1340

Weöres Sándor-kiállítás nyílt Szegeden

MTI

Weöres Sándor verseit életre keltő, a családokat megszólító kiállítás nyílt március 6-án a szegedi Fekete házban – közölte Medgyesi Konstantin, a Móra Ferenc Múzeum sajtóreferense az MTI-vel. A tárlat alapját a Petőfi Irodalmi Múzeumnak a költő születésének centenáriuma alkalmából rendezett kiállítása adja, de a szegedi muzeológusok igyekeztek egy kicsit saját képükre formálni az anyagot – mondta a szakember.

Weöres Sándor egész élete a versírás, a nyelv zeneisége – hangzása, ritmusa – körüli kísérletezésről szólt, a gondolat megjelenítéséhez kereste a tökéletes formát, és virtuóz módon használta ki a magyar nyelv adta lehetőségeket. Az író ikonikus műveivel 21. századi formában találkozhatnak az érdeklődők. A megmozdult szótár című kiállításon olyan egyedi fejlesztésű számítógépes játékokat próbálhat ki a látogató, mely nemcsak a kisgyermekeket, hanem a felnőtteket is elvarázsolja, és segíti abban, hogy jobban megismerhesse a költő verseit.

Az augusztus végéig látható tárlaton lehet „gondolatot fújni” – minden egyes fújással újabb és újabb versrészletek jelennek meg a vásznon –, rajzolni és „szüretelni” is, a versfoltozóban pedig a költő állatversei kelnek életre. A legkisebbek a Bóbita-sarokban játszhatnak, míg a nagyobbakat a gépelde várja: egy korabeli írógép segítségével saját alkotásokat faraghatnak Weöres Sándor műveiből. A falakat az író saját illusztrációi díszítik, így a látogatók teljesen elmerülhetnek a művész verseinek világában.

Forrás: MTI

2015.03.06