Természetesen fel lehet lapozni, bele lehet olvasni a korábbi művekbe, de kérdés, hogy fel tudjuk-e idézni a hangulatukat, bele tudjuk-e élni magunkat, hogy felvehessük a történet fonalát, megérthessük a miérteket, kapcsolódni tudjunk a cselekményhez, a szereplőkhöz. És legfőképp: aggódunk, hogy hozza-e a következő kötet az előzőek színvonalát.

A Körvonal-trilógia első kötete, a Körvonal 2021 tavaszán jelent meg magyarul, a második, a Tranzit ugyanazon év nyarának végén, a Babérok pedig 2022-es termés, tehát eltelt jó pár hónap az olvasások között, és Rachel Cusk nem okozott csalódást, a színvonal fikarcnyit sem silányult a végére. Aki olvasta a korábbi recenziókat és/vagy a könyveket, emlékezhet még Faye-re, akiről alig tudunk meg valamit az első kötetben, viszont amit biztosan tudunk, hogy kitűnő hallgatóság, teljesen idegen emberek nyílnak meg előtte, mesélnek neki az életükről, avatják bele a magánéletük részleteibe, ő pedig többnyire passzívan figyel, nem kommentál, nem ítélkezik, nem avatkozik közbe. Ez a fonal tovább gomolyodik a Tranzitban, bár itt már azért több minden kiderül róla, bepillantást enged a magánélete bizonyos aspektusaiba, sőt a végén kimondottan izgalmassá fokozódik a története, miközben ugyancsak a legkülönfélébb emberek történeteit hallgatjuk rajta keresztül.

A második kötet érdekfeszítő vége miatt eléggé vártam a Babérokat, de sajnos nem folytatja a megkezdett, felcsillantott szálat, hanem elutazik egy irodalmi fesztiválra, egy számunkra ismeretlen helyre, és ismét csak mások történeteit olvassuk és figyeljük, nem pedig Faye életét. Amiben különbözik ez a kötet a többitől, az az, hogy ezúttal Faye nem csupán hallgatóság, nem csak passzív megfigyelő, hanem folyamatosan kérdez, rákérdez, visszakérdez, és akár a véleményét is kifejti a beszélgetőpartnerének. Ez óriási különbség, hiszen a kérdésein keresztül betekintést nyerhetünk az ő gondolkodásmódjába, ezáltal kicsit jobban megismerhetjük, amitől gazdagabb és kerekebb lesz az egész történet. A záró kötetben a fókuszpont a szabadságon van. A beszélgetőtársak témái a válás, a szülőség, a középkorú emberek dilemmái, miközben a fesztivál környezetét is megismerjük, és bár gyakran inkább lehangoló ez a környezet, akárcsak némelyik beszélgetőpartner maga vagy a története, Faye vibrál, sugárzik, valahogy árad belőle a saját magával rendben lévő, magában megérkezett nő vitalitása.

Amikor egy sorozat végére érünk, önkéntelenül vagy szándékosan kiválasztjuk, hogy melyik rész tetszett a legjobban, összehasonlítjuk a stílus színvonalát, a cselekmény ritmusát, hogy mennyire kötötte le a figyelmünket, és milyen érzelmeket váltott ki belőlünk. Nekem a második kötet maradt a kedvencem. Hiába tűnik intellektuálisan jobban kiforrottnak, témájában bizonyos szinten komolyabbnak a Babérok, érzelmileg jobban megfogott a Tranzit. Mindazonáltal érdemes elutazni Faye-jel ebbe az ismeretlen tengerparti városba, megismerkedni a meghívott írókkal, újságírókkal és a szervezőkkel, akik az útjába akadnak, mellészegődnek, vagy például a repülőúton mellette ülő hosszú lábú férfival, aki, akárcsak az első kötetben szereplő alacsonyabb figura, megosztja vele élete intim részleteit, rávezetve az olvasót, hogy senki élete nem tökéletes, mindenkinek megvan a saját keresztje, és a csalóka látszatnak nem érdemes hinni.

Faye története lezárul az olvasók számára a Babérokkal, és bár felettébb furcsa végjelenetnek lehetünk tanúi, bőven ad elmélázni, értékelni és értelmezni valót.

Gálovits Rózsa
Forrás: olvasoterem.com