A lélek pillanatai
Merényi Zita és Lambert Attila egy évtizednyi munkájából, a Magyar Katolikus Egyház elmúlt tíz évéből ad válogatást A lélek pillanatai című tárlat, amely 2024. szeptember 23-án nyílt a Triangulum Galériában. Képeiken az események, találkozások mellett a lélek rezdüléseit is felfedezhetjük.
Merényi Zita és Lambert Attila a Magyar Kurír hírportál munkatársai. Egy évtizednyi munkájuk válogatása jelenik meg a kiállításon. Dr. Veres András megyéspüspök köszöntőjében rámutatott: Ma már mindenki mindent fényképez, az itt kiállított fotók készítői azonban észrevettek valami többletet, ez a tudás és a művészet.
A kiállítást Kuzmányi István, a Magyar Kurír igazgató-főszerkesztője nyitotta meg.
Agonás Szonja (Magyar Kurír) vezető szerkesztő, újságíró a következőképpen ajánlja a látogatók figyelmébe:
A fotográfia nem (vagy nem feltétlenül) arról beszél, ami nincs többé, hanem csak arról, ami egészen biztosan volt. Ez az árnyalatnyi különbség döntő jelentőségű. Egy fotó sem készteti szükségszerűen nosztalgikus emlékezésre tudatunkat (sok fotográfia kívül esik az egyéni időn), de a világon készített valamennyi fotó a bizonyosságot adja, a fotográfia lényege, hogy bizonyítja annak létét, amit ábrázol – írja Roland Barthes „Világoskamra” című írásában.
Egy sajtófotó eleve ezzel a szándékkal készül. S mégis, ha ránézünk a Magyar Kurír fotósainak képválogatására, láthatjuk, hogy az időből kimetszve nemcsak az egyszeri, de az örök pillanat is megszülethet egy-egy gombnyomásra. Interjúk nélkül is beszélnek hozzánk az arcok. Minden kor gyermekét odaengedjük Jézushoz. Örökre átváltozik egy ostya. Tíz év képeit láthatjuk. Sokszor a magyar egyház ikonikus eseményeit, sokszor ellesett pillanatokat. Mert Isten, aki a rejtekben is lát minket, ahogy imádkozunk, néha egy egyházi fotóst küld, hogy megörökítsen egy szent pillanatot. Most még csak blendék által homályosan látunk, de akkor majd színről színre.
A sajtófotó kiállítás szuggesztív képei mellett a megnyitó résztvevőinek a Magnificat Zenekar szerzett különleges élményt, amelynek tagjaként a jól ismert musicalszínészt, Dolhai Attilát is hallhatták énekelni (tagjai még Varga Mónika és Lambert Attila).
A lélek pillanatai című tárlat október 20-ig tekinthető meg a Triangulum Galériában.
Fotók: Nádasdi Szabó Zoltán