Nem tudjuk pontosan, mennyi görögkeleti vallású lakos élt városunkban, de semmiképp sem beszélhetünk nagy számú közösségről. Mária Terézia l770-ben összeíratta az ország iskoláit, eszerint görög tanítási nyelvű iskola működött Győrött. Az 1785-ös lelkészösszeírás szerint Győrben 15 és „még szerteszét” 10 ház volt ortodox. A Helytartótanács l795. január 30-án tizenhét görög iskolát engedélyezett, az egyiket Győrben. Az iskoláról sajnos nem rendelkezünk közelebbi adatokkal, de ismerünk egy itt megjelent hittankönyvet, amely ezt a sokatmondó címet viseli: Kis Katekizmus, avagy rövidre vett igazhitű vallástétele a Napkeleti Görög Anyaszentegyháznak. Összveszerkesztetett és kiadatott a karlovici érsekségben 1774. esztendőben, most pedig a Győri Szentegyháznak lelki pásztora Georgievits Aaron által Görög nyelvből Magyarra fordíttatott, és a fent nevezett Anyaszentegyház ifjúságának hasznára közre botsátatott Győrben, Streibig József betüivel, 1801. Ez a könyv a beolvadás egyik első, korai jele. 1924-ben még létezett elemi iskola, ugyanis a város költségvetése 125 arany koronát adott a fenntartására, 1926-ban pedig 3.000.000 koronát.

A vegyes házasságok is nagyban hozzájárultak, hogy megkezdődött a rácok/görögök vallási, nyelvi és területi elkülönülésének megszűnése. Számos ortodox család ekkor már a belső városban élt, Újvároshoz, a rác templomhoz csak mint vallásgyakorlásának színhelyéhez kötődött. Ugyanakkor folyamatos volt a migráció is, kapcsolatrendszerüknek és mobilitásuknak köszönhetően az elköltözők helyére újabb és újabb bevándorlók érkeztek.

A Schematismusok tanúsága szerint a „rácok” többsége a 19. században már valóban a belvárosban lakott. 1804-ben a belső városban 102 „görög nem egyesült” hívőt vettek számba, míg ugyanekkor Újvárosban csak nyolcat. 1807 és 1826 között a belvárosi ortodoxok száma 124 és 145 között mozgott, míg ebben az időszakban Újvárosban a legmagasabb létszámuk 12 volt. 1853-tól már Nádorvárosban, 1879-ben pedig már Szigetben és Szabadhegyen is éltek „görögök”. Az 1874-ben megjelent Győr megye és város egyetemes leírása szerint „a győri görög nem egyesült egyházközség már a 18. század 5-ik tizedéig kebelében megfelelő számú híveket számlált. Újabban híveinek száma igen leapadt, névszerint városunkban 15-re, kik a komáromi egyházközséghez tartoznak, de Győr egyik külvárosában (Bécs-Újvárosban) Szent Miklósról nevezett templommal, paplakkal és iskolaházzal bírnak és egy lelkészök van. Alapítványaik jelentéktelen összeget tesznek, tehát önálló iskola fenntartására elégtelenek.” Az 1857-es népszámláláson 78 görög nem egyesült vallású hívet írtak össze, 1870-ben 15 fő, a lakosság 0,08%-a, 1881-ben 22 fő, a lakosság 0,11%-a vallotta magát görögkeleti vallásúnak. 1877-ben 150 házasságkötésből mindössze egy görögkeleti vallású pár kelt egybe, illetve egy vegyes házasság köttetett.

A Georgius Theodorovits győri adminisztrátor és Ergovits Ulysses helyettes lelkész, majd később Dragits Elek „komáromi és győri ideiglenes lelkész”, Rakits Wladimir „Komáromgyőri görög keleti plébános lelkész”, illetve Pacsaritz János „plébános és győri adminisztrátor” által összeállított győri anyakönyvek tanúsága szerint – míg a győri közösség halottainak száma 41 volt 1841-től 1895-ig, 1841 és 1845 között összesen nyolc újszülöttet kereszteltek meg a Szent Miklós templomban a görögkeleti liturgia szerint. 1848-ban négyet, majd 1857-ben hármat, 1862-ben csupán egyet. Hosszú szünet után csak 1882-ben kereszteltek újra, egy győri – immár a belvárosi „Rábaszeren” lakó – görögkeleti család gyermekét. 1883-ban, 1885-ben és 1886-ban is csak egy-egy gyermeket tartottak keresztvíz alá. A kereszteltek között ráadásul olyanokat is találunk, akik éppen csak átutaztak a városon, és semmi sem kötötte őket a győri közösséghez. A 19. század második felében összesen négyen kötöttek házasságot az ortodox rítus szerint. Köztük Ergovits Timóth, a győri görögkeleti lelkész fia, aki egy római katolikus özvegyasszonnyal kelt egybe 1877-ben. Ugyanígy az 1884-ben kötött három házasság is vegyes házasság volt.

1871-től 1877. május 24-ig Benovits György volt a győri közösség gondnoka. Az 1881. február 20-án, Győrött tartott egyházi ülésen Eremits György komáromi királyi törvényszéki bírót választották a győri egyház gondnokának. Az ő kimutatása szerint Benovits György idején 14.000 forint bevételük volt, míg a kiadás 16.000 forint, tehát 2000 forint deficit keletkezett. A lelkészi és énekesi fizetés összesen 400 forint volt évenként, a több pénzt Benovits állítólag javításra használta fel, ami valójában nem valósult meg, ráadásul a repedt harang javítására 85 forintot is beszedett. Ellene mintegy 12.000 forintra tehető sikkasztás miatt indult eljárás.

A győri görögkeleti gyülekezetet 1885. április 16-án meglátogatta Magyarevics Jeremiás budai főesperes, hogy a gyülekezet 1884. évi számadásait felülvizsgálja. A gyűlést délutáni 3 órakor tartották a „Fehér-hajó” 2. számú termében. A főesperesen kívül megjelent Rakits Aladár (Wladimir), komárom-győri lelkész is, továbbá az elöljárók, Radulovics elnök, Demetrovics Szilárd gondnok. A számadást – több lényegtelen módosítással – elfogadták. A gyülekezet 1884-ben 150 forint állami segélyben részesült, melyet a múlt évi építkezések költségeire fordítottak.

Ekkoriban már csak alkalmanként voltak istentiszteletek, ezeket a győri lapokban hirdették a híveknek. 1884-ben például december 18-án volt istentisztelet, a templom védőszentje, Szent Miklós tiszteletére, 1886-ban január 7-én az ortodox karácsony megünneplésére gyűltek össze a hívek, ezeket az alkalmakat Rakits Aladár (Wladimir) celebrálta. 1889 karácsonyán Magyarevics Jeremiás tartott misét, melyre a városban és vidéken kevés számban lévő egyházbeliek jobbára mind megjelentek. 1894-ben is fényes istentiszteletet tartott Golub György pomázi plébános, aki 7 kántorral együtt misézett.

Szintén fényes ünnepség volt, amikor Demetrovits Szilárd gondnoksága alatt, hazánk ezredéves fennállásának megünneplése alkalmával, 1896. május 10-én hálaadó istentisztelet keretében újból felszentelték az újonnan kifestett Szent Miklós templomot. Ennek emlékét őrzi az ikonfal szentély felőli hátsó oldalán festett felirat: „Ezen templom újra festetett Demetrovits Szilárd gondnoksága alatt 1896. festette Makkó Jenő.”

A Győri Hírlap 1896. április 26-i száma is beszámolt a felújításról:

A templomba ezen kívül egy pompás, drága csillár is került. A hálaadó istentiszteletet a templom fölszentelése előzte meg, melyet a püspök helyetteseként Pacsaritz János szentendrei plébános végzett reggel 7 órakor az e célra magával hozott hatfős segédlettel. Azután a millenáris faültetés következett, a templom udvarában 4 szép diófát ültettek. A fák a Ferenc József király, Erzsébet királyné, Árpád és Szent Miklós nevet kapták. A hálaadó istentisztelet 10 órakor kezdődött az erre az alkalomra szépen feldíszített templomban. Az eseményen részt vett Mihátovits Szilárd komáromi gondnok, továbbá az időközben komárom-győri lelkésszé kinevezett Zaküs Theofán, valamint számos előkelő vendég.

Győri Közlöny, 1896. május 12.:

Demetrovics Szilárd nemcsak a templom felújítása kapcsán szervezett látványos ünnepséget, hanem városszerte híres volt „halvacsoráiról” is. Amikor a szerb pópa ünnepek alkalmával meglátogatta a már akkoriban is szórványos győri rác egyházközséget, a gondnok úr „rácvacsorát” adott a tiszteletére, amelyen a város urai és más potentátok is részt vettek. „Csiszeli csorbának” nevezik azt a rác módra készült halászlét, amelyet az egykor híres Palatínus bérszálló tánctermében maga tálalt fel a vendégségbe hívottaknak, s amit maga is készített el. 1900-ban 50 fő vallotta magát görögkeletinek Győrben.

1902-ben Demetrovics Szilárd a győri görögkeleti egyház nevében kérvényt adott be a vallás- és közoktatásügyi miniszternek 250 korona kiutalására, amit javítási célokra kívánt fordítani. 1903-ban az egyház elnöke Demetrovics Szilárd, egyházi gondnok, a választmány tagjai Drenovácz Endre, Feneschán János, Georgievic György, Ilics Szvetozár, Keredzsin Simon és Zubán Milán voltak.

1907. április 23-án meghalt Csuprit Kornél, a győri görögkeleti egyház esperese. Ezt követően Gyurgyevics István csobánkai görögkeleti pap hatáskörébe tartozott Győr, aki évente egy-két alkalommal tartott istentiszteleteket, de a hívek ellátása keresztelők, halálesetek kapcsán nem volt megoldott, ebből adódott a következő érdekes eset is: egy görögkeleti vallású cselédleányt l’só Vince evangélikus lelkész temette el, mert más nem vállalta el.

Győri Ujság, 1909. január 23.:

1909-ben a címtár szerint az egyház elnöke Demetrovits Szilárd, gondnok, a jegyző Demetrovits Elemér, az egyházfi pedig Jovanovics Szvetozár voltak. 1909. augusztus 8-án a helyi bolgárkertészek hívására városunkba látogatott Gyurgyevics István, hogy az új telepeket Újvárosban és külső Nádorvárosban megáldja. Délután megáldotta a földeket, este pedig Mojszovits vásári cukrász új lakóhelyét Újvárosban, valamint a temetőben elhunyt családtagjainak síremlékét. Este Gyurgyevits tiszteletére szűkebb körű lakoma volt, amelyen Demetrovics Szilárd nyugalmazott rendőrkapitány, a hitközség és Zechmeister Kálmán ipartestületi elnök a polgárság részéről üdvözölte a görögkeletiek papját. Ebben az évben a görögkeleti hitközségnek 45 korona egyházi segélyt és 298 korona népiskolai segélyt kapott. 1910-ben 41 fő vallotta magát görögkeletinek Győrben, közülük a Belvárosban 11, Újvárosban 13, Nádorvárosban 12, Szigetben 4, Révfaluban 5 fő élt.

1910-ben, Demetrovits Szilárd elhunytával megüresedett a győri görögkeleti szerb egyházközség gondnoki tisztsége, melyre Bogdanovich pátriárka Tyórics Péter komáromi görögkeleti szerb egyházközségi gondnokot nevezte ki. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint 47 görögkeleti vallású lakos élt a városban. Hosszú Vazul lugosi görögkeleti püspök 1911-ben az új szemináriumi épületét, berendezéseit és nevelési rendszerét kívánta megismerni Győrött. A püspök Lúgoson óhajtott papnevelő intézetet építeni, ezért tanulmányozta a győri intézményt, amelyet oly mintaszerűnek és kiválónak talált, hogy kijelentése szerint hasonlóan fogja a lúgosi papnevelőt kialakítani.

1913-ban a vallás- és közoktatásügyi miniszter a lelkészlak helyreállítására 200 koronát adott. Ugyanakkor a rác közösség fogyását az is mutatja, hogy 1913-ban Mencs István Rácz utcai lakos javaslatára a városi törvényhatósági bizottság újvárosi tagjai indítványára az újvárosi Rác utcát Bálint Mihály utcává nevezzék át. (Bálint Mihály (1841‒1921), Győr jelentős mecénása volt, még életében nevezték el róla az utcát, ami máig a nevét viseli.)

Dunántúli Hírlap, 1913. március 13.:

A görögkeleti vallásúak száma az első világháború idején jelentősen megemelkedett az itt állomásozó katonák miatt, ugyanis a monarchia hadseregében bőven akadtak görögkeleti hívek. Az itt állomásozó bosnyák katonák tábori lelkésze minden vasárnap tartott istentiszteletet. 1916-ban a győri közösség a harangjait eladta a hadi fémgyűjtőknek, az értük kapott pénzt pedig betették a bankba, hogy a háború után újabb harangokat vásároljanak majd. Jámbor Szilvia édesapja, aki a templom gondnoka volt Jovanovics Szvetozár borbélymester halála után, ugyan elődjét nem ismerte személyesen, de gondnok özvegye sokat mesélt a régi időkről. Tőle tudjuk, hogy a templomhoz valószínűleg négy harang tartozott. Ezek közül a legnagyobb, a századforduló idején valamilyen oknál fogva lecsorbult. Így a hangja is repedtes volt, és mikor megkondították, a lakosság körében szállóigévé vált, hogy „megszólalt a repedt fazék, a rácoknál mise lesz”. A harangról lecsorbult darab kb. 20 kg volt, sokáig a templomban őrizték, sorsa ismeretlen.

A templom faragott díszű kapuja fölötti Szent Miklós-domborművet a világháború alatt Komáromba vitték, valamint leszedték a torony vörösrézfedelét is, és horganyzott lemezre cserélték. Jámbor Szilvia dolgozatában feltételezi, hogy valószínűleg ebben az időben tették tönkre a templomtornyon lévő órát is. Az óra ütötte a negyed, fél, háromnegyed és egész órákat is. Óraszerkezete ma is ép, a torony aljában 1992-ben megtalálható néhány óramutatóval és egy darab óramozgató súllyal (az óra eredetileg 3 db óramozgató súllyal működött). 1916-ban a görögkeleti szilveszter alkalmából a Koeslin gyár alkalmazottai 12 koronát gyűjtöttek a vak katonák javára.

Glück József (1877‒1944) felvételei az 1920‒1930-as évekből (F.138, F.16742, F.16743 leltári számú fotók a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményéből):

1920-ban 55 fő vallotta magát görögkeletinek Győrben, közülük a Belvárosban 22, Újvárosban 6, Nádorvárosban 15, Szabadhegyen 1, Szigetben 7, Révfaluban 4 fő élt. A templom gondnoka 1921-ben Jovánovits Szvetozár borbélymester lett, aki csak azért költözött a parókiára, hogy legyen valaki ott a hívők közül, nála voltak a templom kulcsai. A feladatot és a takarítást is fizetés nélkül végezte. Állítása szerint alig voltak már hívők, mindössze két család, azok közül is az egyik bolgár Mojszovics macedóniai cukorkaárus és családja. 1918 óta kétszer volt istentisztelet, illetve a cukrászmester hívatta le a papot, hogy a gyermekét megkereszteltesse. A templom a budai görögkeleti püspökséghez tartozott, és a pap a fővárosból érkezett misézni.

Győrvármegye, 1921. október 23.:

1926-ban a görögkeleti egyház 1.500.000 korona támogatást kapott a város költségvetéséből. 1927-ben már az a hír is felröppent, hogy a szentendrei görögkeleti püspökség el akarja adni a rác templomot. Jovanovics Szvetozár borbélymester, a templomépület gondnoka ugyan nem hallott erről, de nem tartotta kizártnak, mert a pozsonyi görögkeleti kápolnát is akkoriban adta el a püspökség.

Felsődunántúli Hétfői Újság, 1927. október 17.:

A Dunántúli Hirlap 1927. december 23-i számában úgy fogalmaznak, hogy „A győri görögkeleti templom falai között most már csak nagy ritkán vannak istentiszteletek. Karácsony napján, vasárnapon, délelőtt 10 órakor a görögkeleti hívek részére ismét tartanak istentiszteletet, hogy azután jó ideig ismét csend boruljon a kihaló egyház omladozó templomára.”

1928. szeptember 25-én Leofit viddini görögkeleti érsek, Belgiumból hazafelé Nicsev Nikola budapesti görögkeleti esperesplébános kíséretében Győrbe érkezett. Az érsek Győrött Petrov György bolgárkertésznél szállt meg kísérőjével együtt. Leofit érsek másnap délelőtt a temetőben megtekintette a hősi halottak sírját, majd délben Budapestre utazott, ezután folytatta útját székhelyére, Bulgáriába. 1930-ban 74 fő vallotta magát görögkeletinek Győrben, közülük a Belvárosban 23, Újvárosban 3, Nádorvárosban 17, Szabadhegyen 1, Szigetben 2, Révfaluban 3, Gyárvárosban 3 fő élt.

Csányi Károly 1933-ban megjelent Győr részletes kalauza című munkájában a következőket írta: „A Kossuth Lajos-utcával párhuzamosan haladó egykori Rác- (ma Bálint Mihály) utca volt a betelepített rácok első lakóhelye (1575. óta). Barokk templomuk 1727. épült (Bálint Mihály u. 54. sz.). (…) A templom belseje még megőrizte gazdag, 18. századi jellegét. A bejárat mellett régi sírköveket láthatunk. Ma már alig 12 görögkeleti család él Győrött és évenként csak 2-3-szor van itt istentisztelet. Régebben számos kereskedő került ki közülök.”

A Győri Nemzeti Hirlap beszámolója szerint 1937. július 7-én, a Keresztelő Szent János születésének ünnepén tartott istentiszteleten, amelyet Bikár Radivoj budapesti görögkeleti esperes tartott, 20-25 felnőtt és gyermek hívő vett részt. 1941-ben a gyülekezet körülbelül tizenöt fősre apadt, és közöttük már nem volt egy sem a régi, győri rác családok leszármazottja. Az első világháborút követően Bikár Radivoj volt a lelkészük, aki Budapestről járt Győrbe, és negyedévenként tartott istentiszteleteket. Az 1941-es népszámlálás alapján a városban 96 görögkeleti vallású személy élt, ez az összlakosság 0,2%-a. A Belvárosban lakosságának 0,2%, Nádorvárosban 0,4%, Szabadhegyen 0,2% vallotta görögkeletinek, Újvárosban nem is éltek ekkor már görögkeletiek a statisztika szerint. 1943-ban még Bikár Radivoj járt Győrbe istentiszteletet tartani, amin a görögkeleti híveken kívül érdeklődők is részt vettek. A Győri Nemzeti Hirlap tudósítója a szertartás menetéről is írt néhány sort.

Győri Nemzeti Hirlap, 1943. április 6.:

1944-ben a görögkeleti karácsony alkalmából Mihoff Miklós és Szimenov Gani bolgár kertészek gyűjtést rendeztek társaik körében. Az összegyűjtött összegből 739 pengőt a bolgár Vöröskeresztnek küldtek el a bolgár követség útján. 889 pengőt pedig a győri Bajtársi Szolgálatnak adományoztak, hogy a harctéren küzdő magyar honvédtestvérek itthon maradottjait segélyezzék.

Győri Nemzeti Hirlap, 1944. január 6.:

A templom tornya megsérült a második világháborúban. Jámbor Szilvia dolgozatából megtudjuk, hogy a torony két belövést kapott a nádorvárosi oldalról. Az első a toronysisak csúcsát vitte le, a sisakon lévő kovácsoltvas-vázas, horgannyal bevont kereszt pedig a szomszéd, Kossuth Lajos utcai ház (a volt Lakatos-ház) lakószobájába esett. A második belövést a kupola alatti toronyrész délnyugati sarka kapta. Édesapja, Jámbor István visszaemlékezése szerint a világháború alatt a templomi kegytárgyakat a könyvtároló helyiség alatti, kórusfeljáróval szemben lévő kis kamrában rejtették el. A kamrabejárat elé egy kétszemélyes, a templom oldalai mentén egyébként mindenhol megtalálható támlás ülőpadot (stallum) állítottak, amely a kamraajtót teljesen elfedte. Érdekes, hogy a pad szinte centiméteres pontossággal beillett az ajtófélfába.

A korabeli sajtóban ennek helyreállítását kérték a görögkeleti egyháztól, illetve a híveket is adakozásra buzdították (Független Kisgazda, 1946. május 25.):

A háborúban súlyos károkat szenvedett a püspökvár, a székesegyház, a kármelita templom, a Kálvárián lévő kis kápolnák, azonkívül a Széchenyi téren lévő Mária-oszlop és a rác templom is. Az 1946-os tanácsülésen is szóba került ezek sorsa. Ígéretet tettek, mihelyt az anyagi helyzet megengedi, az egyházak és a város helyreállíttatja az épületeket. Ennek ellenére a rác templom felújítására csak jóval később, az 1960-as években került sor. A Rákosi-korszakig évente több istentiszteletet tartottak a templomban, sőt a templom sorsa akkor is foglalkoztatta a győrieket.

Győri Munkás, 1947. november 1.:

Sorsát azonban végleg megpecsételte, hogy a görög egyházközség vagyonát is államosították, még az épületet és a telket is, amelyen a templom áll. Az okiratok szerint az egykori plébániát és a hozzá tartozó telket a hatvanas években ajándékként(!) kapta meg a magyar állam.

1963-ban az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség 120.000 Ft-os költséggel a II. világháborúban megsérült rác templom toronysisakjának és tetőzetének helyreállítását tervezte. A terveket a Tanácsi Építőipari Vállalat készítette.

Kisalföld, 1962. szeptember 16.:

Jámbor Szilvia dolgozatában említi, hogy a templomot a visszaállításig „csonka tornyú templomnak” nevezték. Helyreállításkor az eredeti kereszt került fel a toronysisakra. Vörösrézlemez hiányában csak festett vasbádoggal fedték be az épületet, amiről 1972-ben már lekopott a festék, és emiatt a torony gerendázata újra károkat szenvedett. A hetvenes években tárgyalások kezdődtek a szerb egyház és a város között. Győr kedvező feltételek mellett megkaphatta volna a templomot. A tárgyalások azonban megszakadtak, és tovább mérgesedett a viszony a püspökség és a megyeszékhely között. Czigány Jenő cikkében javaslatokat tett az épület megmentésére.

Kisalföld, 1972. december 28.:

1978-ban tanulmányterv készült az újvárosi rész rekonstrukciójához. A tervezetet a Hazafias Népfront Győr városi bizottságának műemléki és városesztétikai albizottságának tagjai, a Rába Városi Művelődési Központ honismereti klubja és a Xántus János Múzeum munkatársai állították össze. Sürgették a rác templom és a plébániaház mielőbbi műemléki védelmét. Egy múzeumkertet szerettek volna létrehozni, ahol bemutathatnák a városrész emlékeit, a rácokat bemutató kiállítás mellett pedig a múzeum éremtára, illetve képző- és iparművészeti gyűjteménye kaphatna helyet. A plébániaházban lehetne kisipari és néprajzi kiállítás.

Kisalföld, 1978. december 29.:

Féltették a templomban található értékeket, ezért Szentendrére szállították őket. A lehető legjobbkor, ugyanis 1979. augusztus 12-én betörtek a templomba. Nem ez volt az első eset, a sorozatos betörések elől sikerült szerencsésen megmenteni az ikonosztáziont. Az egyik szentendrei szerb templomban helyezték biztonságba. A különleges értékeket képviselő tárgyakat, mint a korábban bemutatott Hodigitria Istenanya ikont 1660-ból, egy aranyozott ezüsttáblájú Evangéliumot a 16. századból és egy rézmetszetet Szent Miklósról 1742-ből már korábban biztonságba helyezték, ma a Szentendrei Ortodox Egyházművészeti Gyűjteményt és Állandó Kiállítást gazdagítják.

Kisalföld, 1979. október 27.:

A városnak nem volt elég pénze az átfogó rekonstrukcióra, ezért a városrész önerőből, telkenként, telekcsoportonként szerette volna megújítani a városrészt, ezért tervpályázatot írt ki, hogy megtalálják ennek módját. A Magyar Építőművészek Szövetség bírálta el a beérkezett pályázatokat, a díjkiosztót 1982. december 10-én rendezték. A 120.000 Ft-os első díjat Jurcsik Károly, Bolberitz Henrik és Csejtei György győri tervezőkollektíva nyerte el. A 90.000 Ft-os második díjat a Szemerey Márta, Kiss Lajos, Dörgő Erzsébet és Szóráth Katalin alkotta szegedi építészkollektíva és Acél Gábor (VÁTI) érdemelte ki. A 70.000 Ft-os harmadik helyezést Berecz László, Dankó Zsolt, Kozma Márta budapesti városrendezők munkája szerezte meg. Rangsorolás nélkül 40.000 Ft-os díjazásban részesült többek között Illés Attila és Vargáné Nagy Katalin győri tervezők pályázata.

Kisalföld, 1981. december 13.:

Sajnos ennek ellenére nem történt előrelépés, 1982-ben is csak a felújítás szükségességéről beszéltek mind a zsinagóga, mind a Kálvária, mind a rác templom esetében. 1985-ben történt egy újabb kísérlet, megpróbálták társadalmi összefogás keretében megmenteni a templomot. Az ötlet Balla Károly, az Ikarus székesfehérvári gyárának igazgatójától származott. Felhívást tett a társadalmi méretű műemlékvédelemre, vagyis arra, hogy az országszerte működő üzemek, vállalatok, szövetkezetek vállaljanak védnökséget egy-egy műemlékre, amiről gondoskodnak. A felvetést tettek is követték, megkezdték a székesfehérvári rác templomnak és környezetének helyreállítását tervezni. A Tolna megyei Vízmű és Csatornázási Vállalat kiszesei a garbóci görögkeleti templom helyreállítási munkáiban jeleskedtek, a hatvani Grassalkovich-kastély munkálataiban pedig a város szocialista brigádja segédkezett. A cikk írója, Imre Béla e példákon felbuzdulva felhívást intézett a különböző újvárosi gyáraknak és üzemeknek, hogy fogjanak össze a rác templomért.

Kisalföld, 1985. május 14.:

Nincs nyoma, hogy reagáltak volna a kezdeményezésre, a helyzet a rendszerváltásig sem oldódott meg.

A győri rác templom történetének I. része itt olvasható.

Bartha Annamária

Felhasznált irodalom:
Perger Gyula: Újváros Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Győr, [2021]
Sasvári László: Egykori görög iskolák. Barátság 6. évf. 4. sz. (1999. szeptember 15.) 2542-3. o.
Váray Ibolya -Jámbor Szilvia: A győri rác templom "Szülőföldünk" honismereti pályázat [Győr] [1992]

A külön nem jelzett cikkek és képek a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Helyismereti Gyűjteményéből származnak.

A Várostörténti puzzle cikksorozat korábbi részei itt találhatók felsorolva.