A Rolling Stones Love You Live című dupla élő albuma immár 45 éve a rock műfajának egyik legütősebb megnyilvánulása. A korong nagyjából háromnegyedét arénákban és stadionokban vették fel a zenekar 1976-os turnéja során, illetve négy olyan dal is helyet kapott rajta, amelyeket 1977 márciusában, a kultikus, mindössze 300 férőhelyes torontói El Mocambo klubban rögzítettek, amikor a Stones egy meglepetés összeállítást játszott The Cockroaches (A csótányok) címmel. Ezen a szűk helyszínen a srácok nem tudtak olyan kellékek mögé „bújni”, mint például az 1975-ös koncertek óriási felfújható pénisze, így a zenére kellett koncentrálniuk, nem pedig a látványra. És a Love You Live-en hallható részletek alapján úgy tűnt, rendesen meg is ugrották a feladatot.

Mick Jagger új stílusú „morgását” szabadjára engedve a Chuck Berry, Muddy Waters, Bo Diddley és Willie Dixon dalok feldolgozásaival keményen tisztelegtek hőseik előtt, és a felvételek olyan zsigeri erővel hatottak, hogy az ember úgy érezte, mintha a klub első néhány sorában ülne. A Love You Live nagy részében hallható távoli tömegzúgás a metaforája volt annak, hogy a Stones mennyire eltávolodott az átlagos rockrajongóktól, nem is beszélve a hétköznapi hallgatóktól. Az El Mocambóban előadott dalok azonban olyan zenekarként mutatták be őket, akik újra személyesen akarnak kapcsolatba lépni a közönségükkel, éppen akkor, amikor a punk rock felütötte tüskés fejét.

Közel egy fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy a most megjelent Live at the El Mocambo trackjeiben végre a hivatalos, nem bootleg (saját készítésű, rajongói körökben terjedő) hanganyagon keresztül válhassunk részeseivé a legendának. Az egész albumon libabőröztetően vonul végig a már említett „mintha-ott-lettél-volna” atmoszféra, ahogyan az a „hősködés” és vadság is, amint a zenekar századszorra is elnyomja a Jumpin’ Jack Flash-t, vagy éppen a blues-zongorista Big Maceo Merriweather Worried Life Blues-ának feldolgozását. A viszonylag „intim” hangminőség lehetővé teszi, hogy különösen élvezhessük Charlie Watts dobolását, Keith Richards és Ron Wood gitárjátékát, valamint Billy Preston turnézongorista akkordjait, amelyek mindegyike sokkal jobban kiemelkedik ezeken a felvételeken, mint a korszak tipikus Stones élő lemezein.

A Love You Live-re felkerült négy El Mocambo-dal nem volt teljesen tiszta, ezért a zenekar akkor némileg „áthangosította” őket – a Live at the El Mocambo CD-jén mindegyiket visszaállították az eredeti állapotukba, miközben egy kis kétes történelmet is megcáfolnak. A Love You Live-en Jagger a zenekar szexuális orientációjára és libidójára célozgató beszólásokkal jellemezte a Rolling Stones-t, ezek a megjegyzések teljesen hiányoznak a Live at the El Mocambóról.

A lemez leglenyűgözőbb értéke amúgy az, hogy a hanganyag a Stones-t nem egy – még ha idézőjelesen is, de – öregedő zenekarként mutatja be, hanem egy ezer fokon működő, aktívan kreatív erővel dübörgő bandaként. Szerepelt ugyan a műsorukban néhány sláger a hatvanas évekből, de a hangsúly az utolsó néhány albumuk anyagára került. És persze vannak közöttük olyanok (pl. Hand of Fate, Crazy Mama, It’s Only Rock’n Roll), amelyeket alig vagy (szinte) sosem játszottak színpadon, a torontói klubban már-már kétségbeesésbe hajló akarattal vették elő őket – mindez újabb kuriózummal gazdagítja az albumot. Preston vezetésével még a Melody is terítékre kerül egy ritka előadásmódban, valamint a soul-os Worried About You, amely már évekkel azelőtt teljesen készen volt, hogy lemezre került volna.

Minden akkori felfordulás – különösen Richards heroinfüggősége – ellenére a Live at the El Mocambo összességében egy olyan együttest mutat be, amely egyértelműen a pillanatnak él, és keményen próbálja elkerülni, hogy a hetvenes évek (kihívásai) maguk alá temessék.

Szilvási Krisztián

Forrás: angol és magyar wikipédia, rollingstone.com, amazon.com