Megjelent a Petőfi Sándor összes versét tartalmazó kritikai kiadás befejező kötete


petofi-sandor-osszes-muvei

A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) és az Universitas Kiadó társkiadásában, a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával megjelent a Petőfi Sándor összes versét tartalmazó kritikaikiadás-sorozat utolsó, hatodik kötete, amelyben az 1848-1849-es időszak versei találhatók.

A megvalósult kötet kiemelkedő eredménye a magyar irodalomtudománynak, hiszen ezzel megszűnt a Petőfi-filológiában tátongó hiátus, és bővült azoknak a szakkönyveknek a száma, amelyek tisztán mutatják meg Petőfi Sándor alakját és nyelvének környezetét. A teljes kritikai kiadássorozat 52 év alatt valósult meg, amely a költő élethosszának kétszerese.

Az 1973-ban elindított, grandiózus vállalkozás hatodik kötete, Petőfi 1848-ban és 1849-ben írt összes verseivel, nemcsak a forradalom és szabadságharc eseményeire reflektáló, közismert költeményeket közli, hanem Petőfi utolsó nagy terjedelmű epikus művét, Az apostol című verses elbeszélést is.

A kötet megjelenése lehetőséget adott arra is, hogy a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára született újabb kutatási eredményeket beépítsék a kiadásba. Így nemcsak a költő előtt tiszteleg, hanem azok előtt a kiváló filológusok előtt is, akik az elmúlt öt évtizedben a sorozat megvalósításán dolgoztak. Petőfi életművének feldolgozásában kulcsszerepet játszott a 2008-ban elhunyt Kerényi Ferenc, a kiemelkedő Petőfi-kutató, aki az utolsó két kötet jelentős részét elkészítette. A munkát Szilágyi Márton fejezte be, aki több mint másfél évtizednyi aprólékos filológiai munkával vitte végig a projektet, biztosítva a szövegek hitelességét és tudományos alaposságát.

A kritikai kiadás rögzíti a szöveg teljes és hiteles alakját, feltárja a keletkezés idejét, körülményét, felfejti a szöveg kulturális referenciáit, valamint a korabeli fogadtatásra vonatkozó részletes információkkal gazdagítja az olvasást.

Forrás: MTI

2025.02.28