A Magyar Írószövetség honlapján indoklásként ez olvasható: „Jókai Mór születésnapja azért alkalmas a próza ünnepének a megrendezésére, mert írói életműve mai napig a magyar irodalom egyik legnagyobb, megkerülhetetlen teljesítménye, regényíróként is máig megőrizte jelentőségét a nemzeti irodalomban, komolyan hozzájárul történelmi önismeretünkhöz és identitásunk megőrzéséhez. Emellett Jókai Mór volt az első, modern értelemben vett hivatásos prózaírónk, aki írói és szerkesztői munkásságából élt, közéleti szerepeit is íróként viselte. A maga korában műveit számos nyelvre lefordították, és világszerte elismeréssel fogadták, nagyra értékelték. Művei itthon és külföldön egyaránt népszerűek voltak az olvasók és az irodalmárok körében, könyvei szinte máig példátlanul nagy számban kerülnek kiadásra és fogynak el.”

Az évforduló ürügyén

Az idei évben az író születésnapjának 200. évfordulója újabb alkalmat kínál, hogy elrugaszkodva az iskolás „tudományunktól”, a tanórákon tanult kötelezőktől, jobban megismerjük igazi arcát, írói törekvéseit, felülírjuk a tankönyvi képpé merevedett portréját valami életszerűbbé, engedjük a köré épült sztereotípiák megdőlését. Ez persze nem egyszerű, mert Jókairól mindenki fejében él egy kép, hiszen prózája kötelező tananyag. Nincs olyan diák, aki ne találkozott volna nevével így vagy úgy. Ezt a képet ráadásul sok tényező befolyásolja, kezdve irodalmi érettségünktől, életkorunktól, egészen odáig, hogy a magyartanárunk hogyan viszonyult munkásságához. Jókai elég megosztó is tud lenni. Vannak, akik – mint a Bibliát – úgy tisztelik műveit, de éppen az említett iskolai kötelezők miatt sokan kifogásolják, hogy témái mai mércével kicsit porosak és avultak, az idegen szavak miatt a felét sem érteni a meglehetősen terjedelmes elbeszéléseinek, némelyeknek éppen a hossza jelentett kihívást. Az azonban biztos, hogy nem mehetünk el Jókai mellett szó nélkül, meg kell tanulnunk munkásságát értékelni! A legújabb kutatások is hozzájárulnak, hogy megértsük: nincs még egy olyan sokszínű író a magyar irodalomban, mint Jókai Mór. Váltsunk „szemüveget”, és nézzük meg, mitől vált ő különösen értékessé a magyar irodalomban!

Egy másik szemüvegen keresztül

Ez a túlzás nélküli felismerés számomra akkor érkezett meg, amikor a könyvtár polcait böngészve kezembe akadt egy kisebb méretű, gazdagon illusztrált, a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményét is felhasználó kötet Jókairól. A könyvet 2020-ban adták ki, címe Móric, Mór, Maurus: Jókai, és Hansági Ágnes irodalomtörténész, Jókai-szakértő jegyzi. A mindössze 70 oldalnyi mű elsősorban diákoknak szól, de a néhol meglepő, megdöbbentő vagy éppen megnevettető történetek minden korosztály számára nyújthatnak újdonságot. Szöges ellentétben a közoktatásban megismert portréval, egy modern, korszerű és nagyon is élő Jókai körvonalazódik előttünk. Az arcképek, fényképek és forrásdokumentumok jól támogatják, hogy Jókait valóságosnak lássuk, olyannak, amilyen valószínűleg ténylegesen volt: fantáziadúsnak, kreatívnak és humorosnak. A könyv címe is erre utal, hiszen Jókai pályája alatt több névvel is megjelent a nyilvánosság előtt. Egészen korai munkáit Móric név alatt publikálta, Mórként vált belőle befutott magyar író, nevének német fordításával (Maurus) pedig világirodalmi színtéren tartják számon. Három különböző és mégis egybejátszó identitás, amelyet összeköt az író szakmai és emberi elismertsége.

Jókai munkássága nem korlátozódik a tanórákon megismert két regényére (A kőszívű ember fiai, Az aranyember). A hatalmas életmű bőven tartogat meglepetéseket, kevéssé ismert tényeket, például hogy versekkel indult pályája, írt nagysikerű drámákat, novellákat, újságíróként is dolgozott. Már 22 éves korától szerkesztette az Életképek című lapot, később alapítója volt a Vasárnapi Újságnak, Az Üstökösnek (az első magyar élclapnak), indulásakor állandó szerzője volt a Pesti Naplónak, és maga is alapított napilapot, a kor kiemelkedő politikai orgánumát A Hon címmel. Szenzációnak tekinthető szakmai siker, hogy mindössze két hét alatt az egész világsajtót bejárta a Bismarck kancellárral készített interjúja. Figyelemre érdemes, hogy több zeneszerzővel is együtt dolgozott. A holt költő szerelme című melodrámájának, amely Petőfi Sándornak állít emléket Liszt Ferenc szerezte a zenéjét, Erkel Ferenc pedig Jókai drámája alapján írta Dózsa György című operáját. Hansági Ágnes könyvecskéje személyes történeteken keresztül kelti életre Jókai megkopott portréját a legújabb kutatási eredményeket sem hanyagolva.

Néhány korszerű gondolat

Ígéretes kezdemények nyomán haladva a 18. század találmányát, a klasszikus nagyregényt Jókai „tette divatossá”. Olyan népszerűséget értek el művei, amely komoly olvasóközönséget teremtett hazánkban. 1925-re (halála után kb. 20 évvel) már 23 nyelven 408 könyve jelent meg (ebből német nyelven 150 műve, lengyelül 49, angolul 39 stb.), ezt még egyetlen magyar író sem tudta felülmúlni. Mai mércével is sikeresnek mondható író volt, az első, aki tisztes megélhetést tudott biztosítani a családjának az írói jövedelméből, villája volt Füreden és a Svábhegyen is.

Bár történelmi szerepe megbújik Petőfié mögött, azt azért leszögezhetjük, hogy saját korának „rocksztárja” volt. Csak néhány ikonikus momentum életéből: a Pilvax körének tevékeny tagja; Petőfi barátj; az 1848. március 15-i események aktív részese; a 12 pont egyik megszövegezője; az ünnepelt színésznő, Laborfalvy Róza férje; Kossuth Lajos segédszónoka, aki menlevelet vitt Rózsa Sándornak; a szabadságharc elvesztése után a komáromi védők menlevelével kap felmentést; és még sorolhatnánk a kor történelmi mozzanatait, amelyekhez kapcsolódott.

Egy eseményekben, változásokban gazdag korszak részese volt, amelynek talán egyik legfontosabb tapasztalatát a reformkori eszmék megtestesülése jelentette. Gondoljunk például a főváros emblematikus épületeinek (Magyar Tudományos Akadémia, Nemzeti Múzeum, Parlament, Hősök tere) felépülésére, amelyek életének jelentős eredményei közé tartoztak. Nemcsak egyéni sorsa fonódott össze a kor politikai életével, történelmi mozzanataival, amelyekben jelentős szerepet vállalt, hanem művei is, melyek remek korrajzok, és úgy tudják képviselni a romantikát, hogy közben a valóságból táplálkoznak, realisztikusak is. Kora magyar valóságában találta meg témáit, elég hamar, és hozzá egyéni elbeszélésmódját, amelynek mottója lehetne az eredetileg ételekre használt latin mondás: Extra hungariam non est vita si est vita non est ita. Vagyis Magyarországon kívül nincs élet, ha van is, az nem olyan.

Ízek és tragédiák a magyar életből

Népszerűségének egyik kulcsa, hogy az események mellett a kor jellegzetes személyiségeit, a magyar életet, a mindennapi hangulatok széles spektrumát jeleníti meg, holott a romantikus korízlés nem ezt diktálta. Talán eredetiséget látott ebben, és megtalálta hozzá a megfelelő közlésmódot, amivel megalapozta a későbbi magyar prózairodalmat. A különböző társaságokban keringő valóságos vagy csak valósághű, gyakran humoros történetekben kis miniatűröket látott, és tudatosan építette be írásaiba. Az emberek világképéről, értékrendjéről, lelkületéről árulkodó társasági sztorikból így született meg az irodalom szintjén az anekdota műfaja. (És mégis mozog a Föld című regényében például szövegszervező elem.) bár sokszor bírálják, hogy figurái eltúlzottan jók vagy rosszak, korát plasztikusan és ízesen jeleníti meg, nem idealizálja, az árnyoldalakat is megmutatja. Nemzetostorozása, önkritikája pengeéles, és ettől még izgalmasabb az a korkép (vagy kórkép?), amit elénk tár. A remek meglátások, nagy igazságok szövetében mindig megcsillan a humor, az irónia. „Jókai akkor igazán izgalmas és regényes, amikor korának – reformkor, szabadságharc – történeteit mondja el és alakjait, vagyis a magyar életet mutatja be – amikor nagy, romantikus fantáziáit meséli, akkor válik közhelyessé és unalmassá.”

Mítoszok és nemzeti jövőkép

A 19. századi magyar irodalomnak nagyon lényeges központi kérdése volt a nagy nemzeti eposz megalkotása. Erre vállalkozó íróink többségében a múltba nyúltak vissza történetért, gondoljunk például Vörösmarty Mihály Zalán futására. Jókai azonban saját korában kereste a hősöket, a megtörtént eseményekben látta a nagyságot, ebből építette fel mítoszát, amelynek naivitása éppen az eposzi követelményekből fakad.

A valós történetek lendítik előre, ebből emelkednek ki a kor héroszai, és erre alapozva épül fel a nemzet jövőképe. A 19. században a romantika nemzeti gondolatának fontos kérdése egy új, szebb jövő felvázolása, amelynek sok képviselője akad, Jókai hivatásának tekinti, hogy ennek krónikása legyen. Mind a mítoszteremtés, mind a nemzeti jövőkép megrajzolása tudatos szerepvállalás Jókainál, ebből a nézőpontból pedig korának legmodernebb gondolkodójának tekinthetjük. Ráadásként hozzá kell tenni, hogy a nemzet mesemondója, a klasszikus magyar regényírás atyja nem a szórakoztatást tartotta elsődleges feladatának, hanem az erkölcsi értékek felmutatását, a nemzet nevelését, amelyre tudatosan hangsúlyt helyezett.

Mindezt csak akkor érthetjük meg igazán, ha Jókai értékeit, jelentőségét kutatva távolabbra tekintünk, a tanórákon túlra. Akkor talán meglátjuk életműve elképesztő fesztávolságát, és eltűnődhetünk, hogy ezt egyetlen ember alkotta. Felismerhetjük, hogy stílusjegyei ugyan másolhatók, de Jókai mégis utánozhatatlan. Műveit olvasva megtanulunk figyelni, a világot és egymást megismerni.

SzaSzi

Forrás: magyarszepprozanapja.hu, youtube.com, arcanum, wikipedia, Hansági Ágnes: Móric, Mór, Maurus: Jókai, Balatonfüred, 2020.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép.