Ez a magabiztosnak és határozottnak tűnő állítás válik a szöveg egészére érvényes mottóvá, ugyanis e gondolat mentén tudjuk a kilencvenegy éves öregúr életútját és ellentmondásokkal teletűzdelt történeteit és cselekedeteit valamilyen formában megérteni, vagy legalább elfogadni.

Már a regény első fejezetének elején kiderül, Józsi bácsi – állítása szerint mindenesetre – IV. Béla és Dzsingisz kán leszármazottjaként az Árpád-házi uralkodók jogos örököse, aki így I. József néven igényt tarthatna a magyar trónra. Ez a titoknak álcázott információ valamilyen oknál fogva eljut egy szedett-vedett társaságból alkotott csoporthoz, akik egy váratlan pillanatban – s nem mellesleg hívatlanul – beállítanak egy zömében szlovákok lakta észak-magyarországi faluba, hogy megkeressék a magyar trón jogos várományosát. A cél: a valódi magyar király megérdemelt helyének visszaszerzése, sőt, annak az uralkodónak a trónra léptetését kell mielőbb megszervezni, akit – a híveknek mesélt történetekből is kiderül – Horthy Miklós már a második világháború alatt titokban megkoronázott.

Kada Józsi bácsi a látogatások elején még tiltakozik a hatalomra kerülése ellen, s kéri, ez a titok maradjon csupán köztük – helyette viszont szívesen mesél az életéről, az elmúlt időszakok eseményeiről. A soha nem invitált vendégek áhítattal hallgatják az utolsó magyar király történeteit, s a nála töltött idő alatt a ház körül is kisegítik az öreget. A visszaemlékezésekből összeszőtt történelem viszont hamar ellentmondásossá alakul át, s nem kell sok biztatás a kilencvenegy éves Józsi bácsinak, hogy mégis igényt tartson a trónra. Az idővel már követelésbe átmenő folyamat valós indokoltságára viszont soha nem derül fény – mi, olvasók mindvégig bizonytalanul figyeljük a történéseket. Mindeközben az alkotmányos királyság visszaállítását rendre megszakítja valami belső konfliktus vagy külső ellenállás.

George Szirtes Krasznahorkai nyelvezetét lassan hömpölygő lávafolyamhoz hasonlította, az újonnan megjelent regényei viszont éppen az ellenkezőjét tükrözik, nincs ez másképp a Zsömle odavanban sem: a szerző a szereplők mondandóit egyetlen mondatra tagolja, és ezáltal mint egy kanyargós és gyorshullámzású vízesés, „menthetetlenül görgeti maga előtt hordalékát”.

A tragikomédia műfaját imitáló regény olvasása közben olykor azt érezzük, hogy a király – vagy legalábbis az annak látszani akaró öregember – a maga valóságában csupán egy átlagos kisnyugdíjas, aki egyben egy szánalomra méltó idős férfi: nem koronára, hanem emberhez méltóbb életre volna szüksége; máskor viszont megsajnáljuk őt, próbáljuk megérteni az elveszett környezetében kóválygó, a családja által is kitagadott, és a végpusztulást jósló Kada Józsi bácsi helyzetét.

Ebben a kaotikus állapotban kérdezhetünk rá arra, hogy hol van és mit csinál mindez idő alatt a címszereplő karakter, aki történetesen egy eb, Kada Józsi bácsi örök életű, Zsömle névre hallgató kutyája. S bár a kutya élete és sorsa sokszor feledésbe merül a regény olvasása során, Zsömle szerepeltetése, jelenléte mégis az egyik legnélkülözhetetlenebb része és mondanivalója Krasznahorkai szövegének. A rendszer nem működőképes, a hatalom megszerzése nem megoldás, az emberek sorsa ugyanúgy elsilányodik, minden csalódásnak és pusztulásnak van kitéve. Ebben a kiábrándult szituációban pedig csak egyetlen egy dolgot tehet (és kell is tennie) az ember(nek): visszatalálni a természethez.

Krasznahorkai László Zsömle odavan című kötete kölcsönözhető a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér gyűjteményéből.

Ilyés Krisztinka
Forrás: olvasoterem.com