Bár a cím és a fülszöveg valamiféle kalózkodó kalandregényt ígér, ebből túl sokat nem kapunk, még egy rendes hajócsata sincs benne. Az univerzum, amelybe belecsöppenünk, úgy van összeollózva a mediterrán világ 15‒16. századi történéseiből, hivatalosan Kontantinápoly eleste (itt Sarantium) után járunk 5 évvel, ugyanakkor a hadi események és történések inkább II. Fülöp spanyol király korára datálhatók, ha párhuzamokat keresünk. Kapunk itt cselszövést, nagypolitikai játszmákat, egyéni felemelkedéseket és személyes tragédiákat. Kissé szerencsém van abban az értelemben, hogy a könyv egyik mellékszereplőjét azonnal felismertem, mert korábban olvastam magyarul megjelent életrajzát. A könyvbeli Raina Vidal ugyanis a valóságban Gracia Mendes, a kalandos életű zsidó kereskedőasszony, akiről a L’Harmattan kiadó adott ki biográfiát 2008-ban Marianna D. Birnbaum tollából. A szerző tehát valós szereplőket vegyít kitalált figurákkal, több szempontból mutatva be egy-egy történést és az ahhoz vezető életutakat. Tulajdonképpen jól csinálja, a regény végig fenntartotta az érdeklődésemet, igaz, eleve érdekel ez az időszak (klasszikus feldolgozása a korszaknak Fernand Braudel annalista magnum opusa). Nem tudom, kevesebb háttértudással miként működik, még az is lehet, hogy jobban, mert inkább tűnik fantasynek.

Főszereplőnk két, pénzért szinte bármire kapható észak-afrikai kalóz/csempész, akik egy merénylet részeseiként szép vagyonhoz jutnak, majd utóbbi révén magasabb körök közé verekszik fel magukat. Valódi protagonistánk Nadia bin Dhiyan, akit fiatal lányként elraboltak az észak-afrikai (a regényben madzsriti) korzárok, majd eladtak rabszolgának. A történet voltaképpen az ő otthonkeresésésnek meséje. A regény laza történetecskék sorozata, számos epizodistával, spinoffal és időbeli ugrással. A keresztény, iszlám és zsidó vallás fedőnév alatt végig fontos identitásképző szereplőinknél. A szerző minden manapság divatos lózungot elhagy, igyekszik igazságosan bemutatni a kultúrákat, jelezve, hogy mindennek oka van, és célszerű árnyaltan nézni a világot. A szereplők sorsa szeszélyesen alakul, korán és fájdalmasan halnak kevésbé bűnösök és kényelmes ágyban meg öregen olyanok, akik rosszabbat érdemelnének. A világ nem igazságos itt sem, ahogy a valóságban sem. A szerző kulturális és vallási alapon fogja meg elsősorban a világot, egyfajta élni és élni hagyni ars poeticát képviselve. Elfogadja, hogy vannak hatalmi harcok, hogy vetélkedés zajlik államok, vallások között, mivel emberek vagyunk, érvényesülni és élni vágyunk. A szereplők alapvetően jók a maguk módján, senki sem maga a megtestesült gonosz, cselekvéseik logikusak. Kay nem akar nagy bölcsességeket kinyilatkoztatni, és nem kíván a regény lapjain nagy moralizálásba sem átmenni, maximum annyit jelez, hogy talán városok értelmetlen kiirtása némiképpen túlzás. Ugyanakkor belátja, hogy egy kemény világ kemény döntések meghozatalát követeli meg, az emberek életét pedig sok sérelem, trauma kíséri, és ezek kihatnak tetteinkre. Nem könnyű meghaladni önmagunkat. A kanadai kissé túlfilozofálgat dolgokat és szájbarágósan mondja el a konklúzióit – ahelyett, hogy ránk hagyná, hogy kisakkozzuk azokat ‒, de végső soron bejött a regény.

Nem tetszett az elmesélő személyének és az elbeszélés módjának gyakori csereberéje. Az nem zavar, ha sok szereplő van, de az, hogy hol E/1-ben, hol E/3-ban zajlik a sztori, szerintem szerencsétlen döntés. Néhány esetben jó pár sor kellett, mire rájöttem, éppen ki beszél hozzám... Nagy humororgiára ne számítson senki, szikár mű ez, és jobb, ha a szereplők se nőnek nagyon a szívünkhöz, mert időnként meglepetések érhetik az embert olvasás közben.

Mindenképpen egyedi kötet, nem üt nagyot, és nem fogja a legtöbb olvasó a toplistájának tetejére helyezni, de azért maradandó élmény, és szerintem 10 év múlva is nagyjából emlékezni fogok a tartalmára. Manapság ez is eredmény, amilyen fantasydömping van. A Könyvmolyképző a Hard Selection ‒ Sötét örvény sorozatában adta ki a regényt, amit nem teljesen értek, mert jó pár Vörös pöttyös kötete keményebb, mint ez. Még a 14+-os kategória is túlzás lenne. Témáját tekintve nyers a szöveg, de semmi esetre sem közönséges. A stílusa karcosnak talán karcos, de durva beszéd nincs benne. Ez egy korrekt és alapos munka, jelentős történelmi háttértudással megírva, helyenként kissé száraz stílusban. A komorabb/komolyabb fantasyk szerelmeseinek való.

Sajnos puhakötésben került kiadásra a regény, méghozza annyira puhában, hogy egy olvasás után a fedőlapok sarkai kezdenek elkopni. Megérdemelt volna egy masszívabb fedelet. Maga a borítókép kissé túl sötét, ami ugyan stimmel a tartalomhoz, de a motívumok alig kivehetők.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.