1499

„Megfogyva bár, de törve nem”

Szomolai Tibor a megyei könyvtárban

Szomolai Tibor személyében rendkívül rokonszenves embert ismerhettek meg az érdeklődők március 11-én a megyei könyvtár Központi Könyvtárának klubjában. A szerző Felvidékről érkezett anyaországbeli testvéreihez magyarságunkról „eszmét cserélni”, József Attila szavaival „Rendezni végre közös dolgainkat”.

Mindazok, akik távol maradtak a találkozástól, joggal sajnálhatják, hiszen egy igaz emberrel való megismerkedést mulasztottak el, s ennélfogva nem lehettek részesei azon mélyenszántó gondolatoknak sem, melyeket Szomolai Tibor megosztott közönségével. Olyan ember ő, aki megvallja magyarságát, s nemcsak szóval, de egész életével bizonyítja azt.

Mi kölcsönzi azt a lelki erőt, amely segíti magyarságában? Töretlen katolikus hite az eszmei kötőanyag. Számtalan példát sorolt fel a felvidéki magyarság képviselőitől, akik rengeteg válságos élethelyzettel szembesülve egyedül sziklaszilárd hitükre támaszkodva tudtak az adott problémán, tragikus szituáción átlendülni. Isten megvallása, a benne való feltétlen és töretlen bizalom segítette őket, ám a hitnek cselekvéssel kell párosulnia, mert Isten a törekvőknek nyújt „mankót”: „Bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport”. Az író személyes története remek példatára annak, ha kitűzöl egy célt, s kellő hit, kellő szándék társul hozzá – ha vargabetűkön keresztül is –, megvalósíthatod.

Szomolai Tibor magyarként mélyen átérzi a felvidéki magyarság nehéz helyzetét, s pályáját végig meghatározta, hogyan szerezzen érvényt a helyi magyarságnak, miként vegye rá az anyaországától elszakított közösséget arra, hogy szakítson a másodrendű állampolgárság tudatának kisebbségi érzésével. Tekintélyt úgy vívhatunk ki a szomszédos – egykor a történelmi Magyarországtól elcsatolt – térségekben, ha tevékenységünkkel komolyan tudjuk formálni az adott állam arculatát. Az ország legnagyobb gombatermesztő vállalkozásának menedzselésén túl írónk széleskörű közéleti tevékenységet fejtett ki. Fájó szívvel konstatálta, hogy közösségüknek csupán szlovák nyelvű plébánosa volt, szenvedtek a magyar nyelvű istentisztelet kényszerű nélkülözésétől. Nyugati mintákat alapul véve laikusokból álló katolikus szervezetet hoztak létre, s az így megszületett Rimaszombati Katolikus Kör elnökévé előadónkat választották.

A kör működési elvei egyben a magas minőséget is szavatolták, a színvonal mércéjéül József Attila sorai lehettek a szellemi iránytűk: „Dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes”. Súlyt helyeztek tevékenységük nyilvánosságára, a feladatvállalás önkéntes jellegére, az anyagi ellenszolgáltatás mellőzésére. A Rimaszombati Katolikus Kör hamarosan ismertté tette a nevét változatos színes programkínálatával, nívós előadókkal rukkolt ki, s napirenden tartotta a magyar nyelvű lelkipásztor iránti igényeket. A megyéspüspökkel történő levélváltás első nekifutásra nem vezetett eredményre, de Isten malmai, ha lassan is, de őrölnek – s láss csodát, végül lett magyar pap! Addigra a katolikus kör egy nívós folyóirattal is gazdagabb lett, melynek címe szimbolizálta a feladatot felkaroló közösség elhivatottságát, így kapta a Fáklyavivő nevet.

A következő események arra mutattak rá, hogy egy közösség életét sokszor önmaguk inkább veszélyeztetik, mint a külső – nem egyszer – ellenséges környezet. Kitűnt, hogy a magyar plébános megjelenése nem vágta ketté a problémák gordiuszi csomóját, ugyanis a Kör tevékenységétől távol tartotta magát, s minden bátorító, a közösség életébe bevonni törekvő szándék viszonzatlan maradt. A probléma gyökere – mint kiderült – az istentiszteletekben rejlett. Míg korábban a magyar, most a szlovák katolikusok érezték árvának magukat hitüket anyanyelvükön közvetítő Isten szolgájának hiányában. A magyar plébános attól tartott, ha elkötelezi magát a magyar közösség mellett, s ezt cselekedeteivel alátámasztja, zendülést válthat ki a szlovákság körében, s akár adminisztratív következményekkel kell szembenéznie. Ezt Szomolai Tibor természetesen nem hagyhatta szó nélkül, s felháborodásának hangot is adott.

Vezetőtársaival is akadtak nézeteltérések: milyen arányban képviseljék magukat a magyarok az egyháztanácsban? Itt került felszínre a „másodrendű polgár” meghátráló nézete, mely ellen az elnök hevesen tiltakozott. Ellenkezése eredménnyel járt, ugyanis győzött az egyenlő szlovák-magyar tagsági összetétel. A szlovákság felé tett gesztus, amely véget akart vetni a kizárólagos magyar istentiszteletnek, elutasítást kapott. Kenyértörésre az elnökségen belül akkor került sor, amikor megalkuvást tapasztalt a színvonalat illetően, mert nem akarta nevét adni a középszerűségnek, ezért az elnökségi stafétabotot másnak adta át.

Mint munkáltató, nagy gondot fordított alkalmazottai életkörülményeire. Elve, hogy nem halat kell adni, hanem meg kell tanítani az embereket halat fogni. Kölcsön helyett munkát – ez a munkaadói ars poeticája. Kapcsolatot teremtett olyan közösséggel, amely hajlandó a munkanélküliek nehéz helyzetét enyhíteni, munkaalkalmat teremteni, sőt országhatárokon túli munkavállalást is elősegített. Intenzív kapcsolatban áll az anyaországgal, melynek folytán Pécsváradon járva egy vak fiú került az ismeretségi körébe. A rimaszombati gimnáziumban elérte azt, hogy már kész Felvidéki saga című regényét diktafonra vegyék, CD-re másolják, s következő pécsváradi látogatásán – az említett iskola azon tanulóival, akik a hangoskönyv létrehozásában közreműködtek – megajándékozza a fiút.

Hogyan vált Szomolai Tibor íróvá? Foglalkoztatta a magyar közösség helyzete, szétszórtsága, ahol a tágabb családok összejövetelére kevés alkalom kínálkozik. Mivel az esküvők száma aggasztóan megcsappant, marad a halotti tor, melyre a végtisztesség megadása után kerül sor. Elkeserítő tapasztalatokat szerzett. Meglátása szerint a fiatal korosztály pesszimizmusa csüggesztő, a túlzó, s türelmetlen materiális elvárások a dominánsak, gyakran még jólét közepette is. Uralkodó szemlélet körükben, hogy ez egy élhetetlen ország, s innen menekülni kell. Ezzel elszakítják ősi gyökereiket, s azt a veszélyt idézik elő, hogy – Tompa Mihály sorait idézve – „mint oldott kéve, széthull nemzetünk”.

A Fáklyavivő folyóiratai alapján megszületett regény ekkor már kikerült a szerző íróasztala mögül, s a családja geneológiai fáját kikutató író agyában egy nemzedékek életén átívelő regényfolyam ötlete született meg. A Felvidéki saga két főszereplője a család és a történelem. Szomolai Tibort az foglalkoztatta, hogy az embertelen körülmények ellenére mi tette lehetővé a család fennmaradását. A történelem a kulisszák mögött hogyan sodorta az embereket, a nemzedékváltó generációk milyen kihívásokkal szembesültek. A regény tanulsága révén visszakanyarodhatunk az egyik bevezető gondolathoz: az Istenben való bizalom, hit a legnehezebb körülmények fölött is segít úrrá lenni. Az est legfőbb tanulságaként így valóban a vendég élettörténetén keresztül vált szemléletessé, hogy a küzdelmet nem szabad feladni, s bár a sikert nem adják ingyen, megdolgozva érte elérhető közelségbe kerül.

Csiszár Antal

2015.03.13