A Cafuné Duó könnyed, latinos pezsgésű brazil, venezuelai és argentin dalai Pataki Anna előadásában és Stummer Márton virtuóz gitárjátékával feledtették az esős időjárást.

A háromnapos rendezvénysorozat résztvevőit Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke köszöntötte. Márai Sándort idézte: „Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.” (Az olvasásról – részlet a Füves könyvből), majd hozzátette, „a könyv nem elavult műfaj, szükségünk van a történetekre, a könyvekben rejlő szabadságra, mert a könyvekben egész világok rejtőznek, általuk szembeszegülhetünk minden rosszal. Az olvasás kultúráját gyermekeinknek is adjuk át, ez az örökségünk, a megtartó erőnk.”

Az irodalmi alkotók, írók nevében Zalán Tibor, József Attila-díjas író, költő, drámaíró nyitotta meg a könyvhetet. Ünnepi gondolatait teljes egészében közöljük:

Egy tiszteletet parancsoló számmal illenék kezdenem, valahogy így: a 93. Ünnepi Könyvhetet nyitjuk meg. Nekem mégis egy másik szám jár az eszemben, ha erről töprengek, egy még ennél is nagyobb: 125. Ezt a számot olvasom ugyanis a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér megtisztelő fölkérő levele homlokán. És a hozzá tartozó, jelmondatnak is beillő üzenetet: 125 éve szívügyünk az olvasás. Ha belegondolunk, ez mintegy két emberöltőn át folytatódó hivatást, szolgálatot jelent. Ennek és az ehhez hasonló hitvallásoknak az ismeretében lehet föltennünk a kérdést, melyet a gondterhelt Vörösmarty Mihály fogalmazott meg 174 évvel ezelőtt, „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – Mert ezek tükrében tudjuk megfogalmazni az egyértelmű választ: ment. Hogyne ment volna! Hiszen a könyvekben van leírva – marad meg számunkra hitelesen, alkotó erővel elkészülten – a múltunk, ami nélkül értelmezhetetlenné válnék a jelenünk, így, természetesen, elképzelhetetlenné a jövőnk. Mondom ezt az elektronikusan mindent rögzíthetővé tett, pörgő világban; amikor a történések megtörténtük pillanatában hírré, egyenesen megosztható világhírré válnak; amikor a képi ábrázolás a megörökítés elsődleges eszközévé avanzsál. Mondom, állítom, és bizonyítanám is, ha időm – és a türelmük – megengedné, a digitális technikával mellettünk elszáguldó, követhetetlen és kiszámíthatatlan korunkban is nélkülözhetetlen a könyv. A könyv nem egyszerűen van – a könyvnek lennie kell! Még úgy is, vagy talán azért, hogy a könyv nem feltétlenül a művelt emberek privilégiuma többé, ha az olvasás nem a kifinomultak luxus-elfoglaltsága, hanem mindenki számára elérhető napi gyakorlat, rutin. Mcluhan Gutenberg galaxis-elméletének megjelenése óta divat a könyv haláláról értekezni. De a könyv valamiért nem akar a jóslatokra hallgatni, nem akar meghalni, az internet és mobiltelefonok és számítógépek és tévésorozatok uralmának idején sem. Nem akar – bár tudna – webes felületekre sem felköltözni. Mondják, akinek a halálhírét keltik, az sokáig él. Talán így vagyunk a könyvvel, a tudás és a verbális művészetek nyomtatott formájával is.

A logikának szinte ellentmondva, soha annyi könyv, soha annyi könyvkiadó, író, mint manapság. S az olvasók, kérdezhetik sokan aggodalmaskodva. Nos, olvasók is vannak, nem becsülhetően többen vagy kevesebben, mint régen. A megváltozott korok megváltozott viselkedési és szokásformákat kívánnak meg, de a papírnak akkor is tapinthatósága van, a könyvnek illata és kézbe vehető formája, az írott szónak a fantáziát olykor a digitális világ elé és fölé helyező szabadságjelenése. Ezt gyermekeink, unokáink is meg fogják érteni – ha a példánk nyomán indulnak el.

Amikor Supka Géza javaslatára 1929. május 12-én megtartották az első könyvhetet, még az lehetett a cél, hogy az olvasók egy helyen és egy időben ismerkedjenek meg az új könyvek kínálatával és alkotóival. Ma ki sem kell mozdulnunk a lakásunkból ahhoz, hogy teljes pontossággal értesüljünk valamennyi kiadó újdonságáról, eladásra felkínált összes könyvéről, a kiválasztott könyveket két kattintással megrendelhetjük, házhoz is szállítják nekünk. Mi mégis a könyves pavilonok között szorongunk és izzadunk-fázunk egy ilyen könyvünnepen, talán mert kézbe vehetjük a könyvet, belelapozhatunk, írójával találkozhatunk, beleírathatunk némely emléksorokat a frissen vásárolt példányokba. Fájó, hogy ma már nem degeszre tömött nejlonszatyrokkal hagyjuk el a könyves tereket, mint régen, mert a könyv ára luxusszintre szökött fel – de amit szeretnénk, hiszem, azt meg tudjuk venni. Minden rosszban lehet jó: megfontoltabban válogatunk. Javaslom, ne törődjünk hát, legalább ezekben a napokban ne, mennyire terheli meg a pénztárcánkat, családi kasszánkat a könyvekre kiadás. Az ünnep azért ünnep, mert ilyenkor kitárhatjuk a lelkünket és akaratunkat valamilyen tisztább létforma felé, amit megélni egyébként nincs mindig időnk, energiánk. Hagyjuk kényeztetni magunkat, kényeztessük egymást, olvasók, alkotók, könyvek és kiadók – merjünk együtt ünnepelni!

A programokról részletesebben a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér honlapján tájékozódhatnak.

SzaSzi
Fotók: Óbert Klára

Fotógaléria: A 93. Ünnepi Könyvhét megnyitója

Óbert Klára fotói

10 kép