Közösségben a munka öröme

Mohay Gábor interjúja Zalka Zsuzsannával

zalka-zsuzsanna

A magyar kultúra napja alkalmából a városházán átadott elismerésekből nem maradt ki a Győri Művészeti és Fesztiválközpont közössége sem. A kitüntetett, Zalka Zsuzsanna igazgatóhelyettes ugyanis a csapat teljesítményével, az együttes munka elismeréseként értékeli a jutalmazását. A legnagyobb pozitívumnak azt tartja, hogy feladatköre nem korlátozódik csupán a tanulmányai során szerzett pénzügyi-gazdasági ismeretekre.

Mindig ilyen jellegű elfoglaltságra vágyott?

Kislánykoromban nagyon messze állt tőlem ez a hivatás. Nem könnyű elhinni, de kamionsofőr szerettem volna lenni, igaz, nem véletlenül, hiszen édesapám hosszú évekig teherautó vezető volt. Mivel néhányszor elvitt magával, egyfajta felülnézetből tudtam a világra tekinteni, megszerettem az utazást, szívesen merültem el a környező táj szépségeiben. Hogy a gyermekkori emlékek nem múltak el nyomtalanul, arra bizonyíték a mostani kirándulások, utazások utáni vágy, de erre, valamint a másik kedvenc időtöltésemre, az olvasásra az utóbbi időben a munkám és a család miatt kevesebb idő jutott. De jó hír, hogy nőnek a gyerekek, és ez jelenthet majd a jövőben egy kis plusz szabadidőt.

Milyen tanulmányok előzték meg az első munkahelyi lépéseit?

Győri vagyok, nyolcadikos korára az ember már kevésbé foglalkozik kalandos álmokkal, racionálisabb döntésre kényszeríti az élet. A Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskolában végeztem, majd utána következett életem három Győrön kívüli éve, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola vállalati szakirányú gazdálkodási szak hallgatójaként. A mesterképzésről már a Széchenyi-egyetem közgazdász-pénzügyi döntések szakirányú oktatásán szereztem diplomát. A győri Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtárban kezdtem dolgozni a Magyar-Máltai Szeretetszolgálat programja keretében, majd 2007-ben beléptem tulajdonképpen mai munkahelyem elődjéhez, a korábbi Győri Nyarak szervezőjéhez, a Fesztiválirodába.

Az elmondottak szerinti gazdasági vénát is otthonról hozta?

Igen, mégpedig édesanyámtól örökölhettem, aki egész életében kereskedelmi területen dolgozott, a beszerzéstől a boltvezetésig széles spektrumot járt végig élelmiszer- és papíripari, valamint nagykereskedelmi vonalon. Az ő szakmájának alapvető velejárója az emberek, a vásárlók segítése, a velük való helyes kommunikáció. Azt hiszem, nem keveset köszönhetek a tőle látottaknak…

Eljutottunk a fesztiválirodához: csaknem két évtizede végez komplex feladatkört. Jól választott?

Soha nem kellett megbánnom, elégedett lehetek az életem alakulásával. Testhezálló tevékenységben fejthetem ki a képességeimet. Egy bankszektoron belüli vagy egy könyvelőirodában vállaltakhoz képest sokkal változatosabb munkakörben dolgozhatok, ahol nem hátrány a kreativitás. Az eltelt években számos jelentős és emlékezetes megmozdulás és rendezvény szervezésében vehettem részt, egy jó hangulatú közösségben. Ugyanebben az időszakban születtek a gyermekeim, akik most tizenegy-, hét- és ötévesek. A családom és a férjem segítségével sikerült megoldani a közben gyakran előforduló logisztikai nehézségeket is.

Mit jelent a város elismerő oklevele Zalka Zsuzsanna igazgatóhelyettes számára?

Azt a nyilvánvaló tényt, hogy az elmúlt két esztendőben sokat és nem is rosszul végeztük a munkánkat, melyhez én is hozzá tudtam tenni a magamét, nem csak gazdasági területen. Jólesett, hogy a méltatás szerint elhivatottságom és emberi hozzáállásom a kollégáim szerint is fontos tényezői kis közösségünknek. Jó csapatot alkotunk a Győri Művészeti és Fesztiválközpontban, igyekszem mindenkinek segíteni, hozzájárulni a rendezvényszervezés során előkerülő problémák ellenére is a jó munkahelyi légkör fenntartásához. Ezen a hozzáállásomon nem tudok és nem is szeretnék változtatni, szívesen végzem továbbra is a jelenlegi feladataimat. Remélem, hogy a szakmai képességeim és az elismerésben leírtak együtt elegendőek lesznek új kihívásoknak való megfeleléshez is.

Mohay Gábor

2025.02.17