951

Nyugdíjas Egyetem

Görcsné dr. Muzsai Viktória előadása az Egyetemi csarnokban

Április 13-án, hétfőn délelőtt 10 órakor a Széchenyi István Egyetem Nyugdíjas Egyetem sorozatának következő előadására kerül sor az Egyetemi csarnokban (Egyetem tér 1.). Ezúttal Görcsné dr. Muzsai Viktória PhD tanszékvezető egyetemi docens (NyME) előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

2010 szeptembere óta hirdetik meg a Nyugdíjas Egyetemet, melynek ötlete 2010 évben indult. A főszervező és ötletgazda a Széchenyi István Egyetem, társzervezői a NYME Apáczai Csere János Kar, a Kisalföld, a Család napilapja és a Pannon Nyugdíjas Szövetség.

A Nyugdíjas Egyetem lényege, hogy minden szemeszterben 6-8 előadást rendeznek az Apáczai Csere János Karral közösen, a szemeszterre beiratkozott nyugdíjas „senior” hallgatók számára. A témák változatosak, hiszen a két egyetem karai és a nyugdíjas szövetség külön-külön gyűjtik össze témaötleteiket, amelyek közül azokat választják ki, melyek aktuálisak, a senior hallgatók számára érdekesek és hasznosak lehetnek. Előadóik a két egyetem oktatói, meghívott elismert tudósok, akik közérthetően és a célcsoport számára élvezhetően mutatnak be egy-egy tudományos témát, kiemelt kutatási eredményt.

A rendezvénysorozat célja napjaink tudományos eredményeinek népszerűsítése a nyugdíjas célcsoport számára, amelyek lehetőséget biztosítanak, hogy a régióban élő 60-on túli lakosság megtapasztalja vagy újraélje az egyetemi polgárok mindennapjait. Az előadások max. 60 percesek, helyszínük pedig mindig az Egyetemi Sportcsarnok.

2015.04.03