Ez utóbbiak egyike Uj Pannonia címmel, „Szépirodalmi és társadalmi szemle” alcímmel 1937 novemberében indult útjára Bányász László szerkesztésében; ezúttal erről szeretnék kissé részletesebben szólni.

Az Uj Pannonia indulásakor Bányász László szerkesztő – aki egyben a vállalkozás felelős kiadója is volt – évenkénti tízszeri megjelenést ígért. Az induló szám szerkesztői beköszöntője utal arra, hogy a lapindítás gondolata egy évvel korábban merült fel; azt pedig Grábics Frigyes kutatásaiból tudjuk, hogy 1937. szeptember elsején a Győri Hírlap már közli az Uj Pannonia indulásának tervét – azaz eléggé hosszú időt vehettek igénybe az előkészületek. A november 10. táján megjelent első szám csupán a szerkesztő nevét „árulja el”; a tartalomjegyzékéből, ill. tartalmából annyit állapíthatunk meg, hogy helyi erőkre épít. A szerkesztő három verse mellett az ekkor már ismert katolikus papköltő Mentes Mihály, a győri tanítóképezdei tanulmányait ekkortájt befejező Kerecsendi Kiss Márton és a szintén pályakezdő Matusz Gyula költeményei, valamint a győri ügyvéd dr. Mészáros Vilmos Gyóni Géza hadifogságáról írott visszaemlékezése (két évig együtt voltak a krasznojarszki táborban), valamint két elbeszélés (Kerecsendi Kiss Márton, ill. Pados József tollából) képviselik a szépirodalmi vonalat; míg a társadalmit a fiatal győri tanár Horváth Árpád „Munkaszolgálat – munkatábor” című értekezése. Figyelemre érdemes a kritikai rovat is: az itt ismertetett hét munka között van Kovács Imrének „A néma forradalom” című kötete, az ekkortájt még Győrött működő Csizmadia Andornak „A vidéki városok kegyurasága” című tanulmánya, valamint Herceg János és Karácsony Benő egy-egy prózakötete is; az ismertetések szerzői között pedig Bányász László és Matusz Gyula mellett ott van ifj. Wolf Gyula, a tehetséges győri könyvkereskedő is.

Az Uj Pannonia 1937 Karácsonyára megjelent második számának gazdag tartalmát itt és most nem részletezhetem, csupán az általam legfontosabbnak tartott jellemzőkre utalhatok. Ezek egyike, hogy az impresszum közli a szerkesztőbizottság összetételét is: ifj. Csokonay Vitéz Mihály, Horváth Árpád, Kallós Erzsébet, Kalmár Ernő (Pécs), Matusz Gyula, Pados József, Schneider Pál, Szalay Károly (Pápa) szerepel a névsorban, melyből két dolog világosan kitűnik. Az egyik, hogy a helyi erők az 1936-ban alapított Dr. Kovács Pál Irodalmi és Közművelődési Társaság tagjai közül kerültek ki; a másik, hogy a szerkesztő nyitni próbált más városok felé is. A „nyitás” szándéka a szám tartalmában is megmutatkozik: Tamási Áron „Magyar sorskérdések” című terjedelmesebb írásával indít; a helyi szerzők mellett közli Illyés Gyula „Falukutatás” című versét is; a Matusz Gyula és Pados József által jegyzett „A Győri Fiatalok Rendje” című írás pedig azt az Uj Pannonia mögött álló csoportosulást mutatja be, mely a Márciusi Front 12 pontos programját fogadja el magáénak. Ismét fontos munkákra hívja fel a figyelmet a kritikai rovat: az öt ismertetett mű között van Márai Sándor „Istenek nyomában”, Illyés Gyula „Rend a romokban”, valamint Makkai Sándor „Magyarok csillaga” című kötete is.

Az Uj Pannonia 1938-ban háromszor jelentkezik még: február 15., március 23., ill. „június” dátumjelöléssel – ez utóbbi 3-4. sorszámmal, „Kettős szám” jelzéssel. Ebből látható, hogy a havi megjelenést 1938 első felében már nem sikerült tartania. A lapszámok tartalma továbbra is változatosnak mondható – viszont egyértelműen a helyi szerzők kerülnek többségbe. Található azért közlés országosan ismert szerzőktől is: példaként Szemlér Ferenc „Vallomás és védelem” című, irodalomtörténeti jellegű írását, Weöres Sándor versét, vagy Futó Péter József Attila utolsó, „Nagyon fáj” című kötetét bemutató tanulmányát említhetem; de figyelemre méltó pl. Bárdosi Németh János „Pusztuló Dunántúl” című esszéje is. A folyóirat vonzását mutatja az is, hogy a Győrből elszármazottak is felfigyelnek arra: a korábban tíz évig a városban működő, de ekkor már másutt élő Szitnyai Zoltán pl. „Tánc” című készülő regényéből küld egy részletet közlésre. Változatlanul erős a kritikai rovat: a szerkesztő figyelmébe került és – részben saját maga, részben szerzőtársai által ismertetett – művek sorában ott van pl. Rónay György „Keresztút”, Németh László „Kocsik szeptemberben”, Babits Mihály „Ezüstkor”, Jékely Zoltán „Kincskeresők”, valamint Lám Frigyes „A győri német színészet története” című kötete is.

Az 1938 júniusában megjelent kettős szám impresszuma e mondattal zárul: „Következő számunk kettős szám lesz és szeptember 7-én jelenik meg.” Fölötte pedig hirdeti: „Előfizetési ár egy évre 5 pengő, mely összeg havonta, a lap megjelenésekor is fizethető 50 filléres részletekben.” Az előbbi a rövid távú tervekről, az utóbbi a hosszabb távúakról „árulkodik”. Ennek ellenére valószínűsíthetjük, hogy a folyóiratnak több száma már nem jelent meg. A megszűnés okait eddig nem sikerült feltárnia a kutatásnak; valószínűnek kell tartanunk, hogy az előfizetők nem elegendő száma, a mérsékelt érdeklődés is hozzájárult ehhez. Vagy a mecénás állt el a további támogatástól? Ez utóbbi kilétéről az impresszum nem szól; Grábics Frigyesnek az egykori közreműködőktől származó, többek által megerősített adata szerint a támogató Mille Géza volt, a mezőgazdasági kamara helyettes igazgatója, a Dr. Kovács Pál Irodalmi és Közművelődési Társaság ügyvezető elnöke. A szerzők egy részét elvonhatták az újonnan induló lapok is; ezek egyikét, az 1938 tavaszán indult Dunántúli Helikon címűt szeretnénk bemutatni a következő alkalommal.
 

Horváth József