Az asszony ingatag – Zenés utazás operától operettig

A Győri Nemzeti Színház premierje – Bári Edit írása

az-asszony-ingatag-gyori-szinhaz

2023. január 6-tól szerepel műsoron a Győri Nemzeti Színház új bemutatója Az asszony ingatag címmel – joggal állítható, hogy Zakariás Zalán rendezésében egy szokatlan, formabontó produkciót láthatnak a nézők.

Nem beszélhetünk ugyanis hagyományos értelemben vett színházi darabról, de egyszerű gálaműsorról sem. Paradox módon egyszerre kevesebb és több is, mint amit megszoktunk egy színházi társulattól, és ahogy az alcím találóan kifejezi, igazi zenei utazás a komolyzenétől a kissé könnyedebb műfajig, miközben betekintést nyerhetünk abba, a zeneszerzők és mesterművek milyen hatást gyakoroltak egymásra. A koncertszerű élmény fokozásához a helyszín is hozzájárul, ugyanis az előadás nem a színház épületében, hanem a Richter Teremben látható.

Zenei utazásunk során elindulunk a bel canto korszakától, ami a vokális előadóművészet erőteljes tradíciója, mindenek fölé helyezi a tökéletes dallamformálást, valamint érintjük a verista operákat, amely viszont a bel cantoval ellentétben a dramatizmust, a nyers ösztönök kitörését fejezi ki. Az előadás során hallható Rossini Újévi köszöntője, Verdi Rigoletto című művének csodás áriái, és eljutunk a legnagyobb magyar opera komponistához, Erkel Ferenchez, akinek Hunyadi László és Bánk bán című szerzeményéből csendülnek fel jól ismert dallamok.

Barangolásunk során aztán átevezünk a kissé könnyedebb műfajra, és a magyar nagyoperettek gyöngyszemei között folytatjuk utunkat: Lehár Ferenc, Kacsóh Pongrác és Kálmán Imre legismertebb dallamait hallhatjuk. Akármelyik műfajt vagy korszakot nézzük, zseniális zeneszerzők örökzöld melódiáit nyújtják át nekünk az előadók: Benedekffy Katalin, Bognár Szabolcs, Horváth István, László Boldizsár, Molnár Levente, Rácz Rita, Bakos-Kiss Gábor, Fejszés Attila, Lázin Beatrix, Mózes Anita, Nagy Balázs, Pörneczi Attila.

Az est „ingatag” háziasszonya Agócs Judit, aki kacér könnyedséggel kalauzolja a nézőket dallamról dallamra. A vendégművészek és a győri társulat tagjai (az előadás több szereposztásban látható) magas színvonalú éneklést és játékot prezentálnak. A nézőtér felől, oldalról és hátulról érkező táncosok, énekesek, valamint a színpadon helyet foglaló zenekar szinte bevonja a közönséget a produkcióba. Látványos és nagyon élvezetes előadás. Látható és hallható például a Hunyadi Lászlóból a Palotás, vagy igazi különlegesség az eredetileg tenorra íródott Hazám, hazám című ária a Bánk bánból, amelyet Molnár Levente csodálatos baritonon tolmácsol.

Az előadás végén pedig stílszerűen felcsendül Kálmán Imre A Montmartre-i ibolya című operettjéből a Művész Hímnusz:

Művész, ha gyötör a szegénység,
ha elhagy a reménység,
ne add el a lelkedet!
Ha látod, a tehetség semmit sem ér,
csak harcolj szüntelen a jobb holnapért.

Varázslatos muzsikák, csodás énekesek, látvány és tánc – kell-e ennél több ahhoz, hogy a néző a katarzis érzésével távozzon? Még akkor is, ha „Az asszony ingatag”...

Bári Edit
Fotók: O. Jakócs Péter

2023.01.10