Díjat nyert a Larry, bemutatták Sopsits Árpád Mellékszereplőkjét, november közepétől látható a Libertate '89 ‒ Nagyszeben

Három magyar filmes hír

cineast-dij-larry

A borsodi dadogó rapper drámája, a Larry című magyar film, Bernáth Szilárd erőteljes bemutatkozó rendezése Vilmányi Benett főszereplésével a CinÉast fesztivál ifjú tehetségeket méltató Young Talents díját nyerte el.

16. alkalommal rendezték meg október 5. és 22. között a luxemburgi CinÉast filmfesztivált, amely évről évre felvonultatja a közép-európai kortárs mozi izgalmas, új játék, dokumentum-, rövid- és animációs filmjeit, ezúttal 21 országból. Bernáth Szilárd első mozifilmje, a Larry korábban már számos díjat nyert itthon és külföldön, a luxemburgi filmes szemle nemzetközi zsűrijétől pedig a Young Talents díjat kapta meg.

A Larry fiatalokat megszólító, társadalmilag érzékeny film, amely a juhászként tengődő, 21 éves Ádám történetét meséli el, aki dadogása miatt elszigetelve él erőszakos apjával egy borsodi faluban. Miután rádöbben, hogy a rapzene segítségével képes kifejezni a benne rejlő dühöt és frusztrációt, barátai benevezik egy tehetségkutató versenyre, az élő fellépés közeledtével azonban Ádámnak nem csak dadogását kell leküzdenie, de saját élete felett is át kell vennie az irányítást.

Bernáth Szilárd alkotását a nézők és a kritikusok is lelkesen fogadták. A film világpremierje 2022-ben a Tallinn Black Nights A-kategóriás fesztiválon volt, majd elnyerte a cottbus-i filmfesztivál legjobb elsőfilmnek és legjobb ifjúsági filmnek járó díjait, illetve a Skopje Cinedays-en a Filmkritikusok díját. A főszereplő Vilmányi Benett megrendítő alakításáért a legjobb férfi főszereplő díját nyerte a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon, az apát alakító Thuróczy Szabolcs pedig a legjobb férfi mellékszereplőt illető Magyar Mozgókép Díjat.

A film operatőre Hartung Dávid volt, zenéjét Sperling Andor szerezte, vágója Szabó Tomi. A FocusFox produkciójában készült alkotás producere Muhi András és Ferenczy Gábor volt.

Október 24-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartották a díszbemutatóját A martfűi rémet is rendező Sopsits Árpád új filmjének, a Mellékszereplőknek. A Makk Károly osztályában végzett, Balázs Béla-díjas rendező hetedik nagyjátékfilmjében ismét a bűn témáját járja körül. A kirakószerűen, fokozatosan összeálló történetszálak három, teljesen különböző hátterű család életének eseményeit és egy rejtélyes fénykép által elindított nyomozás fordulatait mesélik el napjaink vidéki Magyarországán.

Egy gazdag üzletember és felesége, nevelt lányuk, egy kiállításrendező fotográfus és keramikus barátnője, valamint egy börtönpap története bontakozik ki a vásznon. A filmbeli nyomozás során sorsuk egyre jobban összefonódik, életüket pedig alapjaiban borítják fel a múltból előkerülő titkok és bűnök. „Az ember gyakran érzi úgy, hogy mellékszereplő a saját életében” ‒ fogalmazott a rendező a témaválasztásról a vetítés utáni beszélgetésen. Maruszki Balázs társforgatókönyvíró elmondta, hogy Sopsits Árpáddal együtt először kronologikusan kezdték el írni a forgatókönyvet, azonban ez nem működött, így másfajta eszközt kellett használni. „Egyébként is szeretem a linearitást felborítani, mert az életünk sem lineáris” ‒ fűzte hozzá a rendező.

A film másik érdekessége, hogy a színészek a történetben a saját keresztneveiket használják. Erről a rendező elmondta, hogy ez egy döntés volt, egyszerűen könnyebb volt így dolgoznia a színészekkel. Maruszki Balázs hozzáfűzte: számára „erős sorvezető volt”, hogy a nevek és az arcok adottak voltak, így sokkal könnyebben lehetett a karaktereket felépíteni. A sajátos szerkezetű, személyes hangulatú társadalmi dráma olyan morális kérdéseket boncolgat, mint az egymás feletti ítélkezés kérdése, kiből válik elkövető és kiből áldozat, mennyire őszinte önmagával az ember, vagy hogy milyen a valódi megbocsátás. A filmet elsősorban a fiatalon elhunyt Telek Balázs fotóművész személye és képei inspirálták. „Jó barátom volt, 41 évesen, betegségben halt meg. A film bizonyos fokig in memoriam, ezért játszik benne a testvére és a kislánya is” ‒ mondta a rendező.

Sopsits Árpád nemcsak a rendezője és egyik forgatókönyvírója a filmnek, de főszereplője, producere és zeneszerzője is egyben. A főbb szerepekben mellette Farkas Franciska, Jászberényi Gábor és Dömök Edina láthatók, amatőrként pedig Telek Balázs testvére, Telek Zoltán Tibor festő és zenész, valamint lánya, Telek Babita szerepelnek a filmben. A Nemzeti Filmintézet gyártási támogatásával elkészült Mellékszereplők több nemzetközi fesztiválon, többek között Indiában, Lengyelországban és Romániában is szerepelt, a magyarországi bemutatóját a Magyar Mozgókép Fesztiválon tartották. A forgalmazó Pannonia Entertainment a bemutatóhoz kapcsolódó támogatási programjában minden megvásárolt mozijegy árából 200 forinttal támogatja az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet munkáját.

November 16-án kerül a mozikba a romániai kommunista rezsimet megdöntő forradalom eseményeit feldolgozó Libertate ’89 ‒ Nagyszeben című történelmi dráma. Tudor Giurgiu rendező magyar-román koprodukcióban készült alkotása egy fontos történelmi helyzet és az abban szereplő emberi karakterek hiteles bemutatása mellett akciófilmbe illő fordulatokat és izgalmakat kínál.

A történet szerint 1989. december 22-én, az erdélyi Nagyszebenben egyre több ember megy ki az utcára tűntetni Nicolae Ceaușescu kommunista rendszere ellen. Miután Ceaușescu egy helikopteren elmenekül Bukarestből, a katonaság átáll a tűntetők oldalára. Véres harcok kezdődnek a forradalmárok, a katonák, a rendőrök és a titkosrendőrség tagjai között. Az ostrom elől való kétségbeesett menekülési kísérletet követően a főhőst, Viorel rendőrkapitányt, akit Alex-Cornel Calangiu alakít, elfogja a hadsereg, és terrorizmussal vádolják.

Az ellentmondásossága miatt eleinte távol akartam tartani magam ettől a témától. De amikor beleástam magam az eseményekbe – három évnyi kutatómunkával ‒, úgy gondoltam, a fiatalok érdekében a generációmnak kötelessége beszélni arról az időszakról” – mondta el Tudor Giurgiu rendező, aki szerint elmaradt a nyilvános bocsánatkérés, az 1989-es forradalmat a román társadalom a mai napig nem dolgozta fel. A lezárás aktusa, amelynek a kommunista rendszer leverése után meg kellett volna történnie, soha nem történt meg. A változás soha nem történt meg. Ezért a filmmel az a célja, hogy pontos képet fessen az akkori káoszról, és magyarázatot adjon arra, hogy az igazi gyilkosokat miért nem vonták évekig felelősségre – hangsúlyozta a film rendezője.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Libertate ’89 ‒ Nagyszeben a Szarajevói Filmfesztiválon elnyerte a Nemzetközi Artmoziszövetség különdíját, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, a TIFF-en a Vodafone Hearts’ Award-ot, a legkedveltebb román film díját, a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon pedig az ökumenikus zsűri díját.

A filmben erdélyi magyar színészek, köztük Bíró József, Dimény Áron és Deák Zoltán is láthatók. Tudor Giurgiu a forgatókönyvet Cecilia Stefanescuval és Napoleon Helmisszel közösen jegyzi. Az operatőr Alex Sterian, a vágó Lemhényi Réka, a sound designer Székely Tamás volt. Az alkotás vezető producere Oana Bujgoi Giorgiu (Libra Films), koproducere Berger József, magyarországi koprodukciós partnere és a film hazai forgalmazója a Mythberg Films.

Forrás: Nemzeti Filmintézet, MTI

2023.11.02