Új Tandori-versciklus került elő az író hagyatékából


tandori-dezso

Új versciklus került elő a 2019-ben elhunyt Tandori Dezső író, költő, műfordító hagyatékából a közelmúltban. A Korántsem farsangi tőrmellékek című, eddig sosem látott, hat versből álló ciklus 2006-ban született, és különlegessége, hogy részben Mesterházy Balázs költőhöz írta.

Tóth Ákos, Tandori Dezső hagyatékának gondozója közleményben számolt be arról, hogy a versciklusról szóló tanulmánya az újonnan előkerült versekkel együtt a Jelenkor irodalmi folyóirat legújabb számában jelent meg.

Tandorira egyáltalán nem volt jellemző, hogy verses kritikát írjon bárkiről, főként nem kortárs szerzőről, sőt, egy 2004-es írásában megfogadta, hogy élő költőről többé nem ír kritikát – hangsúlyozta. Mesterházy Balázs azonban olyan nagy hatást gyakorolt rá a 2006-ban megjelent, Szélen balzsam című kötetével, hogy a ciklus egyik versében Tandori megköszönte pályatársának munkáját és bátorságát, miután elküldte neki a könyve egy példányát.

Tóth Ákos szerint a Szélen balzsam című kötet fő vonzerejét az Eminem-rajongó Tandori számára nemcsak a kötet egyik ciklusát adó Eminem-átiratok jelenthették, de a kötet formailag szokatlan verseiben „a vállalt és poétikailag indokolt, kimunkált érzelmesség” olyan formái voltak megtalálhatóak, amelyek felkeltették szimpátiáját és kiváltották elismerését.

A nyelv és az érzelmek viszonya kapcsán Tandori Szép Ernőt és Pilinszky Jánost említi a versciklus első versében, fiatal kollégáját, Mesterházy Balázst „imponáló költészettörténeti analógiák” sorában helyezve el, Pilinszky moll változataként, azaz szomorkásabb, drámaibb, de lágyabb hangvételű párjaként aposztrofálja – jegyezte meg a hagyaték gondozója.

A közlemény idézte Mesterházy Balázst, aki úgy vélte: „A költő a szavakból él, de vannak olyan helyzetek, amikor nem lehet mit mondani. Ilyen az, amikor előkerül egy ilyen nagy ívű hagyatékból származó verses kritika Tandori Dezsőtől.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítői. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található. A kép Csigó László fotóművész munkája, amely a Körkép című antológia 1984-es kiadásában jelent meg, a kép köteten belüli sorszáma: 26.

2022.07.13