Debütáló lemezről van szó, mely igencsak jó kezdetnek bizonyult, hiszen az egész világon nagy sikereket ért el: a Billboard listáján az első helyre jutott, a szakma (igaz, hogy főként utólag) nagyra értékelte, rocktörténeti jelentőségűnek minősítette, 38 millió példányt adtak el belőle, a Minden idők 100 legjobb bemutatkozó albuma c. listán a 4. helyen áll, és szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. 365.000 dollárba került, ami bemutatkozáshoz igencsak drága volt – de minden centjét megérte.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Az Appetite for Destruction dalai Los Angeles-i klubkoncerteken születtek, néhány olyan slágerrel együtt, melyek csak későbbi korongokon jelentek meg (pl. You Could Be Mine, Don’t Cry, November Rain). Az öt csapattag, azaz Axl Rose (1962), Slash (1965), Duff McKagan (1964), Izzy Stradlin (1962) és Steven Adler (1965) együttesen szerepelnek zeneszerzőként, de valójában több olyan szám is felkerült a tracklistára, melyet a zenészek az együttes előtti időből hoztak magukkal. Ilyen McKagan It’s So Easy-je, Stradlin Think About You-ja, Slash és Adler Rocket Queenje vagy Rose Anything Goes-a. Természetesen ezek mind át lettek dolgozva. A lemez két oldalát a zenekar nevéből adódóan G-nek (Guns) és R-nek (Roses) nevezték, az előbbin a gyorsabb számok kaptak helyet, melyek mind a kábítószerekkel és a nagyvárosi kemény élettel foglalkoznak, az utóbbin pedig a balladák, melyek a szerelemről, a szexről és a kapcsolatokról szólnak.

Axl összeverekedett David Bowie-val (1947-2016) az It’s So Easy klipjének forgatásán, melyben Rose első felesége, a Sweet Childot ihlető Erin Everly (1965) is szerepelt. Bowie Slash édesanyjával járt akkoriban, s jelen volt a felvételen. Flörtölni kezdett Erinnel, amit Axl nem nézett jó szemmel... A két énekes később kibékült egymással.

A Welcome to the Jungle a zenekar esszenciája, a világ legjobb albumnyitó dala, az Out Ta Get Me a GN’R anarchia nyilatkozata, az It’s So Easy beszámoló a banda formáló éveiről, a funkys Mr. Brownstone egy hírhedt Los Angeles-i kábítószer-kereskedőről szól, a Sweet Child o’ Mine, a Think About You, a My Michelle, a You’re Crazy és a Rocket Queen pedig a zenészekhez tartozó hölgyekről. A Nightrain témája egy bor, a Night Train Express, mely a Guns N’ Roses kedvenc itala volt az Appetite sikere előtt (kb. egy dollárba került, és elég magas volt az alkoholtartalma). Az album himnusza, Slash kedvence, a több mint 6 perces Paradise City érdekes kettősséget hordoz: itt hallhatóak a lemez legsúlyosabb gitártémái, a refrén viszont már-már légiessé varázsolja az összképet, és ezen még a bevadulós, szólóorgiába forduló zárás sem változtat. A You’re Crazy és a nyers, szexcentrikus Anything Goes a zenekar vadabb oldalát mutatták meg, a Rocket Queen pedig olyan epikus magasságokba emelkedik, ami megfelelő katartikus lezárást biztosít ennek az egyedülálló zenei anyagnak. A Welcome to the Jungle klipje miatt figyelt fel az együttesre a világ, de az igazi áttörést a roppant lágy és finom Sweet Child o’ Mine kislemez hozta meg.

Ez egy zseniális, tökéletes rock album, hangzásvilága annak ellenére is teljesen egyedi, hogy a hangszeres alapokon érezni lehet az Aerosmith (1970-) és a Led Zeppelin (1968-1980), Axl intonációs technikáján, sajátos énekstílusán pedig a Nazareth frontembere, Dan McCafferty (1946) hatását.

A Robert Williams (1943) festő által készített eredeti borítót brutális volta (egy pengefogú szörny ráugrik egy robotra, ami vélhetően megerőszakolta a kerítés tövében fekvő nőt) miatt a belső részbe száműzték, mert a kereskedők egy része nem volt hajlandó ilyen képpel forgalmazni a lemezt. Helyette a Billy White, Jr. által eredetileg tetoválásnak (Axl karjára) tervezett kelta kereszt öt koponyával (zenekar tagjai) került az album elejére, a hátoldalra pedig egy Robert John (1961) készítette fotó az együttesről.

Minden idők legkelendőbb debütáló albumának létrejöttében külsős zenészek nem játszottak szerepet, kizárólag a Guns N’ Roses tagjai zenélnek rajta: Axl Rose – ének, szintetizátorok, ütőhangszerek; Slash – gitár és akusztikus gitár; Duff McKagan – basszusgitár, háttérvokál; Izzy Stradlin – ritmusgitár, háttérvokál; Steven Adler – dob. 5 kislemez született a korongról, 2 még 1987-ben (It’s So Easy és Welcome to the Jungle), 2 pedig 1988-ban (Sweet Child o’ Mine, Paradise City és Nightrain).

Tracklist:
01. Welcome to the Jungle
02. It’s So Easy
03. Nightrain
04. Out ta Get Me
05. Mr. Brownstone
06. Paradise City
07. My Michelle
08. Think About You
09. Sweet Child o’ Mine
10. You're Crazy
11. Anything Goes
12. Rocket Queen

tmoni

Forrás: angol és magyar Wikipédia, Rockbook, Shock!, Louder, Pitchfork, Kerrang!, Culture Creature

A YouTube-ra feltöltött videók beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltők/tulajdonosok felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videók a következő linkeken találhatók a feltöltők megnevezéseivel: 1. videó; 2. videó; 3. videó; 4. videó.