941

A tű varázsa

Kiállítás a mosonmagyaróvári Flesch Központban

Május 8-án, pénteken 17 órakor a mosonmagyaróvári Flesch Károly Kulturális Központ Galéria ’94-ben (Erkel F. u. 14.) A tű varázsa címmel kiállítás nyílik. A Flesch Központ felnőtt kézműves műhelyének tárlatán helyet kapnak az intézmény gyermek kézműves szakkörének munkái is.

A felnőtt kézműves műhely 1994-ben mutatkozott be első ízben kiállítással, majd 2003-tól a gyermek kézműves szakkör is csatlakozott hozzájuk. A 2005-ig évente, majd azóta kétévente megrendezésre kerülő, immár 17. kézműves kiállításon az érdeklődők betekintést nyerhetnek a műhely szorgalmas, kitartó, rengeteg időt és türelmet igénylő aprólékos munkájába. Az alkotások a népművészet szeretetét, a jó ízlést, az igényességet ötvözik, így A tű varázsa igaz szépséget kelt életre általuk.

A kiállítást Keresztény Gyula, a Kislaptáros Népzenekar vezetője nyitja meg az közreműködésével. A kiállítás május 23-ig látogatható a Galéria ’94 nyitva tartási idejében, hétfőtől péntekig 16-19 óráig, szombaton 16-18 óráig. Iskolai csoportokat előzetes bejelentkezés alapján ettől eltérő időpontban is fogadnak, jelentkezni Bakó Tündénél lehet. A belépés díjtalan.

További információ a Flesch Központ honlapján található.

2015.04.28