Raffaello Santi: Az athéni iskola

Remekművek világszerte 104. rész – Szabados Éva írása

raffaello-az-atheni-iskola

Vajon kiket rejt Raffaello ihletett remekműve? A Vatikánban található, hihetetlenül komplex alkotás a platóni gondolkodás történeti folytonosságát szemlélteti, ugyanakkor szimbolikusan utal a reneszánszban megkísérelt szintézisre: az antik filozófia és a keresztény tanítások összebékítésére.

A 25 éves Raffaello még Firenzében volt, amikor megkapta a hírt, hogy II. Gyula pápa – aki Michelangelót is felkérte a Sixtus-kápolna mennyezetének megfestésére – megbízza egy freskósorozat elkészítésével, méghozzá a pápai rezidencia néhány kiemelt fontosságú termébe. Az ifjú festőt valószínűleg egyik barátja, Bramante ajánlotta be, aki a Szent Péter bazilika építésze volt, és akivel ugyanabban a városban, az akkoriban virágzó Urbinói Hercegségben nőttek fel.

Az első terem, amellyel Raffaello foglalkozott, a Stanza Della Segnatura (Vatikán, Apostoli Palota második emelet), vagyis az „aláírás szobája” volt. Ez az a helyiség, ahol az egyház legjelentősebb dokumentumait aláírták és lepecsételték. A terem egyben a pápa könyvtáraként is szolgált, valamint az Apostoli Signatura Legfelsőbb Törvényszékének – a katolikus egyház leghatalmasabb bírói testületének – találkozóhelyeként. Úgyhogy az itt megjelenő színek és formák, és főként az általuk közvetített ideák, ha nem is közvetlenül, de mindenképpen hatással voltak az itt meghozott döntésekre. A tét nem is lehetett volna nagyobb, és ezt Raffaello is tudta.

Az általa megalkotott négy freskó az érett reneszánsz művészet és a humanizmus világkép foglalatát jelképezi. Képeit négy ideának szentelte: a jognak, a vallásnak, a költészetnek és a filozófiának. Ez utóbbi Az athéni iskola (az antik filozófia allegóriája), amely szemben helyezkedik el Az oltáriszentség disputájával (a vallás diadalát bemutató freskó). A szimbolikus elhelyezés olyan ellentétre utal, amely nem kibékíthetetlen. Marsilio Ficinio és Pico della Mirandola műveiben teljesedik ki az itáliai humanizmusnak az az elméleti törekvése, amely az antik filozófiát (legfőképpen a platonizmust) és a keresztény teológiát igyekszik egymással összeegyeztetni. A másik két rövidebb falon, az ablakok feletti lunettákban látható a Parnasszus (a költészet allegóriája), illetve vele szemben az Erények – tükrözve a jog és az etika szoros kapcsolatát a reneszánsz felfogásban.

Raffaello úgy magasztalta fel a filozófiát, hogy időtlen térbe helyezte az évezredes gondolkodástörténet legjelentősebb alakjait. A monumentális alkotás több mint 4 méter magas és csaknem 8 méter széles – hatása lenyűgöző. Az antik bazilikát idéző tér egyetemességet sugall, a dongaboltozattal fedett csarnok építészeti elemei nem utalnak sem kifejezetten görög, sem pedig jellegzetesen római épületre. Lionello Venturi művészettörténész szerint az itt ábrázolt épületszerkezet Bramante felfogását tükrözi.

Két főalak emelkedik ki az ókori filozófusok köréből: Platón és Arisztotelész. Platón egyik kezében a Timaiosz című művét tartja, a másikkal pedig fölfelé mutat: ő a filozófiai idealizmust testesíti meg; Arisztotelész szimmetrikusan komponált alakja szintén az egyik művét, az Etikát, fogja a bal kezében, miközben a másikkal lefelé mutat. A kép bal oldalán Szókratészt ismerhetjük föl, aki a körülötte álló csoportnak magyaráz. Egyes művészettörténészek szerint a közöttük látható felfegyverzett alak Alkibiádész, mások szerint pedig Nagy Sándor. Szintén a bal oldalon, de a kép előterében, a fenti csoport alatt valószínűleg Püthagorasz látható, amint számokat ír egy könyvbe. Az előbbiekkel párhuzamosan a jobb oldalon Arkhimédész vagy Eukleidész alakja jelenik meg, akit a körző alapján próbáltak beazonosítani. A többi alakról még kevesebb bizonyossággal lehet megállapítani, ki-kicsoda, de vannak olyan elemzések, ahol szinte mindegyik személyhez hozzákapcsoltak egy-egy ókori vagy éppen egy reneszánsz kori hírességet. Az viszont közmegegyezéssel elfogadott, hogy maga Raffaello is szerepel a freskón: a jobb oldalon, a képből kitekintő ifjú filozófus alakjában.

Azt is tudhatjuk, hogy miközben Raffaello a termek freskóival volt elfoglalva, a Sixtus-kápolnában éppen Michelangelo dolgozott a mennyezeti freskón, ezért Az athéni iskola egyik alakjában, nevezetesen Hérakleitosz figurájában nem véletlenül fedezhetjük fel Michelangelo vonásait. Valószínűleg őt is megörökítette a képen, ezzel kifejezve tiszteletét művész- és egyben vetélytársa iránt.

Rengetegen tanulmányozták és értelmezték Az athéni iskolát, különböző filozófusokat, sőt apostolokat is felfedezve alakjai között. Az eddig felsoroltakon kívül leggyakrabban Anaximandert, Xenophont, Hérakleitoszt, Ptolemaioszt, Apellészt, Protogenészt, Averroëst, Boethiust, Zarathustrát, Pált és az evangelistákat azonosítják be. Az antik nagyságok időnként egy-egy reneszánsz kortárs figuráját is rejtik, például Platón alakja Leonardo da Vincit, Hérakleitosz pedig a már említett Michelangelót.

Mintha ez a játék, amely ilyen módon is összekapcsolja a korszakokat, a szellemi értékek reinkarnációjára is utalna. A zseniális ifjú festő ráadásul képes úgy irányítani a szemlélő figyelmét, hogy a figurák egyik csoportja a másikhoz vezessen egy összefonódó és egymásba kapcsolódó mintázatban, és végső soron a tekintetet a központi figurákra irányítja a perspektivikus tér konvergáló forráspontjában.

A kép égi szférájában két istenség tűnik fel: Apollón és Athéné/Minerva. Mindkettejükhöz kapcsolódik a művészet és a tudomány, valamint a jelentések végtelenül széles és sokrétegű dimenziója. Az egyik tanulmány szerint természetesen ábrázolásuk a Raffaello által megfogalmazott irányvonalak tudatos kifejezése – a festmény jobb és bal oldala közötti ellentét és összekapcsolódás ugyanis további kutatások táptalaja lehet. Az égi alakok lelki és szellemi erőket is magukban foglalnak, így válik a festmény a tudás keresésének egyetemes szimbólumává.

Raffaello alkotása összekapcsolja a filozófiát, a művészeteket, a tudományokat és a vallást. Azt mutatja, hogy a különböző módszerek ellenére minden oldalnak ugyanaz a célja: az egyetemes igazság felfedezése. A dinamikus folytonosságot, az értékek halhatatlanságát megfogalmazó freskó fenséges nyugalmat, tisztaságot és egyensúlyt áraszt. Nem véletlenül tartják számon Az athéni iskolát a reneszánsz művészet egyik csúcspontjaként.

Szabados Éva

Forrás: www.bbc.com, www.britannica.com, orszagut.com, hu.wikipedia.org, en.wikipedia.org, artmargok.wordpress.com

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte
38. rész: Gustav Klimt: Pallasz Athéné
39. rész: A Neuschwanstein kastély
40. rész: A pisai ferde torony
41. rész: Frida Kahlo: Önarckép tövises nyaklánccal
42. rész: Ara pacis Augustae (Az augustusi béke oltára)
43. rész: A capitoliumi nőstény farkas
44. rész: A prágai Szent Vitus-székesegyház
45. rész: A négy tetrarcha portrészobra
46. rész: Johannes Aquila: Szent László – A veleméri templom freskórészlete
47. rész: A Colosseum
48. rész: A conwyi vár
49. rész: Antoni Gaudí: Park Güell
50. rész: A maharadzsapalota
51. rész: Niobé-kratér
52. rész: Ponte Vecchio
53. rész: Az Aranyhajó
54. rész: A Szent István-terem
55. rész: Humayun császár síremléke
56. rész: A Big Ben
57. rész: A rábaszentmiklósi Szent Miklós templom
58. rész: A Mátyás-templom
59. rész: A Sándor-erőd
60. rész: A Hohenzollern-kastély
61. rész: Gustav Klimt: A csók
62. rész: Míg a halál el nem választ... ‒ Sten Sture jegygyűrűje
63. rész: A Lánchíd
64. rész: A Szamothrakéi Niké
65. rész: A Bostoni Operaház
66. rész: Sandro Botticelli: Tavasz
67. rész: A Gyugyi-gyűjtemény

68. rész: Claude Monet: Nő napernyővel – Madame Monet és fia
69. rész: Az agyaghadsereg
70. rész: San Gimignano tornyai
71. rész: A Las Lajas bazilika

72. rész: M. S. mester: Kálvária
73. rész: Bomarzo – A rejtélyes szent erdő
74. rész: Eugène Delacroix: Villámlástól megriadt ló
75. rész: Hohensalzburg vára
76. rész: Élisabeth Vigée Le Brun: Önarckép portréfestés közben
77. rész: Knidoszi Déméter
78. rész: A winchesteri székesegyház
79. rész: A Festetics-kastély
80. rész: Raffaello: Sixtus Madonna
81. rész: Mont-Saint-Michel
82. rész: Jan Vermeer: Csipkeverőnő
83. rész: A millau-i völgyhíd
84. rész: Flora Farnese
85. rész: Thomas Pitts: Pagoda epergne
86. rész: A Kuangcsoui Operaház
87. rész: A brüsszeli csipke
88. rész: Mercurius di Giambologna
89. rész: A Laokoón-szoborcsoport
90. rész: Michelangelo: Pietà
91. rész: Leonardo da Vinci: Mona Lisa (és az a bizonyos mosoly)
92. rész: Michelangelo: Dávid-szobor
93. rész: Sandro Botticelli: Vénusz születése
94. rész: Pablo Picasso: Avignoni kisasszonyok
95. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus
96. rész: Auguste Rodin: Gondolkodó
97. rész: A szamurájok elveszett kardja: Honjo Masamune
98. rész: Sydney-i Operaház: az építészet és a kultúra szimbóluma
99. rész: Hüpnosz – az álom istene

100. rész: Székely Bertalan: Egri nők
101. rész: Claude Monet: Japán híd, tavirózsák
102. rész: Alfons Mucha: Költészet
103. rész: Jahangir sírja

2024.07.28