A fasizmus árnyéka már korábban is baljósan vetült házasságára, ám Jávor Pál nem olyan ember volt, akit bármilyen veszély vagy nehézség eltántoríthatott élete párjától. A szerepei okán nőfalónak hitt színész rendíthetetlen hűséggel tette le a voksát az elvált és kétgyermekes anya, Landesmann Olga mellett. 1934-ben álltak oltár elé, s szerelmüket a békés egyetértés és harmónia jellemezte, amelyet csak a külvilág támadásai tettek próbára. Persze Jávor a mulatozásról csendes házasélete mellett sem mondott le. Gyakran láthatták, amint egyedül üldögél a kocsmaasztalnál valamilyen jóféle alkohol társaságában, és a hegedűsök csak neki húzzák a nótát. Másfajta kicsapongásra azonban nem lehetett rávenni, Olga pedig maximálisan értékelte ezt. „Boldogan és szépen éltünk. Tulajdonképpen Pali nem volt bohém ember” – hangzott el az asszony egyik visszaemlékezésében.

Fénykép A 111-es című, 1938-as filmből. Bal szélen Jávor Pál, mellette Csortos Gyula és Törzs Jenő. (Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum CC BY-NC-ND)

A nyilasok hatalomra kerülése aztán hosszú időre feldúlta nyugalmukat. Amikor néhány hónapos vidéki bujkálás után visszautaztak a fővárosba, a színészt elfogták, és három napon át kegyetlen kínzásoknak vetették alá, ő azonban ennek ellenére is megtagadta, hogy elváljon a feleségétől. Ezt követően a sopronkőhidai fegyházba, később pedig egy német koncentrációs táborba szállították – végül az amerikai felszabadítóknak köszönhetően menekült meg. A bujkáló Olga többször is elsiratta férjét a hamis hírek hallatára, s a beszámolók szerint egyszerűen elájult az örömtől, amikor újra találkozhattak.

Bár az életüket fenyegető közvetlen veszély elmúlt, a házaspár nem találta helyét a háború utáni Magyarországon. Utolsó interjújában, amely 1959. július 23-án, egy kórházban készült, Jávor Pál – immár itthonról – a következőkkel indokolta Amerikába költözésüket: „Sokan feltették azt a kérdést, hogy miért mentem ki Amerikába, amikor itt mindent megkaptam, amire színész vágyhat: szeretetet, elismerést és mindent. Hát erre szeretnék válaszolni két rövid sorral. Amerika messze van, és én nem tudtam, hogy a menedzsereim a szó nemes értelmében vett gengszterek voltak, akik azt ígérték nekem, hogy 1944-ben az erősen hiányt szenvedő magyar gyerekek részére 100.000 dollárt fognak előadásaink alatt összegyűjteni. Ezen ma már csak nevetni lehetne, ha nem kellene sírni rajta. Jómagam is áldozatuk lettem, mert csak per útján érvényesíthettem követelésemet.” Bár a kint élő magyar színészekkel társulatot alapított, és fellépéseikkel a magyarlakta területeken hatalmas sikereket arattak, a házaspárt végül hazahúzta a szíve.

Jávor még játszhatott a Jókai és a Petőfi Színházban, halálos betegségének hírére pedig a Nemzeti Színházban való fellépését is újra engedélyezték, csakhogy erre már nem maradt ideje. 1958-ban hiába operáltak ki egy daganatot a gyomrából, a rákos betegség kiújult, és egyre inkább felemésztette erejét. Ezüstlakodalmukat már a kórházban ünnepelték Olgával. A haldokló színésznek – mintegy szimbolikus, életörömet búcsúztató mozzanatként – egy véletlennek köszönhetően még arra is lehetősége adódott, hogy utoljára elhúzassa nótáit egy cigányzenekarral a kórház kertjében.

Eltemették Jávor Pált – Népszabadság, 1958.08.19. (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény PDM)

Miután 1959. augusztus 14-én távozott az élők sorából, tízezrek kísérték a Farkasréti temetőbe. Koporsója mellett számtalan prímás szolgáltatta a zenét, végrendeletében azonban ennél sokkal kevésbé világi gondolatokat hagyott hátra: „Nagyon kérem, halálom után a szószékről hirdessék művésztársaimnak, volt kedves közönségemnek, és minden magyar testvéremnek, hogy egyedül Krisztust követve érdemes élni! Ez az egyedüli igaz érték itt, ami odaát az örökkévalóságban, Isten színe előtt is megmarad. Mert van örökkévalóság! Van örök élet! Van lélek!”

Címlapkép: Mozi újság 1943/44. szám (Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum CC BY-NC-ND)

Kecskés Nikoletta
Forrás: forumhungaricum.hu