A megnyitón Pápai Emese művészettörténész így méltatta őt: „Munkássága rendkívüli emberi tulajdonságaiban gyökerezik. A művészet – és nem csak a képzőművészet, hanem az irodalom, a költészet, a zene – rajongó szeretete és tisztelete, emberszeretet, életigenlés, határtalan optimizmus és nyitottság jellemzi minden jóra és szépre érzékenyen rezonáló egyéniségét.” Képeit pedig így mutatta be: „Elmosódó, áttűnő, egymásba olvadó vagy éppen konkrétabb formát öltő, de mindig organikus formákra emlékeztető alakzatai jól felismerhetőek, jellgzetesek. A kedvenc kékek, harsány vörösek, sugárzó sárgák, bravúros lilák és meglepő zöldek szavakra nehezen lefordítható absztrakt világában az egyetemes harmónia uralkodik, rendje a lélek rendje, mértéke a humánum.”

Az absztrakt művészetet sokan nem értik, ezért aki így viszonyul, könnyen esik az előítéletek csapdájába. Mit gondol erről?

Az absztrakció erőfeszítést vár tőlünk. Elgondolkodtat, megdolgoztat az élményért, feladja a leckét. Én nem direkt, azonnali élményt nyújtok. Azt szeretném, hogy gondolkodjunk el. Mondhatjuk, hogy ez csak „fröcskölés” és „festékfolyatás”, de nem akármilyen! Ezt csak az tudhatja, aki ezt kipróbálta már. Rengeteg konkrétabb munkám, virágcsendéletem is van, de azt könnyebb megcsinálni, az jobban adja magát.

F. Csapó Irén Irány című képe

Laikusként az is felmerült bennem, hogy egy absztrakciónál vajon honnan tudja a művész, mikor elég már a festék, mikor van készen a mű?

Éppen úgy, mint a figurális képeknél, azt érzi, látja az ember. Volt olyan, hogy éjjel kiugrottam az ágyból, mert egy jó ötletem támadt, és nem akartam reggelig elfelejteni. Így született az Irány című képem, amelynél a vörös vonal adta meg az egész értelmét és befejezettségét. Az ilyen képek, a millió tónus, a technikák sokkal inkább érzésből jönnek, tényleg nagyon egyediek, hamisítani sem lehetne.

Éppen az említett alkotása az egyik kedvencem, bár én egészen más címet adnék neki. A címadást fontosnak tartja?

Egyáltalán nem tartom fontosnak, sőt éppen a szabadság a lényege. Engedem, hogy gondolatokat ébresszen a nézőben, de kicsit próbára is teszem, feladatot adok, hogy gondolkodjon el. Ez csak így működik igazán. Mivel mindenkiben más hangulatokat, érzéseket idéz, ezért nem is lehet neki igazán címet adni. Korábban főleg családi portrékat, tájképeket, csendéleteket festettem, tehát konkrét dolgokat. Az is tud nagyon hangulatteremtő lenni, de ez valahogy mégis több.

Erről akár lehet egy jó beszélgetést indítani, hogy kinek mi jut eszébe és miért… Ha valaki veszi a fáradságot, akkor meglepő módon a saját érzéseivel találkozhat, saját magára ismerhet…

Igen, ezért is izgalmas az absztrakt művészet. Talán öt éve kezdtem ebbe bele, bár korábban, kb. húsz évvel ezelőtt is kísérletezgettem, csak akkor azt mondták rá, hogy nem értik, inkább fessek valami konkrétat. Ezek a címek az én gondolkodásomból jönnek, egy kicsit azt is megmutatom, hogy nekem mit jelent, de természetesen lehet mást adni.

Szirmok – Kertem színekben – Univerzum kékben

A kiállítás címe Bartók világát idézi. Nem titok, hogy rajong a zenéért is, alkotás közben a kedvenceit hallgatja. Honnan ez a vonzódás?

Bartók Bélát nagyon szeretem, elvarázsolnak a vonósnégyesei, a zongoradarabjai és az egész művészete. A zenéjének az ízére már huszonévesen rájöttem, amikor egyszer nagymosásban voltam. A Bartók Rádió mindig szólt nálunk, de amikor a mosógép leállt, meghallottam az Allegro Barbarót. Nagyon megdöbbentem a hatásától és attól, hogy mennyire keveset is tudok én az egyik legnagyszerűbb zeneművészünkről. Azóta igyekszem mindent meghallgatni tőle, utánaolvasni. Kassák írta róla, amikor egy társaságban hallotta őt zongorázni: „Olyan vékony, mint a halszálka / olyan fehér, mint egy liliom / de ha leül a zongorához, Sárkánnyá változik át … (csörömpöl, sír és néha ugat / hogy) elsötétül az ég s a házak falai beomlanak.” (Részlet Kassák Lajos A mérleg serpenyője c. művéből, a szerk.). Rendkívül hatásos a zenéje.

A kiállításon életrajza fogadja a látogatókat, amelyben ezt olvashatjuk: „Chopin vagy Mantegna? Zongorát tanulni, avagy festeni?!” Hagyan dőlt el a kérdés?

Chopin, a zongora poétájának romantikus, lágy, lírai hangzása is igen mélyen megérintett, ugyanakkor feléledtek művészettanulmányaimból Andrea Mantegna, a reneszánsz kiemelkedő művészegyéniségének alkotásai, mint A halott Krisztus siratása c. képe, ami annyira hatott rám, hogy máig emlékszem, a művészettörténet könyv melyik oldalán látható. A békaperspektíva, amiből láttat, a test rendkívüli rövidülését eredményezi, és ez komolyan elgondolkodtatott, hogyan lehetséges ez. Hogy végül ebbe az irányba indultam, egy sorsdöntő grafika eredménye volt. Gimnazistaként nagy irodalmi hősöket akartam megrajzolni. Készítettem egy grafikát Irina Konsztantyinovna Szkobceváról. Őt az én korosztályom még ismerhette, Szergej Bondarcsuk felesége volt, ő alakította Desdemónát férje rendezésében az Othellóban. Ezt a rajzot látva mondták a rajztanáraim, hogy a főiskolára kellene mennem.

Kedvenc kékek: Fátyolfelhők – Univerzum kékben – Univerzum zöldben

Laboránsként dolgozott. A művészet mindvégig jelen volt, vagy hirtelen jött?

Mindig is jelen volt. Már általános iskolában festettem akvarelleket, azután a győri Zrínyi Ilona Gimnáziumban tanáraimnak, Martos Magda és Thúróczi Mária tanárnőknek óriási szerepük volt, bár aztán mégis polgári foglalkozást választottam. A szeszgyár laborjába mentem dolgozni, olyan területre, amihez fogalmam sem volt. Szerencsém volt, egyszerre felvettek, és ott megtanultam a szükséges egyenleteket, ami az iskolában nem ment. Akkor jöttem rá, hogy mindent meg lehet tanulni, ha komolyan vesszük. A művészi indíttatás mindig megvolt bennem. A laborban szinte másodpercenként születtek a szemem előtt a „műalkotások”. A Torula élesztővel végzett, három-négy óra hosszat tartó vizsgálatok során a sárgás anyag folyton-folyvást átalakult, s a színeknek olyan tónusai jöttek elő a kémiai reakciók során, amiről álmodni sem mertem. Ebben én óriási gyönyörűséget találtam, ami azért elég különc dolog.

A festészetben is ezt a kísérletező kedvet láthatjuk?

Az absztrakt festészetben is tudni kell, mit csinálunk, tudni kell az anyaggal, vagyis a festékkel bánni, hogy hogyan folyatom, milyen legyen az állaga, hova helyezem el. Sokszor teljesen eltérek az eredeti szándékomtól, mert az anyag is irányít. Aki nem próbálta, az nem is tudja, milyen erőfeszítést kíván egy ilyen kép. Irányzatoknak nem köteleztem el magamat, az általam megtalált stílust lírizmusnak neveztem el. A francia sajtó is lírainak, költőinek aposztrofálta képeimet. Franciaországban most is kinn van 14 képem, és Olaszországban is most lesz egy kiállításom. Külföldön éppen ezeket az absztrakt képeket keresik.

Vándor – Mephisto-keringő – Tangó

Hogyan jöttek a külföldi lehetőségek?

Van egy barátnőm, Bezerédj Melinda, a Bezerédj-család utolsó leszármazottja, neves grafikus, aki nagyon menedzsel engem. Ő biztatott, hogy küldjem el ide-oda a képeimet. Mindenhol örömmel fogadtak, itthon is, Győrben is. Néhány alkotásomat az adventi időszakban kivetítették 20 méter nagyságban a város három különböző helyén. Ez számomra is különleges élmény volt. Barátnőmnek, Melindának volt kapcsolata Dél-Koreában is, biztatott, hogy küldjek fotót. Azonnal reagáltak, így jutott el néhány képem egy hatalmas, modern múzeumba a Távol-Keleten. Büszke vagyok rá, hogy soha nem az ismeretség, hanem a munkáim alapján értékeltek. Valahogy mindig megtaláltak a lehetőségek, már kezdőként is. Egyszer elmentem Lakitelekre egy alkotótáborba. Végig festettem, mert ha valamit csinálok, akkor azt komolyan veszem. Zárásként kiállították a munkáinkat, amit prof. dr. Kerékgyártó István véleményezett. Amikor az enyémhez ért, nem szólt semmit. Gondoltam, na, most leírt magában, de kis szünet után azt mondta: Irén, ez a kép olyan, hogy ehhez sem hozzáadni, sem elvenni nem szabad. Ez már több mint huszonöt éve történt, mégis életre szóló biztatás volt. A képet felkérte Budapestre zsűriztetni, majd elküldték a kovásznai képtárba. Egy év múlva pedig több képet is kértek. Nagyon nagy dolog, hogy a szakma, a képzőművészeti lektorátus így támogatott. Sok éven keresztül vittem a képeimet, és ők továbbították.

Számos díjjal ismerték már el a munkáját. Van-e olyan, ami különösen kedves vagy fontos az Ön számára?

32 önálló kiállításom Európa számos országában, és még az „óperenciás tengeren is túl” arattak sikert. Műgyűjtőknél ugyancsak láthatók képeim. Számos szakmai elismerést kaptam, Aranygrafit díj, Aranypaletta díj, valamint Győrújbarát és Bezi Díszpolgára is vagyok. Ezek mind erőt adtak az alkotó munkám folytatásához.

Külön kiemelte a meghívóban, hogy SZOT-díjas. Miért tartja fontosnak éppen ezt kihangsúlyozni?

Direkt írtam ki. Ezt már szégyelleni szokták, cikis. Volt, hogy én is elhallgattam, mert a kiállítás szervezője nem tartotta „időszerűnek”, hogy megjelenjen, én meg ráhagytam, de megbántam, mert ez mégiscsak egy állomása volt az életemnek. Egy színpadra kerültem Pécsi Ildikóval, mert ő szólított fel, hogy átadja a díjat, amit a képzőművészeti kategóriában én egyedül kaptam meg. Ez nagyon nagy elismerés volt akkor, nagy nevek kapták meg a legkülönbözőbb művészeti ágakból, a legnagyobb nevek tapsoltak nekem. Nem kell az eredményeket szégyellni. Az ember legyen büszke arra, amit elér.

A művésznő Irány című képével

Miben talál inspirációt újra és újra?

Az én képeim az irodalomból, a zenéből, a természetből táplálkoznak. Például Liszt Ferencről csináltam egy szabadtéri szobrot. Festés közben hallgatom a csodálatos zenéjét, mint például a H-moll szonátát, amiben benne van az egész élete, örömei, bánatai, a sok kudarca. Liszt Mefiszto-keringője nagyon megihletett, ezt is megfestettem. Benne van az emberi jellem összes motivációja, a gyűlölet, a káröröm, a hitványság, ami az emberekre általában jellemző. Liszt fantasztikus személyiség, lánya Wagner felesége lett. Akarom ismerni őket, utánaolvasok mindennek. Amikor Zürichben vagyok, akkor pedig mindig elmegyek a Wagner múzeumba, Tribschenbe, ott már megismernek. Egy kis kutatómunkát végzek, mert nagyon érdekel a korszak, a társadalom, hogy milyen kapcsolatban voltak egymással a művészek. Győri vonatkozása is van a helynek, mert az egyik teremben ott vannak a nagyjaink, Liszt Ferenc, Wagner, Nietzsche és a győri születésű Richter János szobra is. Ettől mindig meghatódom. Hármójuknak Bayreuthban van síremléke, egyszer ide is elmegyek. Richter Jánosé is, aki az összes Wagnert vezényelte, annyira tudta, érezte Wagner forradalmi zenéjét. Az irodalom, a zene és a festészet nálam együtt jár. A színpad is közel állt hozzám, szerettem a drámákat.

Min dolgozik mostanában?

Pár éve megtanultam a digitális absztrakciót. Már nem vagyok fiatal, de kihívásnak tekintettem, hogy meg tudom-e csinálni. A szoftvert, a technikai részét az unokám és a fiam megtanították kezelni, és innentől a többi rajtam múlik. Kizárólag a saját képeimet festem át digitális technikával. Úgy érzem, hogy lelki kapcsolat alakult ki a gép és köztem. Ez egy csodálatos műfaj, ez a jövő irányzata. Hogy mi lesz még később, elképzelni sem tudjuk, de az biztos, hogy elképesztő lehetőség van ebben. Egyébként fotózom is, Aranykamera-díjat is kaptam.

Június 16-án, 17 órakor a művésznő zenés tárlatvezetésre várja az érdeklődőket. Közreműködik Vértes Kornél.

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs (1. és 10. kép), Szabó Szilvia