Az író, műfordító, szerkesztő Szávai Géza mértékadóan és mértéktartóan tartalmas életműve többtucatnyi kötetre rúg, köztük regényekkel, elbeszélésekkel, mesékkel, esszékkel, monográfiákkal és egyéb irodalmi alkotásokkal. Dr. Horváth Sándor Domonkos beszélgetőtárs, a győri könyvtár igazgatója pszichológiai megközelítések mentén indította bevezetőjét, a lélek és az elme gyermekkort, abból fakadóan pedig egész életünket meghatározó sajátosságai végigtekintésével. Mindezt nem véletlenül, hiszen a Déry Tibor-díjas szerző bemutatásra kerülő trilógiája ennek a (gyerek)korszaknak a meghatározó szakaszait bontja ki részletesen. De hogyan is alakult úgy, hogy – elsősorban szépíróként ismerve – a gyermekfejlődés felé fordult?

„A földön élő emberek közös nevezője, hogy mindannyian voltunk gyerekek, enélkül talán nem is értenénk meg egymást.” Szávai Géza ezelőtt 50 évvel, jegyzetszerűen kezdte gyűjteni a gondolatait a gyerekek világáról, amikor – lévén pedagógus feleségénél sokkal „szabadabb”, újságírói foglalkozást űzve – kislányát, Esztert napi szinten nagymértékben ő nevelte. „Nem biztos, hogy jó férjnek, jó társnak, de jó apának születtem” – vallotta meg a közönségnek, majd kiszélesítve a témát így folytatta: „Gyakorlatilag az apaság humanizálja az embert. … Az apaság olyan tehetség, amely mindenkinek a maga kincse.”

Szávai Géza vallja, hogy gyerekeink első 7 esztendeje az, ami csakis a mi örömünk, lehetőségünk, esélyünk, amikor csak a szülő, a nagyszülő által közvetítve, gyakorlatilag külső behatás nélkül fejlődik a gyerek. Az erdélyi magyar író, politikus, műfordító Domokos Géza nógatta, hogy írjon egy „szakmaiság nélküli” könyvet a gyerekekről, amely végül (a román politikai rezsim és helyzet miatt) „regényként” jelent meg 1996-ban Lánc, lánc, Eszterlánc címmel.

Ettől kezdve aztán újságírói foglalkozása mentén gyerekrovatokat indított, nekiállt a kicsiknek írni, és az évtizedek alatt saját családjában (immár nagyapaként) tovább gyűjtött gyakorlati tapasztalatait, valamint gyerekek tízezreivel történt találkozásait szerkesztette tartalmasan a Gyermekvilág három kötetébe, az életkori sajátosságok szerint téve kronológiai sorrendbe őket: az első rész, a Láss csodát! a rajzban gondolkodó gyermeket állítja a középpontba, a középső A hazugság forradalma címmel a kisgyermek kapcsolatát a mesével és a valósággal, míg a befejező kötet, a Ribizlikávé a gyermek nyelvét és világát. Szávai Géza így rendkívül élvezetesen tette közösségi élménnyé azt a témát, amely szerencsére teljességgel múlhatatlan. 

Szilvási Krisztián
Fotók: Óbert Klára