Ki volt valójában a Tolnay Rozália néven született nógrádi lány, akinek később egy egész ország hevert a lábai előtt? Jómódú szülei nem színésznőnek szánták, az bizonyos. Ám a család az elszegényedés miatt Debrecenbe költözött, Rozáliát pedig érettségi után egy rokon, Bókay János író a fővárosba vitte, hadd lásson a lány egy egészen másfajta életet. A világ ekkor nyílt ki számára, a színházi élmények és a híres színészekkel való személyes találkozások egyre inkább a színpad felé terelték. Rövidke statisztaszerepeit követően szinte berobbant a szakmába a Meseautóban nyújtott alakításával, Tolnay Klárivá való átminősülése pedig örökre megpecsételte az életét: elszabadult benne egy olyan szenvedély, amit utolsó pillanatáig képtelen volt megtagadni.

Nem csoda, hogy ez a vidékről a fővárosba, az ismeretlenségből népszerűségbe csöppent lány kapaszkodót keresett. Kibe, mibe kapaszkodik a nő? Gyakran egy erősnek látott férfiba, s a házasságba. Bár Ráthonyi Ákos rendező csak öt évvel volt idősebb nála, Tolnay mégis valami menedéket nyújtó, biztos pontot látott benne, csakhogy mindez kevésnek bizonyult a jó kapcsolathoz. Lányuk születése sem javított ezen, s végül a sors egy fájdalmas kihívással pecsételte meg a halódó házasságot: Klári második terhessége során hamarabb indult meg a szülés. A II. világháború külső poklában különbejáratú belső poklot kaptak: elveszítették gyermeküket.

Ráthonyi Ákos (Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum CC BY-NC-ND)

Azonban Klárit magánéleti tragédiája sem tudta visszatartani attól, hogy a német megszállás zavaros és veszélyes világában zsidó embereket bújtasson, ott segítve, ahol csak tud. És miközben mindenhonnan ömlött a vér és a könny, az öröm is elérkezett életébe Márai Sándor személyében. 1993-ban Tolnay a következőképpen mesélt évtizedekig elhallgatott románcukról: „(…) nem is szerelem volt ez részemről, hanem mint mikor a növendék a tanárjába azt hiszi, hogy szerelmes, mert olyan csodálatosnak tartja, vagy az egyetemi hallgató a professzorba. És őbenne valóban volt egy ilyen távolságtartás. Szívem szerint legszívesebben Márai úrnak szólítottam volna, mert az, hogy Sándor, sose jött ki a számon, és elképzelhetetlennek tartom azt is, hogy őt valaki Sanyizta. Lehetetlen. Ő Márai úr volt. Az úrnak nem az uralkodó minőségében, hanem a gentleman, az úriemberség… (…) Tőle tanultam tisztelni és ismerni Krúdyt, Thomas Mannt. Irodalmi pletykákat mesélt nekem. (…) Én azt hittem, hogy részéről is ez egy tanítóbácsis vonzódás, aztán kiderült, hogy ez tévedés volt. Bizony ő begurult ebbe a dologba.”

Tolnay az 1951-es Déryné játékfilm címszerepében (Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum CC BY-NC-ND)

És tényleg. Márai férfiúi és költői énjével egyaránt feje búbjáig alábukott ebben a szerelemben. „A kancsal sors magánnyal büntetett meg / Lúdbőrzöm. Miért? Azt hiszem, szeretlek.” Pedig az író egy nagyszerű asszony mellől járt a tilosba. Felesége, Lola kitartó rajongása és alkalmazkodása miatt 62 évig tartó házasságuk mindvégig harmonikus volt. Utólag már maga Márai is ezt jegyezte fel naplójába tévelygéseiről: „Az ember kétszer szeret bele egy nőbe: először, amikor megismeri, és aztán másodszor huszonöt évvel később, az ezüstlakodalmat követő időben. Ami közbül van, legtöbbször zavarosság, érzelmi szempontból nincs jelentősége.”

Akkoriban azonban, mikor imádott Klárijával bujkált, még nem így érezte, s viszonyuknak köszönhetően Tolnay beszámolóiból nemcsak egy egészen új kép bontakozik ki Márairól, de a fent említett úriemberségére is példát kaphatunk: „Az egyik randevúnkon, az Országház Kávéháznál, esős, lucskos, rémes ítéletidő volt, és én ott ácsorogtam, és a kezemben volt egy titkos kézirata. Annyiban titkos, hogy az volt a címe: »Felszabadulás«. Nem szerette volna, ha az bárkinek a kezébe kerül akkor, mert egy kicsit a fejével is játszott. És engem megtisztelt azzal, hogy odaadta nekem elolvasni és kérte, hogy a legközelebbi randevúra hozzam vissza. Én álltam ott az Országház Kávéház előtt, (…) jött egy jeges szélvihar, és egyszerre csak kifújta a kezemből a kéziratot, amely nem volt tokban, és az Országház téren repült szét a Felszabadulás című novella. És én azt hittem, hogy ott most meghalok. Meghalok. Részben azért, mert megtalálják, főbelövik, részben azért, mert őelőtte szégyellem magam, nem merek a szemébe nézni. (…) Elkezdtem ordítani torkom szakadtából, hogy mindenki lépjen rá. És kis orosz katonák szaladgáltak és összeszedték a sárból, koszból a lapokat, és meglett minden oldal, csak tele csizmataposással, sárral. Jaj, de rettenetes volt. Aztán megjött ő. Titkolgattam egy darabig, aztán elkezdtem sírni. Kérdezte, mi baj van, rosszul van? Mondtam, nem, ez és ez történt. Azt mondja, nem baj, nem volt egy jó novella.”

1992-ben a Várszínház színpadán Thornton Wilder: A mi kis városunk Mrs. Gibbs-jét alakította (Nemzeti Színház CC BY-NC-ND)

Az élet aztán elsodorta Tolnayt e nagyszerű író-költő mellől, hogy a kapaszkodás és a rajongás érzése után végre azt is megismerhesse, milyen a valódi szerelem. A 11 évvel fiatalabb Darvas Ivánnal 10 évig kísérték egymást az élet és a szakma rögös útjain. Miután házasságuk tönkrement, a színésznő örökre lezárta élete romantikus szakaszát, s minden figyelmét karrierjének szentelte. Halála előtt különös módon épp egy apáca karakterének megformálására készült Szabó Magda Régimódi történetében, ám színpadra már nem léphetett vele: 1998 októberének 27. napja örökre pontot tett földi pályafutására. Emlékét azonban nemcsak régi filmkockák, hanem egy nagyszerű költő, Márai Sándor versei is őrzik. „Hol élsz, hol alszol, jaj, ki őrzi álmod? / Érted-e ezt az őrült, vad világot? / A tengeren, éjen, falvakon át / Hívlak! Hallod? Aludj. Jó éjszakát.”

Címlapkép: Mozi újság 1943/20. szám, címlapon Tolnay Klári, a “Szerencsés flótás” című Jupiter-filmbohózat női főszereplője (Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum CC BY-NC-ND)

Kecskés Nikoletta
Forrás: forumhungaricum.hu