De milyen volt vajon a férfi, aki egy életen át rendületlen rajongással írt távolról csodált szerelméről? A firenzei jegyző apától származó Francesco egy száműzött családba született 1304. július 20-án, Arezzóban. Többszöri költözés után a család végül Avignon közelében telepedett le, így a fiú franciául beszélt a hétköznapokban, jogi tanulmányainak köszönhetően ugyanakkor a latin nyelv kiváló mestere lett. Mivel korai éveitől kezdve szenvedélyesen érdeklődött a művészetek iránt, a szülei felé táplált megfelelési vágy sem tarthatta távol a költészettől. Bár erkölcsi és filozófiai eszméit népszerű leveleiben latinul vetette papírra, Laura iránt támadt szenvedélyének rímbe foglalt sorait ékes olasz nyelven fogalmazta meg, szonettjeivel egy teljesen új műfajt teremtve.

Vonásai metszeten (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár PDM)

Miután apja, Ser Petracco 1326-ban meghalt, Francesco Avignonban egyre inkább elmélyült filozófiai tanulmányaiban, és a platóni idealizmus eltökélt képviselője lett. Mivel azonban öröksége végesnek bizonyult, idővel a papi hivatásban látta a kiutat. Giovanni Colonna bíboros szolgálatában házi káplánnak állt, majd számtalan országban megfordult, tapasztalatainak gyarapodása pedig még inkább a felvilágosult gondolkodás és a humanizmus felé terelte. Sem utazásai, sem egyéb irodalmi munkássága mellett nem feledte azonban Laura iránt érzett plátói szerelmét, miközben azért szeretőkkel is vigasztalódott.

Egy 1907-es tanulmány (Magyar Ferences Könyvtár CC BY)

„Havas fejével indul az atyóka
a drága helyről, éltét hol leélte,
és a kicsiny család, reszketve érte,
sokáig néz az eltávolodóra.
ő meg vén csontjait vonszolja Róma felé,
az élet alkonyához érve,
s bizony csupán a jószándék vezére,
mert kortól s úttól tört egész valója;
s eléri vágya városát egy este,
hogy lássa annak, kit majdan szeretne
látni az égben, földi arcvonását.
Szép Hölgyem, én is így járok, keresve
téged másokban : vajjon hogy lehetne
meglelni vágyott képed talmi mását.”

Eme „keresgélésnek” köszönhetően Petrarcának végül egy fia, majd egy lánya született. Ám a gyermekek anyjával nem vállalt közös életet, Laura iránt érzett rajongását pedig még a halál sem tudta eltörölni. A 11 gyermeknek életet adó férjes asszony – akit egyébként a később kegyetlenségeiről ismertté vált de Sade márki felmenőjeként jegyeznek – 1348-ban pestis áldozata lett, így a Daloskönyv második része már a fájdalommal teli visszaemlékezéseknek ad helyet.

Azok a szerelmes szonettek (Katona József Gimnázium Kecskemét PDM)

Bár Petrarca nevéről a többség szerelmi költészetére asszociál, életművéből, amelynek hangsúlyos darabja a 24 kötetes Leveleskönyv, egy rendkívül sokoldalú ember képe bontakozik ki. Könyvtárából fennmaradt kódexeiben számtalan kézzel írt jegyzetet hagyott maga után, amelyekből kiderül például, milyen tudatosan gazdálkodott, és mennyire elmélyült a kertészet és a földművelés tudományában. Hogy kiválóan játszott lanton, a horgászat szerelmesei közé tartozott, mindeközben szüntelenül foglalkoztatták a társadalmi, erkölcsi és filozófiai kérdések. Ahogy Enrico Fenzi írta, „Petrarca volt az első modern értelmiségi, abban az értelemben, hogy először ő határozta meg magát ekképp, élvezve a szerep nyújtotta függetlenséget, felmérve saját értékét”. 1374-ben bekövetkező halála előtt már költőfejedelemmé koszorúzva, lánya és unokája társaságában Arquàban töltötte napjait, utolsóként pedig az Örökkévalóság diadalmenete című írásával gazdagította az utókort.

Címlapkép: Arcmása (Wikipédia)

Kecskés Nikoletta
Forrás: forumhungaricum.hu