„A vers akkor születik magától, ha te és a tárgy eggyé váltok, és ha elég mélyen belemerülsz a tárgyba ahhoz, hogy megláss benne egyfajta rejtett derengést” – írta Macuó Basó, a haiku nagymestere.

Van-e olyan életfelfogás, amely távolabb állna a modern ember mindennapjaitól, mint például a haikuköltészet mögött rejlő zen-buddhizmus? Az állandó rohanás miatt szinte lehetetlennek tűnik, hogy megálljunk, akár csak néhány percre is figyelmesen szemlélődni. Pedig, ha el tudunk merülni egy természeti jelenségben, akkor a pillanat mélyén fontos felismerésekre bukkanhatunk – kilépve a zsarnokian felgyorsult időből.

„őszben járunk már
ha nem válsz pillangóvá
hernyóként végzed”

(Macuo Basó, ford. Terebess Gábor)

A költészet arra kényszerít, hogy megálljunk, hogy mélyen elgondolkodjunk, hogy szembesüljünk az érzelmeinkkel és elménk rejtett zugaival. Bár sokkal kecsegtetőbb a könnyed szórakozás, a telefon pörgetése vagy egy sorozat a tévében, de ez nagyjából olyan, mintha rágógumival és cukorkával próbálnánk jóllakni. Mi lehet a lelkünknek megfelelő táplálék? Ami harmonizál, belső békét teremt és segít visszakapcsolódni – magunkhoz térni.

William Wordsworth angol költő egyszer azt írta, hogy a költészet „a nyugalomban felidézett érzelem”. A versek olvasása segíthet megérteni önmagunkat, érzéseinket és a világhoz való viszonyunkat. Lecsendesíti az elmét, és segít kiemelkedni a mindennapi szorongásainkból, kitágítja a látószögünket, hogy egy személyes világunknál nagyobb, egyetemesebb egészről elmélkedhessünk, és megtaláljuk benne a saját helyünket.

„Születésünk csak álom s feledés:
létünk csillaga, lelkünk, mely velünk kél,
messziről ered, és
véget nem mivelünk ér:
nem teljesen emléktelen,
és nem egészen védtelen
jövünk az Istenből, ki otthonunk,
de fénycsóvát vonunk…”

(William Wordsworth: Óda: a halhatatlanság sejtelme
a kora gyermekkor emlékeiből – részlet, ford. Ferencz Győző)

Miért vannak nehézségeink, amelyek eltávolítanak a versek világától? Mi az oka a rohanásnak? A felgyorsulás egyik oka a koncentrálóképességünk romlása – az „ellopott fókusz” –, ahogyan Johann Hari újságíró nevezte e veszélyes „járványt”. Magyarul Tönkretett figyelem címen megjelent könyvében ír a több mint száz éve zajló folyamatról. A hátterét egy komplex matematikai modell segítségével vizsgálták, és egyértelműen sikerült igazolni az összefüggést az egyre növekvő információmennyiséggel.
„Minél több információt pumpálunk bele egy rendszerbe, az emberek annál kevésbé lesznek képesek összpontosítani a részletekre.”
Az állandó hajszoltság megfoszt az elmélyültségtől, a „lassú időtől”, aminek Johann Hari szerint nagyon komoly következményei vannak: „Nem arról van-e szó, hogy gyorsolvasással haladunk végig az egész életen, sietve átfutunk mindent, miközben egyre kevesebb az, ami valóban eljut hozzánk…”

„Az élet-erdőn eltévedtem,
Elvesztettem magam.
Önnönmagamat veszítettem el:
Az egyetlen, az utolsó erőt,
A végső mértékét minden dolognak.
Kialudt a világ világossága,
És megfakultak a föld színei,
Mert tőle függtek mind: önnönmagamtól…”

(Reményik Sándor: Az igazi – részlet)

Ezek után csoda-e, hogy szinte „népbetegséggé” vált a szorongás, a depresszió, és egyre több a valamilyen függőségbe menekülők száma is? A gyógyulásért pedig sokan fordulnak a mindfulness módszeréhez. Ennek lényege a tudatos jelenlét, amelynek során figyelmünket szándékosan és ítélkezésmentesen a jelen pillanat tapasztalatai felé fordítjuk, és a pillanatnyilag észlelhető belső és külső tapasztalatokat tudatosítjuk. Ez hasonlít ahhoz, amit egy költő tesz, hogy ihletet meríthessen az íráshoz.

Angolszász országokban, ahol komolyan veszik a versterápiát, összekapcsolták azt a mindfulness-szel is. „Teljes figyelemmel olvasni egy verset annyi, mint a jelen pillanatban ítélkezés nélkül teljesen benne lenni, egyszerűen beengedni a szavak zenéjét, és tisztában lenni a ránk gyakorolt hatásával.”

Néhány vers – főleg, amely jól tükrözi aktuális lelkiállapotunkat – olyan figyelmet kér, sőt követel tőlünk, ami kizárja a külvilágot, a hétköznapi élet gondjait. A szépség vagy a kétségbeesés világába vezetnek bennünket, gondosan megválasztott nyelvükön keresztül vigasztalnak vagy kihívást jelentenek. Elutaztatnak bennünket a lelkünk legmélyére, „módosult tudatállapotot” előidézve.

Ha már rá tudunk hangolódni, akkor a költészet erős hatással van ránk. Ennek egyik oka, ahogyan egy brit kutatásból kiderült, hogy az agyunk felismeri a verses szövegeket. Sőt, jónak és igaznak tekinti. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezzel a hatással élnek (vissza) a reklámszlogenek is.)

A Frontiers of Psychology folyóiratban újonnan megjelent tanulmányban a brit Bangori Egyetem kutatói különböző mondatokat olvastak fel walesi anyanyelvű kísérleti alanyoknak. A mondatok egy része megfelelt a Cynghanedd-nek, ami a walesi költészet egyik hagyományos formája, bonyolult költői konstrukciós szabályokkal. A többi mondat nem követte ezeket a szabályokat. Bár a résztvevők semmit sem tudtak a Cynghanedd-ről, mégis „jónak” minősítették azokat a mondatokat, amelyeket a szabályokat figyelembe véve írtak meg. A kutatók az alanyokat EEG-készülékekhez is csatlakoztatták, és megfigyelték az agyukban az elektromos aktivitás jellegzetes kitörését, amely a költői sorok utolsó szavának hallatán a másodperc töredéke alatt következett be.

„Úgy gondolom, hogy eredményeink a költészet mélyen intuitív eredete mellett érvelnek” ‒ mondta Guillaume Thierry bangori pszichológia professzor a kísérlet kapcsán. Emellett a tudósok azt is megállapították, hogy úgy tűnik, a költészet „beépült” funkció, azaz mélyen, legbelül minden ember öntudatlan költő.

„...a mennyet földön élni,
fellebegni megtanít,
testetlenné lényegülni
földi hústól elszakít,

hanggá, képpé szétszűrődve
átsegít az életen,
felemelve felragyogtat,
ezerszeres szerelem,

mert a lényben ott a lényeg,
a teremtés igaza:
ezer testben egy a lélek,
az az igazi haza,

elengedni, visszatérni,
újra menni, messzire,
aki érti, az szabad lesz,
lesz ereje, lesz szíve,

tudni fogja, van segítség,
tudja, nincs már egyedül,
időt kap a változásra,
s időtlenné lényegül.”

(Szabó T. Anna: A vers – részlet)

Szabados Éva

Forrás: terebess.hu, everyday-mindfulness.org 1, everyday-mindfulness.org 2, mindfulnessegyesulet.hu, magyarulbabelben.net, arcanum.com, facebook.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: „Amikor énekelnek a szavak…” ‒ a versterápiáról
2. rész: Egységben a természettel és önmagunkkal
3. rész: „Merj a mellkasodba belenézni”
4. rész: Poézis kamaszoknak – a belső képek ereje
5. rész: „A jelen alakja és illata”