Cserhalmi Zoltán: A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum történetében ez a második kiadvány, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel újra ki kellett adni, mert az első kiadás 300 példánya elfogyott. Az újrakiadás kapcsán egy olvasó úgy nyilatkozott, hogy ez egy olyan kötet, aminek minden, a győriségére adó polgár polcán ott van a helye. Nagy büszkeség ez a számunkra. A kötet megjelenését többéves kutatómunka előzte meg. Beszéljünk kicsit a kezdetekről.

Pápai Emese: A múzeumban lévő anyagok feldolgozását 2016 végén kezdtük meg. 1965-ben, amikor az anyag a múzeumba került, feldolgozták a műtárgyakat és terveket, ami körülbelül a hagyaték 25‒30%-a lehetett. Amikor mi a költözés után nekiláttunk a munkának, szembesülnünk kellett vele, hogy az idők során a Schima Bandi által precízen elcsomagolt, listázott anyag szétszóródott, rendezetlen. Sok minden nem került leltárba, illetve keveredett más gyűjteményekbe is. Tudni kell, hogy Schima Bandi a feleségének 1956-ban bekövetkezett halála után 2,5‒3 évet szánt rá, hogy a hagyatékát rendezze, mielőtt felajánlotta volna a múzeum akkori igazgatójának, Uzsoki Andrásnak, azzal a feltétellel, hogy a tárgyakat majd az állandó kiállítás iparművésznek szentelt szobájában fogják kiállítani. Ez a rend a költözések miatt felborult, és egy szinte teljesen szűz területen jártunk. Akkoriban jómagam, Cserhalmi Zoltán és Szalai Zsolt, az akkori fotótáros kezdte meg a hagyaték feldolgozását. 2017-ben és 2018-ban egy kiállításon mutattuk be az életművet. A kiállítást a nagy érdeklődésre való tekintettel meg kellett hosszabbítani, viszont a kölcsönkapott egyházi tárgyak nagy részét karácsonyra vissza kellett adni a templomoknak. Felhívást tettünk közzé, hogy akinek van otthon alkotása a művésztől, hozza be a kiállításra, vagy legalább engedjen róla fotót készíteni. Meglepő módon elég sokan jelentkeztek, főleg használati tárgyakat hoztak. Szivarvágók, lámpák, hamutartók, plakettek és hasonló csecsebecsék érkeztek be, amiket anno Schima Bandi boltjában lehetett megvásárolni. Ezek is helyet kaptak a meghosszabbított kiállításban, amihez a kötet első kiadása készült. Az akkori kötetet Csécs Teréz, a múzeum könyvtárosa lektorálta, a tárgyfotók és a szerkesztés pedig Tanai Csaba Taca munkája. Te Schima Bandi levelezését dolgoztad fel a kötetben, kérlek, mesélj nekünk erről!

Cserhalmi Zoltán: Igen, ahogy a többi tárgyról is mondtad, a levelezésre is igaz volt, hogy nem rendelkeztünk listával a levelezőlapokról. A levelek a múzeum különböző gyűjteményeiből kerültek elő, néha más iratanyagok közé keveredve, sokszor leltározatlanul. Az iratok rendezése után az iparművész levelezését három nagy korszakra tudtuk osztani. Az első 1905‒1906 táján kezdődött barátjával, Martos Ferenccel, és nagyjából 1920-ig tartott. Nem ismerjük a pontos számot, de feltételezzük, hogy 1000 körüli levél íródhatott. Schima Bandinak hobbija volt a levelezés, eleinte egyszerű postai levelezőlapon, később maga készítette lapokon, amihez előtanulmányokat, skicceket, vázlatokat készített. Gyűjtötte hozzá az újságcikkeket, bélyegeket és minden olyan anyagot, amit ezekhez a művészi kivitelű képeslapokhoz fel tudott használni. A levelezőtársról, Martos Ferencről nem sokat sikerült kideríteni. Gyermekkori barátok voltak, Aradról származott, német felmenőkkel rendelkezett, Meizelről magyarosította a nevét Martosra, és Mezőkövesden tanított. 1904‒1905-ben a levelezőlap a kor slágertermékének számított. Kezdetben standard postai levelezőlapokat használtak, és leveleikben leginkább családi dolgokról, a házasságaikról és általános témákról írtak egymásnak. Az 1908-as annexiós válság után kezdtek el politikáról beszélni. Az I. világháború elejétől Schima Bandi szinte ontotta magából a saját készítésű levelezőlapjait, melyeken a hátország szenvedéseit írta. Őt magát nem sorozták be, így a saját bőrén érezte a tüzelőhiány, az infláció hatásait, az elvesztett családtagok, ismerősök hősi halála miatti gyászt, valamint a sodródást a vereség felé. Ezek a képeslapok korabeli újságok és egyéb anyagok felhasználásával készült kollázsok, montázsok, amelyek a történelmi eseményekre reflektálnak, művészi színvonalon.

Pápai Emese: Igen, és ezek a képeslapok keresettek, sőt túlárazottak az aukciós oldalakon. Külön köszönet illeti dr. Rádai Jánosné Irénke néninek, Schima Bandi nevelt fia özvegyének, aki egy doboznyi, közel 300 darab képeslapot adott el a múzeumnak az I. világháború idejéről, ezzel gazdagítva a múzeumot és ismereteinket.

Cserhalmi Zoltán: Ezek nagy része Martos Ferencnek küldött képeslap volt. Érdekes, hogy 1920‒21 és 1926 között szünetelt köztük a levelezés, pontosabban 1926 után megszűnt. Ugyanakkor a családtagokkal felvette a kapcsolatot később. Fogalmunk sincs, mennyi képeslapot küldhetett, bár egy idő után adminisztrálta, számozta és nyomon követte a feladott példányokat. A számokat elrejtette a képeslapon is. Figyelte, hogy milyen levelek akadnak fenn a cenzúrán, melyik érkezik meg és melyik kallódik el, de így sem egyszerű nyomon követni. Írt lelkesítő leveleket harctéri helyszínekre, volt olyan, amire nem kapott választ, volt, amire igen, sőt később barátság is szövődött, és levelezett olyan katonával, aki egy harctéri levelére válaszolt. Csinált olyat, hogy feladott levelet fiktív címre, és figyelte, hogy milyen helyszíneken került rá pecsét. Bár az amerikaik úgy gondolják, hogy a mail art náluk kezdődött, de úgy tűnik, Schima Bandi előbb kezdte el. A világ minden tájáról kerülnek elő lapok; például tudjuk, hogy a müncheni könyvtárban is őriznek tőle képeslapot, sőt 2018-ban egy amerikai aukciós oldalon is bukkantak fel képeslapok, majd hamarosan el is tűntek. Ezek egy részét sikerült lementeni, így az adattárban tudjuk tanulmányozni a róluk készült fotókat. Érdekes még, hogy a leveleken megjelenik a Vengon szó, aminek a jelentése bosszú. Schima Bandi ugyanis csatlakozott az eszperantó mozgalomhoz, és ez a levelezésében is megjelent. Magát a Vengont azonban eddig nem sikerült megfejteni. A képeslapokhoz vázlatokat, mintakönyveket készített, vázlatokat írt, átsatírozta. Ahogy említettem, rengeteg mindent gyűjtött: bélyegeket, de plakátokat, sisakjelvényeket is, amik szintén a múzeumba kerültek. Ezeket fel tudtuk használni a 2 világháború közötti kiállításban, de Trianon évfordulójára is tudtunk saját gyűjteményünkből kiállítást rendezni. Itt ki kell emelnem Vajda Alex restaurátorunk munkáját, aki rengeteg munkával hozta helyre a plakátokat, hogy jól mutassanak a tárlaton. A megnyitóra a Covid miatt online került sor, és a járvány miatt finisszázst sem tarthattunk, de így is eredményesnek mondható a tárlat. Schima Bandi hagyatékából a mostani, a 24-szer a pokolban címet viselő kiállításban is találunk darabokat.

Pápai Emese: Ejtsünk pár szót a további tervekről…

Cserhalmi Zoltán: Adósak vagyunk az időkapszulák kiadásával. Mint ismert, Schima Bandi két szobrában, az Aranyhajban és a Rigófészekben is rejtett el időkapszulákat, amelyben fotókat, képeket, újságcikkeket és írásokat helyezett el az akkori politikai helyzetről. Azonban még nem telt el elég idő, és az olvasóknak meg kell érteni ezekkel az írásokkal kapcsolatban, hogy Schima Bandira nagy hatással voltak a szélsőséges eszmék. Ahogy említettem, az I. világháborúig nem politizált, viszont utána, a 1920-as évektől először a szocialista, kommunista eszmék hatottak rá, majd az 1930-as években a náci eszmék. Tudjuk, hogy Mussolini számára is készített „fejedelmi” ajándékot. Neked milyen további terveid vannak?

Pápai Emese: Talán a jövő évben megjelenik egy könyvem Schima Bandi Rábaközi alkotásairól, illetve remélhetőleg hamarosan egy monográfia is a művészről. Felmerült, hogy a művész által készített, de végül be nem fejezett „Aranyalbumot” is ki kellene adni, de ennek a nyomdai költségei olyan magasak lennének, hogy az átlag olvasó számára megfizethetetlen lenne, reméljük, ehhez sikerül majd támogatót szereznünk. A fotóanyagot kellene még rendezni, ez 80%-ban kész van, de vannak fehér foltok. Körülbelül 5000 fotóról van szó, amelyeken dokumentálta a munkafolyamatokat, az elkészült munkákat, de sajnos ezek sem voltak feliratozva, vissza kellett azonosítani. A fényképek nagy részét maga a művész készítette, és több szögből is megörökítette az alkotásokat. Némelyik műtárgy azóta elevszett, megsemmisült, csak a felvételekről ismert. Néhányat nem sikerült azonosítani, annak ellenére sem, hogy Schima Bandi sokat segített, mert pontosan dokumentálta, hogy kik voltak a megrendelői, milyen anyagból és mennyiért készítené el a megrendelést, mikorra készül el. Rengeteg skiccet, tervet és vázlatot készített, néha már művészi kivitelben. Némely alkotása akár külföldön is felbukkanhat, hiszen igyekezett kapcsolatokat teremteni. Tudjuk, hogy az V. Mehmed török császárnak készített győzelmi koszorú, melynek díszdobozát felesége, Ráday Mariska díszítette, ma is megvan Törökországban. Jó lenne közelebbről megnézni. Meglátjuk. Köszönjük megtisztelő figyelmüket, és ha van kérdésük tegyék fel bátran!

Kérdés: Lesz-e, és ha igen, mikor Schima Bandinak állandó kiállítás Győrben?

Cserhalmi Zoltán: Sajnos jelenleg még állandó helytörténeti kiállítás sincs, de ahogy már mondtuk, több időszaki kiállításban is láthatóak voltak az alkotásai, illetve a mostani kiállításban is. A korábbi állandó kiállításban sem szerepelt sok tárgy tőle, a kor szellemének megfelelően a szerszámaira helyezték a hangsúlyt, amik a hagyatékkal együtt bekerültek a múzeumba, az üllője kivételével, amit azóta sikerült megszerezni.

Kérdés: Miben más ez a kötet, mint az előző kiadás?

Pápai Emese: Mindösszesen néhány apróbb nyelvtani hibát javítottunk benne, amit Szalai Zsolt talált a lektorálás során, de a többiben teljes egészében megegyezik.

Kérdés: Én nem kérdezni, hanem gratulálni szeretnék a munkához, amivel a hazai küldeményművészet tanulmányozását előmozdították. Magam is ezzel foglalkozom, és öröm volt a Schima Bandi levelezésről szóló tanulmányt olvasni. Köszönöm!

A bemutató végén pedig a múzeum egy újabb műtárggyal is gazdagodott Németh Vilmos jóvoltából.

Bartha Annamária
Fotók: Bartha Annamária (1. kép), Szabó Béla (2-3. kép)