Jövő nyár, Larry és Hat hét

Magyar világpremierek színesítik a tallinni filmfesztivál programját

jovo-nyar-film

Nyilvánosságra hozták a szervezők, hogy az A kategóriás Tallinn Black Nights Filmfesztiválon lesz a világpremierje Kárpáti György Mór Jövő nyár és Bernáth Szilárd Larry című alkotásainak, továbbá meghívták Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című mozifilmjét is. Észak-Európa élvonalbeli szemléje november 17-én kezdődik, és immár 26. alkalommal vonultatja fel a kortárs film legizgalmasabb alkotásait az észt fővárosban.

Kárpáti György Mór rendező-forgatókönyvíró (Guerilla) második mozifilmje, a Jövő nyár egy gimnáziumi osztály drámatáborában játszódik és a gyászfeldolgozásról szól. Főszerepeiben Brezovszky Dániel György, Bukovszky Orsolya és Liber Ágoston látható. Főhőse, Milán, a 18 éves, nyughatatlan gimnazista nyári táborban vesz részt osztálytársaival. Szerelmi háromszög kezd el alakulni közte, Anna és Dani között. A három fiatal a társaságból kiválva a saját útját járja, de az események váratlan fordulatot vesznek. Egy év elteltével az osztály visszatér a kirándulás helyszínére, ekkor már Milán nélkül: a fiú időközben öngyilkos lett. Az emléke kitörölhetetlen nyomot hagyott bennük. Megpróbálják felidézni a történeteket, és keresik a választ arra, vajon elkerülhető lett volna-e a tragédia? Vajon az osztálytársak együtt fel tudják dolgozni a traumát?

Generációjának egyik kitűnő rendezője Kárpáti György Mór. Erdő című kisfilmje a Berlinalén szerepelt, a Provincia pedig Cannes-ban debütált. A Jövő nyár témája és az elkészítés módja is bepillantást enged a fiatalok gondolkodásába. A film producere Petrányi Viktória, operatőre Pálos Gergely, vágója Tokár Dániel, zeneszerzője Asher Goldschmidt. A film a Proton Cinema gyártásában, független produkcióként valósult meg. Kárpáti György Mór alkotását a hazai nézők január 12-től láthatják a Mozinet forgalmazásában.

larry-film

Bernáth Szilárd erőteljes bemutatkozó rendezése, a Larry fiatalokat megszólító, társadalmilag érzékeny film Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs döbbenetesen hiteles alakításával. A hazai mozikban december elsejétől, a Mozinet forgalmazásában látható alkotás a juhászként tengődő, 21 éves Ádám története, egy magának való vidéki fiú, aki szégyelli dadogását. Feszült, mégis meghitt hidegségben él egykor erőszakos, mára a vallásban menedéket lelt és megszelídült édesapjával. Ádám egészen addig nem találja a helyét, amíg rá nem ébred, hogy a rapzene segítségével – Larry néven – kifejezheti magát, és szembenézhet a tehetetlenségből fakadó frusztrációival. Explicit, dühtől fűtött szövegeire felfigyelnek a helyi fiatalok, majd a neten váratlan mértékű népszerűségre tesz szert. Egy országos tehetségkutató lehet számára a kitörési lehetőség, ám ehhez előbb a kezébe kell vennie a saját élete feletti irányítást.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Larry forgatókönyvét a rendező Bernáth Szilárd jegyzi, operatőre Hartung Dávid, zenéjét Sperling Andor szerezte, vágója Szabó Tomi. A FocusFox produkciójában készült alkotás producere Muhi András és Ferenczy Gábor.

hat-het-film

A november 11-én kezdődő tallinni filmfesztivál meghívta Szakonyi Noémi Veronika mozifilmjét, a nyílt örökbefogadás témáját feldolgozó Hat hét című, NFI támogatással készült alkotást is, melyet a nemzetközi közönség a varsói és szarajevói fesztiválokon már láthatott, és ősszel elnyerte a miskolci CineFest nagydíját. A Hat hét a Sparks gyártásában készült, producere Romwalter Judit.

A Tallinn Black Nights Filmfesztivál Észak-Európa egyik legjelentősebb fesztiváljává és legmozgalmasabb szakmai platformjává nőtte ki magát az elmúlt 25 évben, melyen két hét alatt mintegy 250 filmet és 300 rövidfilmet, animációt vetítenek. A 26. Tallinn Black Nights Filmfesztivál november 11-27. között kerül megrendezésre, a magyar filmek premierjére az alkotók jelenlétében kerül sor.

Fotók: Proton Cinema, FocusFox, Sparks
Nemzeti Filmintézet

2022.10.21