Az amerikai polgárháború „nyugati frontjának” egyik legfontosabb stratégiai pontja Chattanooga volt Tennessee-ben. Bár Chattanooga nem volt nagyváros – alig 2500-an lakták 1860-ban ‒, fontos közlekedési csomópontnak számított, amely összekötötte Tennessee-t Georgiával, vasútvonalak vezettek innen északnyugatra Nashville és északkeletre Knoxville felé, valamint délnek Atlantába, emellett a Tennessee folyó mentén feküdt, amely hajózható volt. Ráadásul a város ellenőrizte az Appalache-hegység átjáróit, és jelentős ipari kapacitással is rendelkezett. Birtoklása a déliek számára így kulcsfontosságú volt, mivel elvesztése reménytelenné tette volna helyzetüket Kelet-Tennessee-ben, és megnyitotta volna a kaput Georgia felé az északiak számára.

A nyugati hadszíntéren (azaz az Appalache-től a Mississippiig terjedő vidéken) az 1862-es Shiloh-i uniós győzelmet követően az északiak kezébe került a kezdeményezés, de túl sokra nem jutottak 1863 közepéig. Az uniós erők végül július 4-én elfoglalták Vicksburg kulcsfontosságú városát, ezzel a Mississippi mentén gyakorlatilag kettévágták a konföderációt, de nem voltak képesek Georgia felé előrejutni, és Tennessee birtoklása továbbra is kérdéses maradt. 1863 nyarán az unió csapatai előrenyomultak, és a konföderációs haderő kénytelen volt Chattanooga mögé hátrálni. Nyilvánvalóvá vált, hogy az északiak Gerogia fővárosa, Atlanta felé készülnek megindulni. Ez riadóztatta a délieket, és komoly erősítéseket küldtek az itteni hadseregükhöz. A konföderáció seregének vezetése a térségben 1862-ben Braxton Bragg tábornok kezébe került, aki rendkívül népszerűtlen volt (még alparancsnokai között is), és katonai tehetsége hagyott maga után kívánnivalót, de az elnök, Jefferson Davis nem tudott jobb alternatívát találni. A konföderáció Tennessee-i hadserege (Army of Tennessee) szeptemberre 62-65 ezer főre növekedett, míg az északi Cumberland hadsereg (Army of the Cumberland) William Rosecrans tábornok irányításával 60 ezer emberből állt. (Érdekesség, hogy az unió hadseregeit a környező folyókról, míg a konföderáció csoportosításait a működési területüket jelentő államról nevezték el rendszerint, így például az uniónak volt egy Army of the Tennessee nevű serege, míg a konföderációnak, mint láttuk egy Army of Tennessee-je!)

Bragg 1863. szeptember 18-20-án a Chickamauga folyócskánál vereséget mért – igen drága áron – Rosecransra, akit Chattanoogába szorított vissza, majd gyakorlatilag ostromzár alá vett. Hamarosan mindössze egyetlen vékonyka útvonal táplálta csak a Cumberland hadsereget, amely kétségbeejtő helyzetbe került. Azonban az unió tartalékai bőségesek voltak. Október folyamán nagy átcsoportosítások zajlottak le, és a hadműveletek irányítását is átadták Ulysses S. Grantnek, a vicksburgi siker letéteményesének. Október végére sikerült annyira visszaszorítani a Chattanooga körül álló délieket, hogy a Cumberland hadsereg ellátása biztosítva legyen, sőt fokozatosan erőfölénybe kerültek a déliekkel szemben. Ettől függetlenül a helyzetük még nem volt egyszerű. A Chattanooga körüli hegyeket kelet és dél felől Bragg birtokolta, s képesek voltak ezekről belőni lövegeikkel a város nagy részét és az északnyugatról bevezető útvonalat is. Délről a Lookout Mountain (Kilátó-hegy, avagy Őrhely-hegy), keletről a Missionary Ridge (Misszionárius-gerinc) nagyon jó kilátási és kilövési pontokat jelentettek a déli tüzéreknek.

A Misszionárius-gerinc Chattanooga felől nézve

Ezekről a pontokról Grantnek ki kellett vernie a konföderációs erőket, ha komolyan gondolta a Georgia szívébe történő behatolást. 1863. november 23-án megkezdődött az uniós hadsereg támadása. Megtehették. Bragg erői időközben 44 ezer főre apadtak le, míg Grant már 56 ezer katona felett parancsnokolt, és folyamatosan erősödött. Grant reálisan értékelte a háborút, földhöz ragadt realistaként úgy vélte, csak akkor ér véget, amikor a konföderáció erői teljesen elfogynak a harcok folytatására, s minden személyes humanizmusa mellett erre törekedett. November 24-én támadást indított a Lookout Mountain ellen, amely egészen kiváló pozíció volt Chattanoogától délre, meredek oldali nehezen támadhatóak, ellenben tökéletes kilátást (ahogy neve is mutatja) biztosítottak Bragg embereinek a városra. A 335 méter magas csúcsot a chancellorsville-i csatában főparancsnokként csúfos kudarcot valló Joseph Hooker, alias „Harcias Joe” tábornok alakulatai ostromolták meg sűrű ködben, amely az egyének párharcává alakította az összecsapást. A „harc a felhők felett” (Battle above the clouds) – ahogy bekerült a köztudatba – az unió sikerével zárult, s 24-25-én este a déliek feladták a hegyet. A csata amúgy sem a meglehetősen elszigetelt hegycsúcs, hanem a várostól keletre fekvő, 150 méter magas és hosszan elnyúló Misszionárius-gerinc megtartásán múlott. Amíg ez Bragg kezén volt, addig Chattanooga csapda maradt az unió számára. November 25-ére ezért ennek megtámadása lett az elsődleges célja Grantnek.

A konföderációs vonal jobb szárnyát Sherman tábornoknak, a bal szárnyát Hookernek kellett megrohamoznia hadtestével, míg középen Chickamagua hősének, Thomas tábornoknak kellett tartalékot képeznie. A két szárny támadása – amely reggel megkezdődött – azonban hamar elakadt, és a támadó feladatot eredetileg nem is kapó Thomas erőit szintén előre kellett rendelni a gerinc ellen. George Henry Thomas még a szeptemberi chickamaugai csatában tűnt ki, mikor megmentette Rosecrans seregét a teljes összeomlástól, és sikeresen megóvta a teljes bekerítéstől ellenállásával, melyért a „Chickamauga sziklája” becenévvel jutalmazták. Maga Thomas nem is tudta, miért nyomulnak emberei előre (Sherman rendelte oda a tartalékot, mikor látszott, hogy nem boldogul saját erőivel), sőt Grant meg is kérdezte, hogy ki utasította támadásra az embereit, amire Thomas csak egy „Ő nem, parancs nélkül indultak előre” mondattal válaszolt. Thomas csapatai harci lázban égtek, és nem pusztán előrenyomultak, hanem meg is rohamozták a gerincet, tisztjeik parancsai ellenére. A hadtest igazolni akarta korábbi hírnevét, és „Chickamauga! Chickamauga!” kiáltásokkal felrohantak a gerincre. A mintegy 25 ezer fős sereg támadását a déliek már nem tudták feltartóztatni, és az éjszaka folyamán feladták a gerincet, visszavonulva Georgia szíve felé.

Az összecsapás-sorozat Chattanooga körül november 23-25-én polgárháborús mércével nézve, a heves harcok ellenére mérsékelt veszteségekkel zárult. Az unió 753 halottat, 4722 sebesültet és 349 eltűntet veszített, míg a konföderáció oldalán 361 elesettet, 2160 sebesültet és 4146 eltűntet jelentettek. Utóbbi szám nagysága (zömmel dezertáltak, illetve fogságba estek) már igencsak elgondolkodtató lehetett a konföderáció jövőjére nézve. Az unió seregei és Atlanta között immár nem állt olyan hegység, amely komoly akadályt képezhetett volna az északiak előretörése előtt. Grant hamarosan a keleti hadszíntérre indult, hogy 1864 tavaszán végre összemérje erejét Lee tábornokkal a Vadonban. Az északiak vezetését így e térségben – a Misszionárius-gerincnél öntevékeny – Sherman tábornok kapta meg, s vele a feladatot, hogy törjön be mélyen Georgiába, és foglalja el Atlantát. Braxton Bragg a kudarc után felajánlotta lemondását, amelyet Jefferson Davies ezúttal el is fogadott. A Dél szíve felé megnyílt az út.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Keegan, John: Az amerikai polgárháború. Budapest: Akadémiai, 2012

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.