Cikksorozatunk első négy részében sorra vettük, hogy mi mindenben nyújthat segítséget a vers, ami miatt egyre több pszichológus, pszichiáter, orvos és segítő szakember használja kiegészítő terápiaként a világban. Emlékeztetőül néhány pont:

• A költészet hathatós támogatást nyújthat a depresszió, a szorongás és az Alzheimer-kór esetén, de a haldoklás és a gyász folyamatában is komoly segítséget tud jelenteni.
• Kiemelik közösségépítő hatását, képes hidat képezni a gyerekek és a felnőttek között, elősegíti a szociális és érzelmi tanulást.
• Lehetővé teszi, hogy beszélgetni tudjunk az élet nagy kérdéseiről.
• A vers intenzitásával, zeneiségével és tömörségével rövid idő alatt segíthet kapcsolódni a saját lelkünkhöz. Szép formába öntve fogalmazza meg a bennünk is zajló folyamatokat. Ezáltal mélyebben át tudjuk élni és könnyebben el tudjuk fogadni azokat a belső jelenségeket, amelyekkel nehéz szembenézni, és eddig esetleg megpróbáltuk elnyomni magunkban. A költészet találkozási terep teljesebb önmagunkkal.

Szabó T. Anna lírai formában így fogalmazza meg a vers küldetését:

„...
a mennyet földön élni,
fellebegni megtanít,
testetlenné lényegülni
földi hústól elszakít,
hanggá, képpé szétszűrődve
átsegít az életen,
felemelve felragyogtat,
ezerszeres szerelem,
mert a lényben ott a lényeg,
a teremtés igaza:
ezer testben egy a lélek,
az az igazi haza,
elengedni, visszatérni,
újra menni, messzire,
aki érti, az szabad lesz,
lesz ereje, lesz szíve,
tudni fogja, van segítség,
tudja, nincs már egyedül,
időt kap a változásra,
s időtlenné lényegül.”

(Szabó T. Anna: A vers – részlet)

Múlt – jelen – jövő

Most pedig következzen az év végi időszakhoz kapcsolódó néhány költemény és gyakorlat. „A múlt a jelen alakja; a jövő a jelen illata.” Weöres Sándor egysorosa elmélkedésre ad lehetőséget a múlt és jövő természetéről. Ugyanakkor feltehetjük magunknak azt a kérdést is, hogy milyen a viszonyunk egyikhez és másikhoz.

Mielőtt esetleg nekifognánk a következő év tervezésének, érdemes „kizoomolni”, és rálátni az eddigi megtett útra, lépésekre. Ehhez adhat iróniával provokáló, akár mélységek keresésére is sarkalló inspirációt Krusovszky Dénes verse:

„…
miután eltelik a nyári szünet,
rögtön negyedikes leszek,
miután véget ér a negyedik,
nemsoká felsős leszek,
miután az általános is véget ér,
választunk majd egy gimnáziumot,
miután a gimnáziummal végeztem,
nagy leszek és egyetemista,
miután diplomám is lesz,
szerzek magamnak egy jó állást,
miután jó állásom lett,
lesz majd saját családom is,
miután gyerekeim születnek,
elkezdek megöregedni,
miután megöregedtem,
elmehetek nyugdíjba végre,
miután nyugdíjba mentem, én is folyton
a barátaimmal sakkozom majd,
miután eleget sakkoztam,
nem tudom mi lesz,
de valami majd csak lesz,
akkor is, miután.”

(Krusovszky Dénes: Miután – részlet)

A szöveg alapján elgondolkodhatunk, hogy eddigi életünk során milyen tevékenységekbe fogtunk bele, és mi vagy ki volt ezeknek a mozgatórugója. Milyen viszonyban voltunk és vagyunk ezekkel a tetteinkkel? Mennyire tükrözik azt, akik vagyunk vagy akikké válni szeretnénk? Ennek fényében mi az, amit érdemes folytatni? Mit lenne érdemes elkezdeni?

Végül következzen az egyik legfontosabb alapkérdés, amelyhez József Attila A hetedik című verse szolgálhat kiindulásként.

„E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!”

(József Attila: A hetedik – részlet)

Gyakorlat: hét megszámozott cetlire írjuk fel hétszer egymás után, hogy mit válaszolnánk arra a kérdésre: Ki vagyok én? Minden alkalommal más választ kell írnunk a papírra – röviden, maximum 2-3 mondatban. Majd elkezdhetjük félretenni azokat, amelyeket a legkevésbé fontosnak látjuk, egészen addig, amíg egy vagy maximum kettő marad.
Egy másik lehetőség: helyezzük magasabbra a fontosabb válaszokat, és helyezzük alá rangsor szerint a többit. Ez a játékos feladat felfedheti, tudatosíthatja egymásba fonódó, egymással különböző kölcsönhatásokban lévő identitásainkat, és fejleszti az önismeretet.

„Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég…” – Karácsonyi versek

Befejezésül pedig következzen három vers, három különböző és mégis hasonló lírai nézőpont, amely a karácsony szerepéről gondolkodtathat el bennünket.

József Attila: Karácsony

Legalább húsz fok hideg van,
Szelek és emberek énekelnek,
A lombok meghaltak, de született egy ember,
Meleg magvető hitünkről
Komolyan gondolkodnak a földek,
Az uccák biztos szerelemmel
Siető szíveket vezetnek,
Csak a szomorú szeretet latolgatja,
Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
Fa nélkül is befűl az emberektől;
De hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
S az újszülött rügyező ágakkal
Lángot rak a fázó homlokok mögé.

Theodor Storm: Karácsonyeste

Idegen várost róva egyre csak
Gyermekeimre gondoltam haza,
Karácsony volt; körűl a házfalak –
Gyerekzsivaj kélt és piac zaja.

S ahogy sodort magával a tömeg,
Fülembe vékony hangocska hatolt:
„Vegye meg, drága úr!” – Cingár gyerek
Hitványka játékszert kínálgatott.

Megtorpantam; egy sápadt gyermekarcot
Rajzolt elém a fakó lámpafény;
Korát, nemét s hogy elém mit is tartott,
A tolongásban nem láthattam én.

A lépcsőről, ahol a gyermek ült,
Hallottam, s tán már torka fájt bele:
„Vegye meg, drága úr!” – szüntelenül,
De nem törődött senki más vele.

S én? – Ügyetlenség volt vagy szégyen-e,
Mi véle boltot kötni visszatart?
El nem érhettem még erszényemet,
A hangocska mögöttem szélbe halt.

De hogy messze volt már lépcső s sarok,
A rettenet akkor szíven ütött,
Mintha saját gyermekem ülne ott,
Kenyeret kérve, míg menekülök.

(Fordította: Tatár Sándor)

Angelus Silesius: Karácsonyi párversek

Emberré lett az Úr, szalmán kapott helyet,
Hogy széna-szalma én már soha ne legyek.

Alázat s gyermeki lélek mily szent dolog!
Kik látták az Urat elsőnek? Pásztorok.

Mért mondod, hogy a Nagy kicsinnyé nem lehet,
S a porszem képtelen felfogni az eget?

Nézd a Szűz Gyermekét! S a szűk jászolt tekintsed:
Benne a föld s az ég és száz világ pihent meg.

Bizony a szíved is kicsi jászol ha lenne,
Újra jönne az Úr s gyermekként megszületne.

Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben,
Elvesznél, hogyha nem jönne el a szívedben.

(Fordította: Csanád Béla)

Szabados Éva

Forrás: Béres Judit: Élet a sorok között, arcanum.com, szepi.hu

A címlapkép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével ezen a linken található. A 2. kép forrása a Canva.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: „Amikor énekelnek a szavak…” ‒ a versterápiáról
2. rész: Egységben a természettel és önmagunkkal
3. rész: „Merj a mellkasodba belenézni”
4. rész: Poézis kamaszoknak – a belső képek ereje