Október elejéig forog a nagyszabású Semmelweis-film


semmelweis-film-01

Javában zajlik „az anyák megmentőjéről”, Semmelweis Ignácról szóló nagyszabású romantikus játékfilm forgatása. A Koltai Lajos rendezésében készülő, Semmelweis című alkotás jeleneteit október elejéig veszik fel Budapesten, többek között a BÁV egykori székházában, amely a bécsi központi klinika helyszínét adja.

A Semmelweis című film története az 1847-48-as eseményekre koncentrál, Semmelweis ekkor fedezi fel a gyermekágyi láz okát és ellenszerét. A történelem egyik legnagyobb jelentőségű orvostudományi felfedezéséről szóló film története Bécsben és Budapesten elevenedik meg, az október elejéig tartó forgatás fő helyszínei a BÁV-székház mellett a SOTE Anatómiai Intézete, a Szabó Ervin Könyvtár, a Bródy Sándor utca, a Szentkirályi utca és a csepeli Duna-part, de a keszthelyi kikötőben is rögzítenek jeleneteket.

semmelweis-film-02

Semmelweis életútja megmutatja nekünk, hogyha a szembejövő akadályok ellenére is kitartunk, és járjuk a saját utunkat, akkor sikerrel járunk” – magyarázta Koltai Lajos. „Nem könnyű az embernek megtalálni a saját útját, az apró örömökkel együtt ez rengeteg szenvedéssel is jár, de „jót csinálni” kizárólag gyötrelem árán lehet. Semmelweis kitartása, hite, szenvedélyes elkötelezettsége mindenki számára példát mutathat, még ha a múltban is játszódik, példája jövőképet adhat a nézőknek” – hangsúlyozta a rendező. Elárulta, hogy Nagy András operatőrrel együtt különleges látványvilágot dolgoztak ki: a szereplőket különös világ veszi körül, ami viszi tovább a történetet. „Két oldalról bejövő fény között dolgozunk, csak a reflexek érvényesülnek abból a fényből, ami bejön, így a falról vagy bárhonnan máshonnan visszaverődő fények veszik körül a szereplők arcát, ez az aura teremti meg a karaktereket.” A film főszereplőiről szólva kiemelte, hogy Vecsei H. Miklós hamar megtalálta a saját hangját, hitelesen alakítja a fiatal Semmelweist. Nagy Katica, aki a tudóst küzdelmes útján végigkísérő fiatal bécsi szülésznőt játssza, szintén jó választás volt.

semmelweis-film-03

Lajos Tamás producer szerint „az anyák megmentőjéről” készülő film a felfedezés történetét és az odáig vezető életutat jelentős fikciós elemekkel kiegészítve dolgozza fel. „A felfedezést történelmileg hitelesen mutatjuk be, de nem dokumentumfilmet készítünk. A teljesítményt, a kitartást, a munkát szeretnénk népszerűsíteni, és ezt példaként állítani a nézőknek.

semmelweis-film-04

Pater Sparrow látványtervező elmondta, hogy a történet nagy része 1847-ben játszódik Bécs központi klinikáján, amelyet a BÁV egykori épületében alakítottak ki. Itt kapott helyet egyebek mellett a magyar tudós irodája, a szülőszoba, az újszülött szoba, a kórboncterem és a nővérszálló is. Több berendezést újra kellett gyártani, például a szülőszéket, az orvosi szemléltető eszközöket, de saját kialakítású villanykörtét is készítettek, amely visszaadja a gázláng villódzását. A vizuális koncepció volt, hogy a viktoriánus korra emlékeztető, koszosabb kórházi közeget hozzanak létre, ehhez korabeli fotókat vettek alapul. Semmelweis korában az otthonszülés volt a szokás a módosabb családoknál, klinikára vagy kórházba a szegények mentek.

semmelweis-film-05

A Semmelweis című film Maruszki Balázs és Kormos Anett forgatókönyvéből készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával, és várhatóan 2023-ban kerül a mozikba.

MTI Fotók: Balogh Zoltán
Forrás: MTI

2022.09.15