Hazád és anyanyelved – Emigráns költőkre emlékeznek a győri könyvtárban
2024. október 17-én Tűz Tamásról, Sulyok Vincéről és Horváth Elemérről emlékeznek meg egy minikonferencia keretében a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárában. A Győr‒Moson‒Sopron vármegyében született, 1956-os emigráns költők örökségéről és az unikális rendezvényről Jánosi Zoltán irodalomtörténésszel beszélgettünk.
Hogyan született meg a különleges program ötlete?
2022-ben döntött úgy a Magyar Művészeti Akadémia, hogy a művészeti élet szervezése, fellendítése és támogatása céljából regionális munkacsoportokat hoz létre. Ezek meg is születtek, és működésbe léptek Magyarország hét nagyvárosában: Miskolcon, Debrecenben, Kecskeméten, Szegeden, Pécsett, Veszprémben és természetesen Győrben is. A regionális munkacsoportok elsődleges feladata pedig nem más, mint hogy „figyelemmel kísérje, támogassa, segítse környezetében az egyéni és közösségi művészeti és művészetelméleti aktivitást, a helyi alkotómunkát, kulturális értékteremtést, ezzel is hozzájárulva a helyi művészeti munka fejlesztéséhez, színvonalának emeléséhez”. A Győrben Hefter László elnöki irányításával megalakult munkacsoportnak 2023-ban lettem tagja, és mivel bő fél évtizede ismerem és támogatom a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér egyes programjait, dr. Horváth Sándor Domonkos igazgató úrral egyeztetve sikeresen pályáztunk tavaly a győri munkacsoporthoz erre a rendezvényre. A célunk az, hogy egyszerre emlékezzünk meg a három, a pártállami hatalom kegyetlenségei miatt emigrált és külföldön elhunyt, a megyében született magyar íróról és tegyük meg főhajtásunkat az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt.
Milyen kapcsolat fűzi a három íróhoz?
Még az egyetemi éveim alatt, már jó negyven éve hívta fel Görömbei András professzor a figyelmünket a debreceni egyetemen a határon túli magyar irodalmakra, közöttük a nyugaton élő alkotók műveire is. Még szintén a pártállami időszakban Nyíregyházán, Ratkó József költő és könyvtárigazgató vezetésével működött 1983 és 87 között a Hangsúly nevű, rádiós irodalmi folyóirat. (Azért csak rádiós, mert nyomtatott lapot a hatalom akkor ott nem engedélyezett.) Ratkó és szerkesztőtársai – nem törődve a felvételeken is ott ülő civil ruhás nyomozókkal – rendszeresen meghívtak vagy közöltek az éter hullámain határon túl élő, köztük nyugati magyar alkotókat is. Pomogáts Béla később egy antológiát szerkesztett Ötágú síp címen, és ebben számos nyugati magyar író szerepelt, közöttük Tűz Tamás és Horváth Elemér is. Sulyok Vince életművéből néhány éve egy badacsonyi konferencián hangzott el Oberfrank Pál művészi előadásában egy Kovács katáng Ferenc részéről egybeszerkesztett versanyag, amely még közelebb hozta hozzám az alkotót. A most bemutatandó három szerző műveit különböző folyóiratokban olvastam az elmúlt évtizedekben. Munkásságuk közös meghatározója, hogy mindhárman a diktatúra szorításából menekültek külföldre 1956 leverése után, mindhárman sokoldalúan képzett értelmiségiek, és mindhárman nem csupán írók, költők voltak, hanem az adott országokban élő magyarok kulturális fórumainak, rendezvényeinek szervezői, eleven mozgatói is. Tűz Tamás Kanadában, Horváth Elemér az Egyesült Államokban, Sulyok Vince Norvégiában végezte ezt a nyelv- és nemzetmegtartó munkát, köteteikben pedig egyszerre vallottak emlékeikről, lélekben és szívben őrzött magyarságukról és új élményeikről, köztük a diaszpóra-lét nehézségeiről is. S azért kell éppen itt, Győrben beszélni róluk, mert mindhárman e tájon születtek: Tűz Tamás Győrben, Sulyok Vince Ménfőn, Horváth Elemér pedig Csornán.
Mit emelne ki emigráns költőink örökségéből?
Kevés olyan nemzet van a világon, amelynek körülbelül egynegyede-egyötöde az anyaországon kívül él, és nyelvben, kultúrában, identitásban is olyan erősen ragaszkodik önmagához, a maga kulturális értékeihez, mint a magyar. A határon túli magyarok közül a nyugati emigráció azért különleges, mert ők kerültek a legtávolabb, nemcsak geográfiai, hanem történelmi‒civilizációs értelemben is az anyaországtól. Ezért számukra a legnehezebb a megmaradás, az új generációk nemzeti tudatának megtartása. Hozzájuk már nem érnek el a televíziós, sőt talán a rádióhullámok sem, nem lehet gyorsan átkelni a határokon irodalmi találkozókra, konferenciákra. Az itt rövidesen ünnepelt három alkotó életműve pedig arra ad példát, hogyan lehet, lehetett segíteni művekkel, programokkal, fórumokkal ezt az identitás-őrzést a legtávolabbi országokban és azok kisvilágaiban is.
Mit adhat a költészet egy olyan helyzetben, amikor valaki kénytelen a hazájától távol élni?
Elsősorban egy olyan gyorsjáratú hajót, amely a nyelv fodrain és áramlatain úszva hirtelen az egykori hazába, annak kultúrájába és az emlékekbe emelhet, s amellyel minden megközelíthető az életben, ami földrajzi vagy időbeli értelemben már tovafutott, elmaradt. Egy olyan állandóságot, amihez vissza-visszatérve megállítható az idő, és kifejezhető minden új sorsélmény is – de nem az új otthont adó ország, hanem a gyermekkor anyanyelvén. S ez a kontraszt is kihívás a poétai teremtésre az önazonosság őrzésének funkciói mellett a távoli magyar nyelvű költészetekben.
Kiknek ajánlja a programot?
Mindenkinek, aki bármilyen gondolati ponton kötődik ezekhez az alkotókhoz, de bizonyosan a kulturális szakemberek, a magyartanárok, a művészek és a fiatalok meríthetnek majd a legtöbbet e három költő, író, szerkesztő és kisebbségi kulturális mindenes életének és műveinek példáiból.
A programról bővebben itt olvashatnak.
Szabados Éva