Tallinnban debütál a Kék Pelikan, Csáki László első egész estés animációs filmje
Európa legészakibb A-kategóriás seregszemléje, a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál Critics’ Picks versenyprogramjában debütál Csáki László régóta várt animációs filmje, a Kék Pelikan. A Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült, egész estés mozifilm valós eseményeket dolgoz fel: sok humorral és korabeli zenékkel azt mutatja be, ahogyan a magyar fiatalok a rendszerváltás után hamisított vonatjegyekkel utaztak Nyugatra.
A Kék Pelikan története több mint tíz éve egy, a Jurányi Galéria egyik termének falára rajzolt képregénnyel indult. A személyes élményekből táplálkozó sztori később filmtervvé nőtte ki magát, amely a 2018-as Inkubátor Program gyártási támogatását is elnyerte. A film a közösség bevonásával fejlődött tovább. Csáki László író-rendező éveken át készített interjúkat olyanokkal, akiknek az életére sorsfordító hatást gyakoroltak azok a nemzetközi utazások, melyeket a kék Pelikan indigóval írt, hamisított vonatjegyekkel tettek. A film az ő történeteik szellemes, fanyar humort sem nélkülöző feldolgozása – méghozzá Magyarországon egyedülálló módon animációs dokumentumfilm formájában. A Kék Pelikan bár megszólaltat valós szereplőket is, többek között olyan színészek segítségével meséli el a történteket, mint Börcsök Olivér, Csoma Judit, Csőre Gábor, Olasz Renátó, Rujder Vivien, Thuróczy Szabolcs és Trokán Nóra.
A képzőművészi igényességgel készült alkotásban a késő nyolcvanas, kora kilencvenes évek szabadságmámora, a rendszerváltás idejének várakozással teli hangulata jelenik meg – igazi nosztalgiautazás, amelyen a felidézett tárgyak vagy olyan korabeli zenék segítségével vehetnek részt a nézők, mint az Induljon a banzáj! a Bonanza Banzai-tól, a Lidocain a Hiperkarmától vagy a Húsrágó hídverő a Kispál és a Borztól.
A film először a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be november 11-én. A Critics’ Picks a fesztivál legújabb szekciója, melybe erőteljes és művészileg kiemelkedő alkotásokat választott be a Nikolaj Nikitin kurátor vezette csapat. Tiina Lokk fesztiváligazgató megfogalmazása szerint olyan zseniális filmek kerültek így a programba, melyekre a gyorsan növekvő programkínálatban kiemelten szeretnék felhívni a nézők figyelmét.
„Örülök, hogy a fesztivál kurátorai számára is érthető ez a ránk, magyarokra nagyon jellemző »ügyeskedő, oldjuk meg okosba« történet, amelynek alapja a szabadság iránti vágy egyetemes érzése. Izgatottan várjuk, hogy a nemzetközi közönség hogyan fogadja, milyen visszajelzéseket kapunk, és egyáltalán milyen lesz együtt nézni velük a filmet nagyvásznon” – nyilatkozta a hír kapcsán a rendező.
„Külön öröm számunkra, hogy ők kerestek meg minket, mert hallottak a filmről, és érdekelte őket. Jó látni, hogy az országhatárokon túl is működik, és hasonló módon mozgatja meg a nézőket, ahogy a hazai közönséget is, akik történeteiből – és akik számára elsősorban készült a Kék Pelikan” – tette hozzá Felszeghy Ádám, a film producere.
A Kék Pelikan című egész estés animációs film írója és rendezője Csáki László, producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós. Az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, az Umbrella Entertainment Kft. produkciójában és Temple Réka koproducer jóvoltából a Cinemon Entertainment koprodukciójában készült.
A Kék Pelikan a JUNO11 Distribution forgalmazásában, jövő év elején érkezik a hazai mozikba. Hajdu Szabolcs Kálmán-nap címmel készült új filmjének szintén a Critics’ Picks versenyben lesz a világpremierje Tallinnban.
Nemzeti Filmintézet