1608

Elszakítva, letagadva

Philomena – Filmklub a megyei könyvtárban

Március 17-i Filmklubjában a Philomena – Határtalan szeretet című filmet vetítette a megyei könyvtár a Központi Könyvtárának klubjában. A cselekmény szerint az ötvenes évek Angliájában járunk. Bár Viktória a század elején eltávozott az élők sorából, de még mindig a viktoriánus erkölcs uralkodik. A közfelfogás a megesett lányt kiközösítette, és a gyermek is viselte a szégyenbélyeget.

Philomena egy volt a szerencsétlenül járt kortársai közül, aki naivitása, tapasztalatlansága miatt lett leányanya. Senki nem volt mellette, aki a szexualitás terén tájékoztathatta volna. Apja szerint helyrehozhatatlan szégyent hozott a családra, ezért apácazárdába adta, ahol kíméletlen bánásmódnak volt kitéve. Rabszolgaként bántak velük, a zárda szelleme rideg volt, a nővérek – egy kivételével – híján mindennemű empátiának. Hidegen hagyták őket a szülőszobai vajúdás kínjai, minden segítségtől elzárkóztak. Úgy tartották, hogy ez vezeklés a „bűnbeesésért”. A zárda a Szent Szív nevet viselte, de szelleme élesen rácáfolt erre. Ráadásul mindennek betetőzéseként a csecsemőket, a kisebb gyerekekké cseperedett fiúkat-lányokat jó pénzért eladták módos amerikai családoknak, mintegy megtagadván a „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni” krisztusi tanítását.

A Philomena – Határtalan szeretet című angol-amerikai-francia film némileg fikcióval ugyan, de valós eseményekre építette fel cselekményét. A téma először az irodalom műfajában, regényként jelent meg, majd ezt adaptálták filmvászonra. Philomena már idős asszony, egy nagylány édesanyja. (Kis)fiáról egyetlen fényképe maradt csupán, amely a gyermeki arcvonásokra emlékezteti – egy apáca fényképezte le neki, s ez féltett kincs a számára. Élete állandó visszaemlékezés, kitörölhetetlen nyomokat hagyott benne gyermeke elszakítása tőle, a távolodó autó képének pillanata.

A filmben két sors fonódik össze. Az ismert kormányszóvivő-újságíró, Martin Sixsmith egyik napról a másikra elveszíti az állását. Új célokat kell kitűznie maga elé. Érdeklődése homlokterében Oroszország áll, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, erről készül könyvet írni.

Az újságírót és az anyát Philomena lánya hozza össze. Benne lel Philomena támaszra, és felcsillan előtte a remény, hogy az újságíró segítségével talán a majd fél évszázada tőle elszakított fia nyomára akadhat. Első lépésük az egykori apácazárda, ahol a bentlakók nem tagadják meg önmagukat: látszatra segítőkészek, valójában azonban hazudnak nekik, és igyekeznek lerázni őket. Arra hivatkoznak, hogy nyilvántartásuk a múltban tűzvész martaléka lett, s így minden dokumentáció megsemmisült. A valóságban persze ők gyújtották fel a dokumentumokat, hogy minden bizonyítékot eltűntessenek.

Philomena és Martin egy véletlen folytán azonban új szempontra bukkannak a keresésben: kiderül, hogy a gyerekeket az apácazárdából Amerikába adták örökbe. A kérdés az volt, kövessék-e az új nyomot, nézzenek-e körül az Újvilágban – a válasz nem lehetett kétséges. A mindig szenzációra éhes sajtó rögtön felkapja a témát, hiszen számukra a lappéldányok felsrófolása mindent felülír. Amerikában az újságíró váratlan nyomra bukkant. Philomena aggodalommal, kétségektől telve gondol gyermekére, vajon hogyan boldogult az életben; képzeletében a legsötétebb sorsok rémlenek fel, börtön és kábítószer. Vajon hogyan gondol (vissza) édesanyjára, egyáltalán emlékszik-e még rá?

A Martin által kiderítettek szerint azonban a „fiú” fényes karriert futott be, jogi tanácsokkal segítette Ronald Reagent, sőt utódja, idősebb George Bush is igényt tartott a szolgálataira. Az újságíró meglepetéssel nyugtázza, hogy egy amerikai útján alkalmi kapcsolatba is kerültek egymással egy rövid üdvözlés és kézfogás erejéig. Következtek az ismerősök, barátok: közvetlen női munkatársa bővebb felvilágosítással is szolgál, amelyből megtudjuk, hogy a férfi a másik nem iránt vonzódott, ezért a női munkatárs párként játszotta mellette a szerepet. Philomena fiának az AIDS lett a veszte, 1995-ben hunyt el.

További kutakodásuk végül aztán meghozza végső eredményét: angliai földbe temették a fiút, vállalván még a családi konfliktust is. A zárókép az apácák képmutatásukkal való szembesítése volt: Martin a szent helyet sem tisztelve kérte számon a hitelvek és a gyakorlat közti ellentmondást. A még mindig, a régiek közül egyedüliként életben lévő Hildegarde nővér szívének jégkérgét nem oldotta az anya gyásza, továbbra is mereven ragaszkodik ahhoz, hogy rá csak az isteni igazságszolgáltatás érvényes. Philomena jó keresztényként – mint élete folyamán számtalanszor – a megbocsátás erényét gyakorolja, az újságíró azonban ezt természetszerűleg megtagadja.

Mire tanít bennünket ez a film? Mindenekelőtt, hogy anya és gyermeke elválaszthatatlanul összetartoznak, s képesek értük minden követ megmozgatni. A képmutatás, az anyagi haszonszerzés is a korabeli angol társadalom jellemzője volt, s közben-közben bevillannak a XXI. századi fogyasztói társadalom képei is, ahol silány regényekkel tukmálják a műveletlen közönséget. A filmet mindazoknak nyugodt szívvel ajánlhatom, akik a felszínes szórakozás helyett a gondolkodásra ösztönző alkotásokat részesítik előnyben.

Csiszár Antal

2015.03.19