Hamarosan megismerkedünk a patikussal, a csillagvölgyiekkel, és olvashatunk a település keletkezéséről. Nem hétköznapi helyszín átlagos lakosai, ugyanis a csillagvölgyi emberek csillagporból születtek, házaikat is a csillagok porából építették. A patikus az egyik legelső lakosuk. Ez az információ egy fontos kapaszkodó, amennyiben el akarjuk képzelni, mennyire idős lehet, de később is kulcsfontosságúnak fog bizonyulni. A leírás és az elbeszélés stílusa a könyv elejétől a végéig meseszerű: „A csillagvölgyi szél felkapta, majd végigrepítette a városon a hírt, hogy a patikus megnősült.” Ez könnyen olvashatóvá teszi a szöveget. Olyan, mintha egy hosszú mesét olvasnánk, amely magába szippantott. Az igényes nyelvezet, a jelzők sokasága és a részletes leírások lehetővé teszik, hogy elképzeljük ezt a mesebeli – és meseszép – helyet.

A patikus és Ramona, a kékhajú lány (későbbiekben a felesége) ismerkedése megnyugtatóan klasszikus. Leveleket váltva szeretnek egymásba, amint a levelek hangneme fokozatosan hivatalosról szerelmesre változik. Furcsa érzés olvasni kettejük levelezését. Annyira intim és bensőséges, hogy szinte betolakodónak érezzük magunkat. Viszont egyértelműen látjuk az irányt, amerre a beszélgetések tartanak, és szívből szurkolunk nekik. Fokozatosan válnak egyre fontosabbá egymásnak, levelezésük a hinta, amelyen a napok tovalengnek. A köztük elhangzó „Álmodj valami mélykéket” szállóige lett a családomban. És ha már a kéknél tartunk. Nem a kedvenc színem, de a csillagvölgyi történet után valahogy mégis nagyon tudatában vagyok, ha valami kéket látok. A könyv borítója szintén kék, és valahogy benne van az összes árnyalat, ami a szövegben is megjelenik: azúrkék, mélykék, végtelenkék, pihenőkék. Ez a sok kék jellegzetes hangulata a regénynek (bizony, ebben a kontextusban el kell fogadni, hogy a kék nem csupán egy szín, hanem egy hangulat is), valóságos motívum. Akárcsak Liza, mi sem tudjuk megragadni, szavakba önteni a Kékséget, de átérezzük teljes lényünkkel.

Természetesnek tűnik számunkra, hogy Ramona költözik a patikushoz esküvő után, és nem a patikus marad a füvészkertben. Ezáltal nem csupán Ramona, de a patikus élete is gyökeresen megváltozik. Mi, olvasók is megismerjük Csillagvölgy lakosait. Zénót, Lizát és szüleit, a csendesen irigy péket. Egy ismerősnek meséltem a regényről, és véletlenül mesehősöknek neveztem a szereplőket. Freudi elszólás volt, de talán mégsem olyan éles a különbség a kettő közt. A szereplőket nagyszerűen és precíz érzékenységgel alkotta meg a szerző, mindegyik fejlődőképes és a mindennapok egyszerű hőse. Többször is elhangzik, hogy Élünk s kész, Tesszük a dolgunkat. Talán ezért is annyira olvasható a szöveg, ennyire szerethetőek a karakterek, mert közvetve az az üzenet jut el hozzánk, hogy nem feltétlenül muszáj egetrengetően nagyot alkotni, néha elég, ha csak tesszük a dolgunkat. Ezt teszik a csillagvölgyiek is, élnek, és kész, teszik a dolgukat, mégis megmentik Csillagvölgyet a pusztulástól. Hogy sejtettük-e, hogy mekkora veszélyben van a patikus és vele együtt Csillagvölgy, az összes lakosával együtt? Talán igen, a füvészasszonnyal együtt nekünk is voltak aggályaink, hogy a szerelemért nagy árat kell fizetni, valamit valamiért be kell áldozni. Mire mindezt megértjük, már helyére került minden: a szereplők egymáshoz fűződő kapcsolata, a katlantánc, a Kékség és Csillagvölgy megmentése. A történet kerek: komplex, de nem komplikált, szerteágazó, de felesleges intrikák és mellékvágányok nélkül, és pont akkor ér véget, amikor véget kell érnie. Semmi nincs pluszban, semmi sem hiányzik, és azt hiszem, ez nagyon kevés regényről mondható el. Hogy szomorú a vége? Hát persze, de nem olyan szinten, hogy civakodni akarunk a szerzővel, hogy ezt meg minek kellett. Tényleg minden a helyén van.

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a regényt, azt mondanám, hogy szép. Mostanában mindenről csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni. Minden zseniális, fenomenális, fantasztikus. Mintha már elveszítettük volna a kapcsolatot az egyszerű szavakkal, mintha azok már nem lennének elég kifejezőek. Pedig A csillagvölgyi patikus felesége egyszerűen egy szép regény, a szó legteljesebb értelmében. Szép, ahogy a földre hullott csillagokból emberek és házak születtek. Szép, ahogyan megismerkedett a patikus a feleségével. És a kettejük szerelme? Szép, tiszta, feltételek nélküli. Szép, ahogyan minden a helyére kerül. Végül pedig egyik kedvenc idézetemet másolnám ki a könyvből: „Amióta a férfit ismeri, rájött, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor minden döntés jó döntés, amikor az igen legalább annyira indokolt, mint a nem.”

Imre Eszter Marosvásárhelyen született 1990-ben, jelenleg is ott él. Az ELTE Bölcsésztudományi Karán tanult irodalmat és filozófiát. A csillagvölgyi patikus felesége az első regénye. Ha egyebet is szeretnénk olvasni tőle, ajánlom a Luca-napi mesék című kötetét (Attraktor Kiadó, 2019), arra viszont külön szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezek felnőttek számára írt mesék, novellák, elbeszélések, történetek, semmiképpen nem gyerekeknek szánták őket. További esszéi olvashatóak a Látóban, rövidprózái pedig a Látó-blogon.

Farkas Kinga Kaszandra
Forrás: olvasoterem.com