Az Omega együttes első koncertje

ZENE a napon: 1962. szeptember 23. – tmoni írása

omega-zenekar

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas rockzenekar, az Omega (1962-2021) – a legtöbb rendelkezésre álló forrás szerint – 1962-ben ezen a napon, szeptember 23-án adta első koncertjét (legalábbis ezen a néven) a Műegyetem Hess András téri kollégiumában (Várklub), ami állandó fellépő helyük lett.

Az együttes történetében az 1962 és 1967 közötti időintervallumot a beatkorszak amatőr éveinek nevezik, hiszen ekkor alakultak és kezdték keresni az útjukat. A legtöbb visszaemlékezés alapján úgy tűnik, hogy két középiskolai banda (Ciklon, Próféta) összeolvadásából jött létre az akkor még névtelen formáció, amelyhez később csatlakozott Kovacsics András (1941) egy harmadik gimnáziumból. Voltak kisebb fellépéseik, mégis a műegyetemi koncertet tekintik az elsőnek, mert ekkor szerepeltek először Omega néven.

omega-zenekar

Kóbor János 1966-ban

Benkő László (1943-2020) úgy emlékezett, hogy egy iskolai gondnok nevezte el őket, aki megelégelte, hogy név nélkül próbálnak sikereket elérni, s egy előre bejelentett fellépés előtt már Omegaként reklámozta őket, amin az ifjú zenészek igencsak meglepődtek. Kóbor János (1943-2021) viszont azt mondta egy interjúban, hogy a kollégiumi koncert rendezői találták ki a nevet, s ők csak a rendezvényt reklámozó plakátról tudták meg. Akkor még úgy gondolták, hogy ennél azért jobbat tudtak volna kitalálni, ha már feltétlenül szükséges, de aztán kiderült, hogy „nem is volt rossz”. Láng Péter szerint ő már előbb kitalálta ezt a nevet, csak Kóbor és Benkő még nem tudott róla. Tornóczky Ferenc és Kiss Zoltán azonban egyáltalán nem emlékeztek arra, hogy ezen a helyen Omega néven játszottak volna. Most már sosem tudjuk meg, melyik verzió áll legközelebb az igazsághoz, de az első igazi koncert (előtte csak szalagavatókon, iskolai bálokon szerepeltek) idejében és helyében mindenki egyetért. Így az együttes mindössze 2 hónappal és 12 nappal „fiatalabb”, mint a Rolling Stones, minden idők egyik legrégebben játszó zenekara. Ők ugyanis 1962. július 12-én léptek fel először a londoni Marquee Clubban.

omega-zenekar

Az Omega 1966-ban

Mivel magával az elnevezéssel kapcsolatban is több változat létezik, nem csoda, ha ugyanez igaz az eredeti felállásra is. Maga az együttes a Benkő László (ének, zongora, furulya), Kóbor János (ének, ritmusgitár), Kovacsics András (szólógitár), Künsztler Tamás (dob), Láng Péter (szaxofon), Varsányi István (basszusgitár) összetételű ős-Omegát fogadja el, de Kovacsics szerint Láng csak később csatlakozott, amit a szaxofonos cáfolt. Sőt, az ő és Bánkúti Győző emlékezete egy harmadik felállást őrzött meg: Bánkúti Győző (trombita), Benkő László, Tornóczky Ferenc (szólógitár), Kiss Zoltán (dob) és Láng Péter (szaxofon). Létezik még egy további zenekari összetétel is: Bánkúti Győző, Benkő László, Kóbor János, Tornóczky Ferenc, Künsztler Tamás, Láng Péter és Varsányi István (basszusgitár).

omega-zenekar

Az Omega 1968-ban

Bár mind a névadás, mind az ős-Omega összetétele némiképp a múlt homályába vész, az biztosan állítható, hogy az első koncert idején zenei repertoárjuk még főként az aktuális, angolszász slágerek előadásából állt. De az vitathatatlan, hogy az együttes az elmúlt évtizedek alatt lelkes fiatalok beatzenekarából az ország egyik legismertebb, itthon és külföldön is nagy sikereket elért zenekarává nőtte ki magát, mely – sajnálatos módon – 2021-ben, Kóbor János halálával véget ért.

tmoni

Forrás: Wikipédia, Mediatop, Rock-on, Rockerek, player, Beatkorszak.hu, OrientPress Hírügynökség, Cultura, Omega fansite, Győri Szalon

A képek a Fortepan gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői / tulajdonosai. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők / tulajdonosok megnevezésével itt találhatók: 1. kép: FORTEPAN / Urbán Tamás; 2. kép: FORTEPAN / Urbán Tamás; 3. kép: FORTEPAN / Schiffer Pál; 4. kép: FORTEPAN / Szalay Zoltán.

2022.09.23