Emlékévet hirdettek a 200 éve született Mosonyi Mihály tiszteletére
Koncertekkel, vándorkiállítással, ifjúsági programokkal és más rendezvényekkel emlékeznek születése 200. évfordulója alkalmából Mosonyi Mihály zeneszerzőre a Bánffy György Kulturális Szalon által rendezett emlékév keretében.
Kassai István Liszt-díjas zongoraművész, a szervező bizottság tagja az MTI-nek elmondta: az emlékév egyik kiemelt eseménye lesz a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében a Pesti Vigadó dísztermében április 14-én tartandó hangverseny, amelyen a Gál Tamás által vezényelt Miskolci Szimfonikus Zenekar Mosonyi Gyászhangok Széchenyi István halálára című szimfonikus költeménye és I. szimfóniája mellett Liszt A-dúr zongoraversenyét és Magyar történelmi arcképek című zongoraciklusának – Mosonyi egy motívumára alapozott – Teleki László című tételét adja elő Hegedűs Endre zongoraművész szólójával.
A következő jelentős koncertet május 27-én az MTA Zenetudományi Intézetének Bartók-termében tartják, ahol Mosonyi kamaraműveit Elek Szilvia, Kun Ágnes, Kassai István, Varga Tamás, Kuklis Gergely és Kántor Balázs adja elő.
Június 26-27-én jubileumi hangverseny és Mosonyi-konferencia lesz Sátoraljaújhelyen, míg a Miskolci Kamarazenei Nyár augusztus 24. és 29. között szintén a Mosonyi-évforduló jegyében telik. A 6 hangversenyen az életműből bőséges és reprezentatív válogatást kaphat a közönség, amely élő zenével színesített zenetörténeti előadást és egyházzenei koncertet is hallhat – részletezte Kassai István.
Az emlékév egyik csúcspontja lesz a Magyar Művészeti Akadémia által a Mátyás-templomban szeptember 18-án rendezendő hangverseny, amelyen a Medveczky Ádám vezényelte MÁV Szimfonikusok a komponista C-dúr miséjét és négy szimfonikus költeményét adják elő. Másnap a Régi Zeneakadémián Mosonyi-emlékest hangzik el Sőrés Ildikó zongoraművész közreműködésével.
Kassai István elmondta: a tervek szerint szeptemberben vagy októberben mutatják be Elek Szilvia Mosonyiról szóló új zeneszínházi darabját Blaskó Péter főszereplésével. Szavai szerint tárgyalnak Mosonyi Kaiser Max című operájának koncertszerű ősbemutatójáról 2015 végén vagy a 2016-os tavaszi fesztivál keretében.
Scholcz Péter zenetudós vándorkiállítást készít Mosonyiról, amelyet bel- és külföldön több helyszínen is szeretnének bemutatni, emellett kifejezetten az ifjúságot is szeretnék megszólítani több programmal. Mosonyi és kora címmel esszé- és tanulmányíró versenyt hirdetnek, a Filharmónia Magyarországgal közösen pedig az ifjúsági koncertek szüneteiben a komponistáról szóló játékokkal, kvízekkel készülnek. Debrecenben országos szakközépiskolai Mosonyi-zongoraversenyt rendeznek november 20-22-én – sorolta Kassai István.
A zongoraművész arra is kitért, hogy létrehoztak egy interaktív Facebook-oldalt, ahol rendszeresen minden programról tájékoztatják a közönséget. Az érdeklődők információkat szerezhetnek Mosonyi életéről, munkásságáról, és hetente részt vehetnek egy kvízjátékban is, amelyen jegyeket nyerhetnek a koncertekre. A tervek szerint itt hozzák nyilvánosságra Mosonyi műveinek teljes listáját is.
Mosonyi Mihály 1815. szeptember 4-én született Boldogasszonyfalván (ma Frauenkirchen, Burgenland), édesapja után a Michael Brand nevet kapta. Tanítónak készült, zenei tanulmányait autodidakta módon végezte. 1842-től Pesten élt, zenei körökben hamar tekintélyt szerzett. 1855-ben ismeretséget kötött Liszt Ferenccel, akinek Esztergomi miséjéhez Offertóriumot és Graduálét írt a szerző megbízásából.
Nevét 1859-ben, 44 évesen változtatta Mosonyira, ettől kezdve a magyar zenének élt. Számos jelentős zenekari és kamaramű, zongorára és kórusra írt kompozíció fűződik a nevéhez, operái közé tartozik a Szép Ilonka (1861) és az Álmos (1862). Mosonyi Mihály nemcsak zeneműveivel, hanem írásaival is szolgálta a magyar zene ügyét: az 1860-as alapítású Zenészeti Lapok főmunkatársaként működött 1866-ig, majd a Pesti Zenekedvelők Egyletének karnagya volt. Pesten halt meg 1870-ben, 56 éves korában. Liszt gyászzenét írt emlékére.
Forrás: MTI
A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.