Devecsery László betegsége miatt nem tudott jelen lenni a kötetbemutatón, ahol Werner Krisztina újságíró vezette a beszélgetést Bognár Alexandra, Boross Kristóf, Dominek Anna és Hegedűs Ildikó között. Bevezetésként Dala József adott elő a szerzőtől énekelt verset, gitárral kísérve. Devecsery László 1949-ben született Vasszilvágyon. A mesék világa már gyerekként elvarázsolta, népszokásokat, babonákat ismert meg. „Az alapot természetesen az általános iskola jelentette, nem tanítókkal, tanárokkal, hanem kiváló pedagógusokkal” – elevenedett meg a felolvasás során a kötet bevezetőjében vallott személyes életrajz. Igazi példát jelentettek számára okítói. „(Vincze Ottóné) Margit tanító néni egy másik hivatást is adott nekem: életem első színpadi rendezését köszönhettem neki negyedikes koromban.” 7 évig osztatlan iskolába járt, két osztály tanult egy tanteremben egyetlen pedagógussal. Devecsery László édesanyja Alsóőrben, Burgenlandban született, „csodálatosan mesélt, klasszikusokat meg általa kitaláltakat – én-meséket, ő-meséket, melyekből a mi meséink lettek”. Édesapja a „lombfűrész varázslója” volt: „Csodavárat készített nekem, ólomkatonák vigyázták, mellette számtalan fából készített játékkal örvendeztetett meg. Amikor fáradt keze engedte, rózsa-csendéleteket festett.”

Az általános iskola befejezése után Szombathelyen, egy újonnan létrejött középiskolában, az Entzbruder Dezső Gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol Lőrinczy Huba lett az osztályfőnöke. „Fantasztikus tudással teli órák, szakkörök, színjátszás” ‒ így emlékszik vissza azokra az időkre. Az irodalomtörténész pedagógus egy téli tanórán tudta meg, hogy Devecsery László verseket ír – tavasszal, Sárváron már egy megyei diákköltő találkozón szerepelt költeményeivel, második helyezést érve el. Egy évvel később, 1968-ban a Dunántúli Diákköltő Találkozó „teljes sikerrel és életem első rádiófelvételével” zárult. „Hát így kezdődött…” A Szombathelyi Tanítóképző Intézet könyvtár‒népművelés szakának elvégzése után 4 tartalmas év következett Téten, a Kisfaludy Károly Művelődési Ház igazgatójaként. Tizennégy kiscsoport tevékenykedett ott rendszeresen, és olyan vendégeket köszönthettek, mint Hegedüs Géza, Kormos István, Feleki Kamill, Zorán, Bergendyék, Hofi Géza, valamint „a korban magától értetődően a Déryné Színház”.

Ezután visszatért Szombathelyre, ahol rövid ideig módszertani könyvtárosként, majd tanárként dolgozott a Joskar-Ola Általános Iskolában. Az itt tanuló diákokból jött létre a Burattino Gyermekszínház országos és nemzetközi sikerekkel, több darabjukat is száznál többször játszották. „Tízévnyi csoda, tanítás meg a Garabonciás Diákszínpad következett a kőszegi Jurisich Miklós Gimnáziumban.” Visszatérése után hajdani iskolájában, az Entzbruder Gimnáziumban taníthatott, ami akkor már Szent-Györgyi Albert nevét viselte. Ezután szabadúszó lett – „mennyivel jobban hangzik, mintha azt mondanám, nyugdíjas”. Közben tovább képezte magát gimnazistákkal, a könyvek világában, színházi találkozásokkal, „hogy elmondhassam azt, amit üzenni szeretnék”. A Weöres Sándor Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Kalliopé Kistérségi Színházi Társulással, a tájelőadásokkal és néhányszor Budapesten is, a Nemzeti Színházban. Akiknek sokat köszönhet azokból az időkből: Berek Kati, Ruby Mária, Székely László, Benke Éva, Gabnai Katalin, Debreczeni Tibor. 2019-ben, hetvenévesen József Attila-díjat kapott, valamint szülőfaluja díszpolgára lett. 2024 novemberében pedig a Magyar Versmondók Egyesületétől átvehette a Radnóti-díjat.

Devecsery László egy videóüzenetben jelentkezett be a könyvbemutatón: „Úgy gondolom, egy alkotásnál – legyen az bármilyen és bármilyen tekintetben – a testvérmúzsák szerepe nagyon fontos.” Arról beszélt, hogy a mai világban roppant lényeges (lenne) a versek üzeneteit átnyújtani egymásnak. „A csenddel a költők sokat és sokszor játszottak – ezzel játszottam én is egy picit.” Előadta a közönségnek Csöndközel című versét, majd a videó végét – átmenetileg – tényleg valódi csend követte. Werner Krisztina elmondta, hogy az elmúlt hetekben többször beszélt „Lacival” a kötetről, és rákérdezett, hogy az egyes versek végén miért nem szerepel a megírásuk dátuma. Devecsery László nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy melyik vers mikor született – az Időcsóvában, amely tulajdonképpen egy életmű-válogatás, egyaránt vannak régi és új darabok. Viszont szerepel a kötetben egyetlen vers, amelynek maga a címe a dátuma (2024. július 1.), és választ ad arra, hogy egy hosszas betegség hosszas gyógyulási szakasza miatt nem tudott eljönni a mostani bemutatóra.

A továbbiakban a meghívott vendégek arról beszélgettek, ki hogyan ismerkedett meg Devecsery Lászlóval, milyen módon kötődnek hozzá, mit jelent számukra ma is a személye. További felolvasások, részletek hangzottak el a kötetből, amely a – felnőtteknek és gyerekeknek is szóló – versek mellett meséket, elbeszéléseket, színdarabokat, valamint még a sci-fi világával is ismerkedő írásokat tartalmaz, hogy zárásként két, gitárral kísért, énekkel előadott szerezményt is meghallgathassunk. „...amíg a csönd ölel, amíg a csönd közel…” ‒ hangzott Devecsery László előadásában a videóbejátszásban saját verse, de mindannyian reméljük, hogy a felgyógyuló szerző hamarosan meg fogja törni ezt a csendet, addig pedig lapozzunk bele az Időcsóva válogatáskötetébe.

Szilvási Krisztián
Fotók: Vas Balázs (1. és 3. kép), Szabó Béla (2. kép)