhuzamosan futott az életemben. Kaposváron tanultam látványtervező szakon. Terveztem jelmezt a Vígszínháznak, legutóbb pedig a Miskolci Nemzeti Színházban a Robin Hood című előadáshoz készítettem a jelmezeket. Az énekléssel viszont kiteljesedhettem és kerekké vált az életem.” – mesélte Horányi Juli, aki nemrég készítette el első saját dalát. Az Electrical alapvetően a nyolcvanas évek hangulatát idéző popsláger, amely jól tükrözi azt a mai felfogást, miszerint a pop az új underground. A dal zeneszerzője Rakonczai Viktor.

Amikor arról kérdeztük, ő milyen színésznek látja édesapját: azt válaszolta, minden elfogultság nélkül állíthatja, hogy kiemelkedő művész. Neki gyerekkorából nagyon emlékezetes, amikor Debrecenben láthatta a La Mancha lovagja című musical főszereplőjeként. Azt az előadást a mai napig a szívében őrzi. Horányi Juli szerint édesapja, amikor fiatal korában zenélt, igazi popsztár alkat volt, olyan kiemelkedő hanggal, színpadi jelenléttel, karizmával, hogy arra mindenki odafigyelt. S még egy érdekesség ehhez, mindketten nagyon szeretik a zenét, de - a családi házi muzsikálásokon kívül – nagyközönség előtt együtt még soha nem léptek fel. Ám, nincs kizárva ez sem, az alma Horányiéknál ugyanis nem esett messze a fájától. Csak ki kell várni a pillanatot, mikor kerülnek közel a gyökerekhez.

Varga Róbert
Fotók: Torma Sándor
Soproni Petőfi Színház

2015.05.13