A régizene szemlélet is!

Beszélgetés Bruckner Mátéval – SzaSzi interjúja

bruckner-mate06

Kuriózumnak számító régizenei énekegyüttes a hollandiai Cappella Pratensis, akik először lépnek fel Magyarországon, Győrben július 8-án. Tagjai között szerepel Bruckner Máté is, aki a győri bencés gimnázium kórusából jutott el Hollandiába, egyetemi tanulmányai során pedig a világhírű csapat soraiba. Diplomáját a hágai egyetem régizenei tanszékén szerezte, 2020 szeptembere óta pedig a gimnázium fiúkórusa, a Collegium Musicum Jaurinense vezetője. Beszélgetésünk során egy különleges világba engedett bepillantást. Tartsanak velünk!

Nagyon fiatalon egy nagy múltú régizenei együttes művészeti vezetője lettél 2020-ban. Hogyan kerültél az együttes élére?

2002-ben Kelemen Áron OSB atya élesztette újjá a fiúkórust, az ő utódja lettem, persze továbbra is együtt dolgozunk, de a próbákat már én tartom, én szervezek mindent, a felkészülést a szolgálatokra. Én is bencés diák voltam, 6 évig énekeltem itt. Áron atyával egyetemi éveim alatt is tartottuk a kapcsolatot. Olyan irányba mentem el, ami abszolút beleilleszthető lett ennek a kórusnak az életébe, így amikor végzős lettem, rábólintottam a hívásra.

bruckner-mate07

Próbál a fiúkórus

Honnan az érdeklődésed a régizene iránt? 

Ének-zene tagozatos iskolába jártam Tapolcán, de a gregorián szeretete bencés éveimből jön, a reneszánsz zenét, a polifóniát pedig az egyetemen szerettem meg. Az első reneszánsz projektemre az első év végén készültem, igazán akkor tetszett meg nagyon, így főleg ezzel kezdtem el foglalkozni.

Mesélj egy kicsit a Collégium Musicum Jaurinense működéséről!

Énekeseink a bencés gimnázium 7-12. évfolyam közötti fiú diákjai. Több mint egy énekegyüttes, hetente sok órát (két próba plusz a vasárnapi mise) töltünk együtt 4-6 éven át. Szorosan a liturgiához kapcsolódik a munkánk, a mi dolgunk a misén a szolgálat ellátása. Van néhány külső projektünk, koncertünk is, de ez nagyon speciális műfaj, így a koncertezés kevésbé jellemző. Ez azt is jelenti, hogy néha ki-kimozdulunk Győrből, az elmúlt tanév során énekeltünk Szent Mihály ünnepén Csornán és Sopronban, de jártunk Tapolcán is. A repertoárunk adott, évszázados hagyományt követünk, tehát ennek összeállításával nem kell foglalkoznunk. Ez a liturgia része, abban van a helye, értelme, ez is magyarázza, hogy ez nem koncertműfaj.

Mennyiben más a középkori énekek tanulása? Mi ezeknek az énekeknek a nehézsége?

Eredeti kottákból, illetve azok másolataiból éneklünk, tehát nincsenek átírva a mai modern zenei írásmódra. Amikor én elkezdtem a kórussal foglalkozni, a repertoár és annak megtanulása teljesen új volt a srácoknak. Az egész kulcsa és nehézsége abban áll, hogy úgy tanuljuk meg a darabokat, ahogy anno a középkorban. Akkor teljesen más volt a szolmizáció, más volt a kottakép, nem partitúra alapú, nem egymás alá, hanem külön-külön írták le a szólamokat, nem használtak ütemvonalakat. Végső soron nem olyan nagyon nehéz elsajátítani, csak szokatlan. Más kézségeket igényel a megtanulása, és más élményt is nyújt. Fontos, hogy közben sokat tanulunk a korról is, hogy mi hogyan volt eredetileg. Bármit, amit csinálunk, azt szeretnénk úgy csinálni, hogy minél többet megtudjunk róla. Ez volt a régizene mozgalom motivációja is, hogy térjünk vissza a forrásokhoz, minél jobban járjuk körbe, ragaszkodjunk az eredetihez. Én ezt a szemléletet tanultam az egyetemen.

2020-ban Hágában szereztél diplomát régizene szakon, speciálizációd a reneszánsz kora. Hogyan kerültél oda? Hogyan jött ez a lehetőség?

Egy alkalommal Hegyi Barnabás kontratenorral beszélgettem egy vacsorán, aki mesélt a hágai régizenei képzésről. Ez nagyon inspirálóan hatott. Édesapámmal kilátogattunk az egyetem nyílt napjára, és többé már nem volt kérdés, hogy megpróbálom. Ha nem így történik, valószínűleg itthon végzek egyházzenei szakot.

collegium-musicum01

Visszatérés a forrásokhoz: eredeti kották másolatai és hagyományos előadásmód

Ott találkoztál és lettél tagja a Cappella Pratensisnek. Hogyan kezdődött a közös munka?

Másodéven választható tantárgyként vettem fel a frankflamand polifónia nevű tantárgyat. A kurzus egyik tanára az együttes vezetője, Stratton Bull volt, akivel Leuvenben is találkoztunk a próbák kapcsán. 2018-ban felkértek, hogy egy alkalommal énekeljek velük. Végül a kapcsolat ennél tartósabb lett.

Most is tagja vagy az együttesnek. Hogyan lehet innen Győrből ennek megfelelni?

A Cappella tagjai szabadúszó énekesek. Általában nyolcan éneklünk egy koncerten, de ennél többen vagyunk az együttesben, ezért egy koordinátor segít abban, hogy mikor ki énekeljen, például ha nagyon besűrűsödik a koncertnaptár. Egyébként több külföldi van az együttesben, élnek Bécsben, Belgiumban, Franciaországban. A fellépések sem feltétlenül Hollandiában vannak. Mindenki a saját szólamát megtanulja, és néhány nappal a koncert előtt összepróbáljuk.

Győrben is találkozhatunk a világhírű együttessel július 8-án, a Szent Ignác Bencés Templomban. Először szerepelnek Magyarországon. Milyen apropóból érkeznek? Mit hallunk tőlük?

2021-ben volt Josquin Desprez frankoflamand zeneszerző, a reneszánsz legnagyobbja, a „zene fejedelme” halálának 500. évfordulója. A Cappella úgy szeretett volna tisztelegni az emléke előtt, hogy mindenhol, amerre ő járhatott, dolgozhatott, megszólaltatják zenéjét. Az együttes ehhez a programhoz a Sixtus-kápolnából származó zenei forrásokhoz nyúlt, amelynek kórusában maga Josquin Desprez is énekelt a XV. század végén. Központjában a Missa Ave maris stella áll, amely a reneszánsz zeneirodalom jegyeit kiválóan bemutató, ikonikus műalkotás. A covid miatt mostanra tolódott el ez a projekt. Az együttes Győrben és Tihanyban lép majd fel.

A Cappella Pratensis világhírű. Mitől különleges az együttes?

Ezt a régizene mozgalmon belül érdemes értelmezni, aminek az angol megfelelője a történelmileg informált előadási gyakorlat. A 80-as évek végén alakultak, ők voltak az elsők és talán a mai napig egyetlenek, akik reneszánsz repertoárt vettek fel. Különlegességük, profiljuk, hogy az eredeti kották másolatából énekelnek. A kor szokásának megfelelően körbeállják a kóruskönyvet, vagy szólamkönyvekből énekelnek. A tájékozódás mindenképpen megelőzi az előadást, az eredetiség megőrzéséhez mindig végeznek kutatásokat.

collegium-musicum2
A kottaolvasás nem olyan nehéz, csak szokatlan, és közben az adott korról, annak zenéjéről is sokat megtanulnak

Vannak a zenei pályán példaképeid? Miben példaértékűek a számodra?

Két tanáromat emelném ki, bencés gimnáziumi éveimből Kelemen Áron atyát, hágai egyetemi éveimből pedig Isaac Alonso de Molinát. Fantasztikus az, amilyen szenvedéllyel állnak hozzá a régizenéhez, nemcsak a zenei, hanem a kutatási részéhez is. Hágai tanáromtól a reneszánsz zene iránti rajongáson túl egy nagyon egészséges és profi hozzáállást is kaptam a zenével való munkálkodáshoz. Már az első órán, amikor tanított, úgy éreztem, hogy magával sodor az ő rendkívüli tudása. Képes másokat magával ragadni, távaltokat mutatni, és kitárni egy különleges világ kapuját. A külföldi tanulásban egyébként is óriási dolog, hogy az ember nemcsak egy másik világot lát, hanem más nézőpontokat is, más hozzáállást is tanul.

A Cappella Pratensis érkezését megelőzően is lesz egy különleges koncert, június 30-án, a bencés templomban, ahol egy másik csapattal énekelsz. Kik ők? Mit kell a programról tudni?

3 külföldi kollégámmal fogunk előadni egy rendkívül izgalmas, erősen magyar vonatkozású programot. Ők a La Academia de los Nocturnos együttes, vezetőjük hágai tanárom, Isaac Alonso de Molina. Történelem órán mindannyian tanultuk, hogy Corvin Mátyás rengeteget adott a művészetre, a híres feljegyzés szerint kápolnája felülmúlta a pápáét. Vajon milyen zene szólt udvarában? Olyan forrásokhoz nyúltunk, melyekből elég nagy valószínűséggel csendültek fel tételek a XV. század végi királyi udvarban – ezek Aragóniai Beatrixnak szánt ajándékok voltak házasságkötése alkalmából. A program középpontjában egy, az ismert középkori dal, a L'homme armé dallamainak sorára komponált miseordinárium áll, a gregorián tételeket a Collegium Musicum Jaurinense fiúkórus énekli. A koncert előtt a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium dísztermében a történelmi, zenei hátteret is megismerhetjük egy interaktív előadás keretein belül.

Milyen terveid, céljaid vannak a jövőre nézve?

Nem kergetek nagyra törő terveket, persze mindig van valami, amin dolgozom, amire koncentrálok. Fontos célom, hogy a Collegium Musicum működése folyamatos legyen, jó és inspiráló közösség legyen, hiszen valójában ez inkább vallási, mint zenei közösség. Óriási látni, mennyire mély vallásosság tapasztalható a srácok között. Sokan gondolják, hogy a kamaszokat nem érdekli a hit, nem érdekli Isten, de ha mutatsz nekik egy helyes irányt, az nagyon meg tudja őket fogni, ezt még nekem is megható látni.

SzaSzi

A Collegium Musicum Jaurenense honlapjáról származó fotókat engedéllyel közöljük.

2022.06.25