HuGlass 2015

Üvegművészeti seregszemle Pannonhalmán

A Magyar Üvegművészeti Társaság a HEFTER Üveggaléria & Stúdióval (Pannonhalma, Tóthegy utca 11.) közösen rendezte meg az április 25-én megnyílt HuGlass 2015 üvegművészeti kiállítását, mely tulajdonképpen a 2014 decemberében Budapesten, a Balaton utcai B55 Galériában rendezett kiállítás kibővített anyagára épül.

A Magyar Üvegművészeti Társaság 1996-ban a Somogy megyei település Goszthonyi kúriájában alakult meg. A Társaság első titkára, Bognár Inke megfogalmazása szerint az üvegművészeti szerveződés célja többek között „… az egyéni műhelyek lehetőségein túlnövő, technikai korlátoktól független, lehető legnagyobb alkotói szabadságot biztosító, inspiratív közösségi munka feltételeinek a megteremtése. Ezt szolgálják az évenként megrendezésre kerülő nemzetközi üvegszimpozionok, melyek a leglényegesebb szellemi irányzatok szabad áramlásával, új technológiai eljárások közös kipróbálásával az egyéni alkotómunkát, a szakmai fejlődést szolgálják.

A kiállításnak Hefter László üvegművésznek a pannonhalmi szent hegy lábánál lévő völgyben, az arborétum szomszédságában felépített üveggalériája adott otthont, mely 2007 óta folyamatos kiállító helye a magyar és nemzetközi üvegművészetnek. A megnyitóünnepségre barátok, művészek és művészetpártolók nagy számban látogattak el.

Bagó Ferenc, Pannonhalma polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, kinyilvánítva örömét, hogy települése egy ilyen jelentős művészeti eseménynek adhat otthont. Steve Kindler, nemzetközileg ismert hegedűvirtuóz különleges, kilenchúrú hegedűjén – melyen a contra basszustól a piccolo hegedűig terjedő hangzásvilágot képes megszólaltatni – a megnyitó alkalmára komponált saját lírai művét adta elő, rendkívüli élményt nyújtva a megnyitó résztvevőinek.

Hefter László örömét fejezte ki, hogy ebben a gyönyörű környezetben láthatja vendégül az üvegművészet jeles képviselőit, valamint a művészete iránt érdeklődőket, barátait. Hangsúlyozta, abban, hogy mindez létrejöhetett, nagy érdeme van feleségének, Márta asszonynak és fiának, Brúnónak is. A kiállítást ezután Barabás Lajos műgyűjtő nyitotta meg.

Az ünnepséget számos jelentős személyiség is megtisztelte: Bohus Zoltán Kossuth-díjas szobrászművész, üvegtervező, egyetemi tanár, a Nemzet Művésze; Czebe István, a Magyar Üvegművészeti Társaság elnöke; dr. Sík Attila akadémikus, az angol Prizma Galéria tulajdonosa; Botos Péter Ferenczy Noémi-díjas üvegművész; Zalavári József Ferenczy Noémi-díjas formatervező művész; Jahoda Maja Ybl-díjas építész-belsőépítész, a MMA tagja; Lukácsi László üvegszobrász, a MMA tagja; valamint Gaál András festőművész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje. Természetesen többen jelen voltak Hefter László korábbi tanítványai közül is.

A Nagyérdemű ezután pálinkáriumi és „boráriumi” termékeket kóstolgatva múlatta a Természetfelelős által ezen alkalomra biztosított gyönyörű időt. A HuGlass 2015 kiállítás június 21-ig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 10-17 óráig.
 

Molnár György művészetbarát,
a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) tagja


2015.04.28